Európa bajban van, új gondolkodásra lenne szükség (I.)

Európát megtámadták, megmérgezték, felforgatták! Ezeket a kijelentéseket az utóbbi időben mind gyakrabban hallani, és ezen állításoknak nehéz ellentmondani. Mert Európát ténylegesen megtámadták, hiszen múlt év tavasza óta több mint egymillió, ún. menekült lépte át az Unió határát, és igyekezett a kontinens belsejébe jutni, legnagyobb részük Németországba. A migránsok nagyobb csoportjait szervezetten, embercsempészek közreműködésével indították Európa felé, a kontinens déli határain  azóta  is kaotikus állapotok uralkodnak. Az Unió belpolitikai egyensúlya teljesen felborult, az egyik oldal támogatja, sőt ösztönzi a menekültek befogadását, a rossz demográfiai egyensúlyra és munkaerőhiányra hivatkozva. A másik oldal félti Európát a teljesen idegen kultúrájú, és nehezen, vagy egyáltalán nem integrálható muszlim vallású tömegektől. Az Unió politikusai nem tudnak közös nevezőre jutni, félrebeszélés, határozatlanság és a másik oldal állandó vádolása jellemzi a brüsszeli politikát, a hangulat mérgezett. De az európai társadalom is megmérgezve, az indulatokat nem lehet fékezni, mindenki a saját igazát ismételgeti, közös európai megoldásra nincs esély, a helyi, nemzeti kormányok intézkedéseivel pedig Brüsszel a legtöbb esetben nem ért egyet. Európát – bárkinek is lehetett ez a célja – sikeresen felforgatták. Az utóbbi pár hónap eseményei megzavarták a polgár napi életét, minden más ritmusban és más lelkiállapotban történik. A legtöbb kérdés, amit Európa átlagembere ma feltesz, akár saját magának, vagy hangosabban környezetének, hogy miért történik mindez, mi ennek az értelme, vagy kinek, kiknek az érdekeit szolgálja, mert az enyémet, mint átlag állampolgárét nem, a miénket, Európa népeinek érdekeit sem.

A kérdésre nem is igyekszem választ adni, mert a válasz nem lesz soha egyértelmű. Az viszont biztos, hogy ennek a válságnak a megoldására a brüsszeli politika nem talált gyors megoldást, és főleg nem törődik, nem foglalkozik az alapvető okokkal. Szubjektíven bár, de sorolnám a problémákat, úgy  érzem megközelítik az igazságot.

A ránk zúduló emigrációs hullámot csak akkor tudjuk kezelni, és leállítani, ha a következő alapproblémákat szemügyre vesszük:

Demográfia

A Föld túlnépesedése miatt, a legjobban sújtott afrikai, és közel-keleti területről, tömegek menekülnek a szegénység és a háborúk elől. A menekülők nagy része muzulmán.

A javak igazságtalan elosztása

A túlnépesedés problémáját kezelni, csak hosszú távon lehet, de a földi javakat, legyen az energiaforrás, mezőgazdasági terület, ivóvíz, vagy más földi kincs, nem szabad kisajátítani, hanem mindenki számára elérhetővé kell tenni. (A statisztika szerint, 3,5 milliárd ember él kimondott szegénységben – ez Földünk lakosságának majdnem a fele – és amit ők „birtokolnak”, az egyenlő a világ 80 leggazdagabb emberének a vagyonával). A korlátlan növekedés jelszavát el kell felejteni, (GDP-növekedés), és a természeti erőforrások újraelosztása kellene hogy legyen a jövő gazdaságpolitikájának legfontosabb célja. (Írja David C. Korten amerikai globalizáció-bíráló.)

Amerika,

mint jelenleg az egyetlen szuperhatalom,mérhetetlen becsvágyától nem tud szabadulni. Ezt a témát mindenki ismeri, mindenki tudja, hogy az Egyesült Államok a múlt század eleje óta „világcsendőrként” mindenütt jelen volt, ahol konfliktusos szituációk adódtak, és igyekezett a helyzetet saját céljaira kihasználni. A II. világháborúból pl. gazdaságilag és politikailag rendkívül megerősödve került ki (közben Európa romokban hevert), és azóta is csak fejlődik. Az egész amerikai politikára talán legjellemzőbb, Henry Kissinger kijelentése, amit „Diplomácia” című munkájában írt le: „A XX. században egyetlen ország sem alakította a nemzetközi kapcsolatokat olyan meghatározó s ugyanakkor olyan ambivalens (ellentmondó) módon, mint az Egyesült Államok. Nem volt még társadalom, amely keményebben kiállt volna a más államok belügyeibe való beavatkozás megengedhetetlensége mellett, s állította volna szenvedélyesen, hogy saját értékei egyetemlegesen alkalmazhatók. – Ez az ellentmondás jellemzi mostani politikájukat is. Az ugyanis ma már nem titok, hogy az ún.  Iszlám Állam, az egész nyugati világ halálos ellensége olyan speciális alakulatból fejlődött, melynek első tagjai az amerikai invázió után állás nélkül maradt szunnita katonatisztek voltak. A szervezet titkosszolgálati eszközökkel, és segítséggel „nőtte ki magát”. A kérdés ma jogos; érdeke-e egyáltalán az amerikaiaknak az Iszlám Állam elpusztítása, hiszen az IS legnagyobb ellensége a Bassár el Assad vezette szíriai kormány, aki ellen az USA által támogatott felkelés 2011-ben polgárháborúvá alakult. Tehát, ha az IS eltűnik, győz az Assad-rezsim, de felemelkedik az Irán vezette síita blokk is, és ez nem kedvezne Amerika közel-keleti barátainak, Szaud Arábiának, vagy Izraelnek. Ne csodálkozzunk tehát, hogy az Iszlám Állam terrorja elől menekülők mindenáron Európába akarnak jutni, és ki tudná most pontosan meghatározni, mennyire igazi és őszinte szövetségesünk még az USA, és melyek távolabbi céljai. Novemberben változhat-e valami? A radikális, sokak által „dilisnek” tartott republikánus elnökjelölt sok érdekes dolgot mond. Ó állítólag gyorsan végezne az Iszlám Állammal, mert szerinte Ők a probléma, és nem Szíria elnöke! A NATO és az ENSZ finanszírozását is felesleges kiadásnak tartja, hiszen Amerika egy eladósodott, szegény nemzet, másra kellene a pénz. Nos, a fentieken el lehet gondolkozni. 

(Folytatjuk)

Hollai Hehs Ottó, Németország