Falura az is jó?

Annak idején, a kommunista diktatúrában egy baráti beszélgetéskor egy vágóhídon járatos társunk elmesélte, milyen satnya minőségű húsból (olykor kimosott belső szervekből) készül a májpástétom vagy a párizsi. Akkoriban (a fiatalabb generáció számára szinte elképzelhetetlen) a hús már teljesen eltűnt a mészárszékekből, a disznókörmökért, hústól megfosztott oldalasért, a csontokért is sorok álltak. Az olyan „nyalánkságok”, mint a májkrém (páté) vagy a párizsi (parizer) ritka csemegének számított. A beszélgetésünk kora estébe nyúlt, a házigazda meghívta a társaságot egy kis uzsonnára. Felesége a házban található tartalékot, három darab májpástétomkonzervet nyitott fel. A nagyon jó humorú, immár szépemlékű házigazdánk egy fogpiszkálóra egy kis cédulát tett, s beleszúrta az egyik kerek májkrémbe. A következő szöveggel: Ez még azelőtt készült! Nagyot nevettünk, s jóízűen megettük az egészet, mert más nem volt. És fiatalabbak, éhesebbek voltunk.  A három évtizeddel ezelőtti eset azért jutott eszembe, mert többször olvastam, hallottam a hírekben, hogy a nyugat-európai multinacionális cégek gyengébb minőségű, a címkétől eltérő összetételű élelmiszereket forgalmaznak a közép-kelet-európai üzletláncaikban. Mást, mint a fejlett nyugati országokban. Ezekre a termékekre még azt sem lehet ráfogni, mint amit barátunk írt az akkori cédulára. Ez a másodrangú állampolgároknak minősítésünk bizonyítéka. A nyilvánvaló lenézésünké. (Falura az is jó, mondogatták valamikor.) Nyugatnak az uniós csatlakozáskor csak a piacunk és a nyersanyagunk kellett. Mint egykor a gyarmatokon, ahol bármit el lehetett sózni. A színes üveggyöngyöt is.