Hintapolitika

Sokoldalú, több pilléren alapuló külkapcsolati rendszer: tizenkét éves kormányzása alatt ez volt Orbán Viktor következetes külpolitikai credója, a külügyi tárcát is átnevezte külgazdasági és külügyminisztériumnak.

Orbán hosszú távú stratégiája korántsem meglepő a keserű magyar történelmi tapasztalatra való tekintettel.

A huszadik században, pontosabban annak korszakos jelentőségű nagy összecsapásaiban Magyarország ugyanis mindent egy lapra tett, a német összeomláskor szövetségesek nélkül maradt, s mindkétszer veszített. A külpolitikai szűklátókörűség roppant borsos árát az egész magyar nemzet fizette meg, majd össze is omlott súlya alatt. A szomszédos Románia több dimenziós, köpenyegforgató külpolitikát folytatott, s annak nyomán sikeresen, illetve kisebb veszteséggel zárta le mindkét világháborút, noha a harctéren mindkét alkalommal a vesztes oldalon találta magát!

A sokoldalú, több pilléren alapuló külpolitika (hintapolitika) doktrínája Tito nevéhez fűződik, ő emelte szinte művészi magaslatokba. Jugoszlávia nagyhatalmú vezére zseniálisan lavírozott az USA vezette Nyugat (első világ), a Szovjetunió vezette szocialista láger (második világ) és a gyarmatosításból frissen felszabadult fejletlen, ámde természeti erőforrásokban roppant gazdag országok (harmadik világ) között, utóbbiakat ő tömörítette az el nem kötelezett országok szövetségébe. Hihetetlen diplomáciai adottságaival Tito a nemzetközi kapcsolatok fenegyerekévé vált, komoly előnyökhöz juttatta Jugoszláviát, és irigylésre méltó életet biztosított lakosságának, mint a borjú, amely három tehéntől szopik.

Orbán Viktor külpolitikája a Titói modellre épül. EU- és NATO-tagként Magyarország az első világ része, szoros intézményes kapcsolatot épített ki ottani partnerországaival, viszont igyekszik minél előnyösebb kapcsolatot fenntartani a nyersanyag-exportőrré és biztonsági fenyegetéssé lezüllött Oroszországgal, illetve az egykori második világ helyét egymagában átvevő hatalmas és rohamosan fejlődő Kínával, sőt, a harmadik világgal is. Brüsszellel ugyan fokozatosan szembekerült főleg ideológiai okokból, cserében viszont felerősödött az EU-n belüli alternatíva, a V4.

Tizenkét évig a budapesti hintapolitika jól működött, Magyarország jelentős előnyökhöz jutott annak nyomán, Orbán Viktor pedig viszonylag nagypályás játékossá vált a nemzetközi porondon, politikai súlya jócskán meghaladja a tízmilliós anyaország adottságait. Az Ukrajna elleni orosz agresszió azonban igencsak megnehezítette a hintapolitika folytatását, évtizedes bővülő gazdasági, politikai és személyes kapcsolatok után a Nyugat nyíltan Oroszország ellen fordult, a kapcsolatok minden téren visszaszorulnak, néhol drasztikus mértékben. A Kínával való globális kapcsolatok is az átértékelés korszakába jutottak, ami tovább bonyolítja Magyarország hosszú távú stratégiáját. Sőt, még a V4-k működésébe is komoly homokszem került. A jobboldali elkötelezettség, amely eddig összetartotta a V4-t – különösképpen a magyarokat és lengyeleket – lényegében felbomlott, az EU-ban Magyarország magára maradt. Magyarország pozíciója jelenleg Washingtonban sem túl fényes, de az gyökeresen megváltozhat, ha a markánsan jobboldali republikánusok kerülnek hatalomra. Jobboldali amerikai körökben nagyra tartják Orbán Viktort, követendő példának tekintik, kiemelt bánásmódra számíthat részükről.

Oroszország Ukrajna elleni háborúja beszűkíti Magyarország külpolitikai mozgásterét. Főleg, ha a hidegháború korszakára emlékeztető politikai blokkosodás következik be, amely Orbán tusványosi eszmefuttatása szerint fölöttébb hátrányosan érintené Magyarországot, mert a Kelet és Nyugat közötti hídszerep helyett valamelyik tömb perifériájára sodorná az országot, jócskán megnehezítve a többpilléres hintapolitikát.