Európa népei többet érdemelnek

Európa születési dátumát nem lehet pontosan meghatározni, de még maga a fogalom sem olyan régi. A mai értelemben vett európai kultúra, a zsidó–görög–római civilizáció hagyományainak a keresztény tanításokkal való összekapcsolódása révén jöhetett létre. A számunkra megszokott Európa fogalom használata azonban nem is olyan régi. A középkorban, Európa együtt élő társadalmára inkábba kereszténység volt az általánosan elfogadott fogalom. Nyugat-Európában már a XVII. század végére, a keleti részen, valamivel később lett az Európafogalom elfogadott. Az e körüli vitákra a nagy francia gondolkodó, Voltaire 1751-ben ezt a választ fogalmazta: „Európa egy nagy köztársaság, amelyik több különböző köztársaságra oszlik, köztük vannak királyságok és vegyes államformájúak… de mind kapcsolatban áll egymással. Vallási alapjuk azonos!, még ha különböző felekezetekre oszlanak is. A törvények, és a politika alapelvei ugyanazok, és ezek a Világ más tájain ismeretlenek.”

Ugorjunk kétszáz évet, és idézzük az európai integráció egyik elkötelezett hívének, a francia Jean Monnetnek a véleményét: „Európa sokszínű és gazdag, az egymáshoz kapcsolódó és egymástól eltérő nemzeti tradíciók jegyében. Mi, Európában évezredek óta együtt élő népek, nemzetek mások és mások, de mégis valamennyien ízig-vérig európaiak vagyunk. Az európai integráció igazi kihívása ebben található. A választ nekünk, magunknak kell megadni a kérdésre: ez a sokszínűség a mi gyengénk avagy a mi erősségünk és féltve őrzött gazdagságunk-e. Csakis akkor tudjuk felépíteni az egységes és erős Európát, ha méltó választ adunk, és ha méltóak tudunk lenni az előttünk álló kihívásokra.”

A fenti két gondolat lényege, hogy Európa egysége, elsősorban a sokszínűségre, az együtt, vagy egymás mellett élő nemzetek közös munkájára, és együttműködésére alapozódhat. Tegyünk ehhez a gondolathoz egy másikat is, amit az amerikai politika egyik legkimagaslóbb személyisége, Henry Kissinger fogalmazott meg: „Az első világháborút egész Európa elvesztette, nem csupán a vesztes, de a győztes hatalmak is. Európa 1918 óta immár nem aktív részese és alakítója a világpolitikai döntéseknek, hanem egyszerű és kiszolgáltatott tárgya azoknak. A világpolitikai döntéseket Európa feje fölött hozták a két világháború között Washingtonban, a hidegháború idején pedig részben Moszkvában, részben pedig Washingtonban.” Hát Ő csak tudta, hogy mit mond, és ismerte – s még most is ismeri, mert még él – az egész titkos, vagy kevésbé titkos amerikai geopolitikai stratégiát is.

A geopolitikai gondolkodás ma már a napi politika alapja, bár erről a médiákban keveset hallani. Csak egy példa: Kína, feltűnően gáláns módon, az egész világ csodálkozására, felajánlotta, és már el is kezdte, az ún. „Új Selyemút” létrehozását. A régi, legendás Selyemút időszámításunk kezdete óta nagyszerűen működött, és a kereskedelmi útvonal mentén az értékes árucikkek mellett a különböző kultúrák közvetítésének egyik leghatékonyabb eszköze lett. Az Új Selyemút-terv szorosan kapcsolódik Kína geopolitikai elképzeléseihez, hiszen valószínű, hogy Ázsia vezető hatalmaként globális nagyhatalommá is szeretne felnőni. A kérdés az, hogy Európát mennyire segítené, vagy ellenkezőleg, veszélyeztetné e terv sikere.

Kína igyekszik egy szuperhatalmi pozícióba felkapaszkodni, de erős nagyhatalmi igyekezetet látunk a két nagy iszlám állam, Szaúd-Arábia és Irán részéről is. A mi „szerencsénkre”, az iszlám belső konfliktusa, a szunnita–síita ellentét akadályozza egy egységes iszlám nagyhatalom megszületését.  

A XXI. század elején azt tapasztalni, hogy a geopolitikai törekvések elsősorban a gazdasági méretek, lehetőségek növelésére helyezi a súlypontot, tehát a Világ ma a gazdasági nagyhatalmak versengésének színtere. Sajnos, ez a birodalmi gondolkodás nem segíti a világ fejlődését, és a kisebb államok, nemzetek rovására történik.

A klasszikus – angolszász – geopolitikai „heartland”-elmélet még ma is érvényes, és e felfogás szerint Oroszország uralja az eurázsiai magterületet, márpedig – ez a berögződött vélemény – aki ezt a területet birtokolja, az uralja a világot. Az Egyesült Államok nem titkolt célja, hogy egy orosz–német szövetségen alapuló, nagyon erős kontinentális blokk létrejöttét megakadályozza. A témáról sokat írtak már, de uniós szinten ilyesmit nem is emlegetnek.

A többit hozzá lehet gondolni. Mert miért szükséges – a szovjet veszély megszűnése után – a NATO kelet-európai terjeszkedése, és miért nézi Amerika ölbe tett kézzel, hogy Európát elárasszák a muzulmánok? **

A trumpi politika egyelőre kiszámíthatatlan, és azt sem tudjuk, honnan ered ez a kiszámíthatatlanság, mert lehet, hogy ez az elnök személyes „zsonglőrködése”, melynek hátterében egy „pragmatikus rugalmasság” húzódik, de az is lehet, hogy a hagyományos amerikai külpolitikát támogató erők zavarják az új elnök mozgásterét, és minden intézkedése ellen vétót emelnek.

Az biztos, hogy az amerikai elnök most befejeződött turnéja sikertelen volt. A G7-sek tanácskozása kudarc. Trump közelkeleti útja pedig azzal kezdődött, hogy Szaúd-Arábia fővárosában, Rijadban kijelentette: „Országaink csodálatos kapcsolatot ápolnak, bár korábban voltak kisebb súrlódások” – és hozzátette: „A jelenlegi kormánnyal azonban nem lesznek feszültségek. Nagyon, nagyon hosszú kapcsolatunk lesz, alig várom”. Ezen túl, 110 milliárdos fegyvervásárlási üzletet kötött a szaúdiakkal,  akik, a mi tudomásunk szerint, hosszú ideig támogatták az IS állam felfegyverkezését. Az Egyesült Államokban, bár csökken a hívők száma, de még mindig a lakosság 75%-a keresztény. Washingtonban május 11-én nemzetközi konferencia kezdődött a keresztényüldözésekről, de az amerikai elnök fegyverrel támogatja a keresztények legnagyobb ellenségét, az iszlámot. Többet nem is írok erről mindenki gondoljon, amit akar.

Európa magára maradt, de az Unió vezetői még mindig nem ébredeznek. A migrációs problémát fél vállról kezelik és azt az országot, amely a legegyszerűbben oldotta meg a problémát, mint Magyarország, azt bírálják, pellengére állítják, fenyegetik.

Európában már nincs biztonság, ártatlan civileket ölnek meg, már a gyermekeket sem kímélik. A veszély nem csökken, inkább napról-napra rosszabb lesz.

Ha csak minden 10 000-ik migráns terrorista, akkor is egy millió menekült után, már 100 aktív, gyilkolásra kész veszélyes örült szaladgál közöttünk. Egy is sok!

Ideje a sok tanácskozás, és felesleges konferenciák helyett, végre elhatározni, hogy Európát meg kell védeni. Nincs szükségünk Amerika gyámkodására, határozzuk el, hogy egyedül is megoldjuk a problémákat.

A legfontosabb az európai határok lezárása, a beözönlő migránsáradat ellen, és ehhez bőségesen elegendő az európai nagyhatalmak katonai tartaléka. Az észak-afrikai államokkal szoros együttműködésben, egy ütközőzónát kell kiépíteni Marokkó és Szíria között, ahol a délről érkezőket fel lehet tartóztatni. A Nyugat meg kell hogy értse, hogy Afrikát, ahol a közeli évtizedekben a jelenlegi 1,2 milliárd lélekszám 2,5 milliárdra nőhet, egyszerűen nem szabad cserben hagyni, hanem a kontinens anyaországaiban kell a helyzetet maximálisan feljavítani, lehetőségeket teremteni, mert emberileg nem elképzelhető, hogy ezek az emberek tétlenül üljenek, és várják, hogy a nyomor, az éhezés elpusztítsa őket. Ha ők pedig ezt még sem várják meg, akkor elindulnak észak felé.

Egy líbiai miniszter mondotta pár nappal ezelőtt:„A fehér Európa meg fog szűnni létezni és lesz helyette egy afrikai Európa”,  de hozzátette:  van lehetőség az együttműködésre, a megoldásokra.

A szicíliai városban, ahol a G7-k tanácskoztak, ezt a kérdést nem tárgyalták meg, Afrikára senki nem akar pénzt áldozni, minek is, pusztuljanak el, a fontos a mi GDP-növekedésünk, melynek nagy részét a fegyveripar biztosítja… Undorító egy Világ!

Európa, ha nem ébred fel, lassan a biztos pusztulás felé tart. De sem Európa mai népei, sem az a civilizáció, kultúra, amit Európa népei kétezer év alatt alkottak, nem érdemli meg, hogy elvesszenek.

Ideje tehát elgondolkozni.

Hollai Hehs Ottó, Németország