Járványszámla

Európa – és a világ – továbbra is a koronavírus okozta lángokkal küzd, jelképesen szólva. Noha egyes országokban enyhítenek némileg a korlátozásokon, mindenütt a tűzoltásra – azaz a járvány visszaszorítására – összpontosítanak.

A tűz okozta károk azonban eltérőek országonként, a járvány nagyobb pusztítást okoz Nyugat- és különösképpen Dél-Európában, mint Keleten. A kár mértéke is eltérő lesz, még akkor is, ha egyetlen ország sem ússza meg jelentős kár nélkül. A gazdasági visszaesés minden országban lényegesen nagyobb lesz, mint a 2008-as pénzügyi világválság idején, kivétel nélkül. Immár Lengyelország sem kerüli el a recessziót, holott egy évtizeddel ezelőtt egész Európa csodálattal tekintett a polákokra, mivel egyedüliként növekvő pályán tartották gazdaságukat.

A járvány számlája borítékolhatóan borsos lesz. Szintén borítékolható, hogy komoly viszályok lesznek, hogy ki(k) fizesse a számlát – országokon belül és országok között egyaránt. Országokon belül például a privát szféra, a közalkalmazottak, vagy a nyugdíjasok között, az EU-ban pedig a tagországok között.

Ennek jelei már egyértelműek, a nyugati „hangya-országok” ismét szembekerültek a déli „tücsök-országokkal” – a múlt heti online EU-s csúcson harmadik nekifutásra sem sikerült közelebb hozni álláspontjaikat. Sőt, a 2008-as válság okozta szakadék tovább mélyül. A déliek közös EU-s koronakötvények kibocsátását követelik a szolidaritás jegyében, Spanyolország, Olaszország és Portugália hangosan, Franciaország és Görögország valamivel halkabban. Arra hivatkoznak, hogy náluk a koronavírus-járvány több kárt okoz, többen betegedtek meg és többen is hunytak el, ezért lenne szükség a szolidaritásra. Főleg, hogy az előző válság is jobban érintette őket, Spanyolország és Portugália csak az évtized közepén, Görögország pedig 2018-ban lábalt ki belőle, jelentősen legyengülve. A görögök például átlagban 40%-kal, a spanyolok pedig 25%-kal szegényebbek, mint 2008 előtt.

Ellenben a nyugatiak elutasítják a közös hitelfelvételt, mivel attól tartanak, hogy rájuk hárul a déliek adósságának kifizetése. Ausztria, Dánia és Svédország hangosan ellenzi a koronakötvények ötletét, Belgium, Németország és Finnország halkabban, a leghajthatatlanabb azonban Hollandia, amely körömszakadtig ellenzi az elképzelést. A nyugatiak attól tartanak, hogy a hagyományosan túlköltekező déliek még mértéktelenebbül költekeznek majd, ha mások kontójára tehetik. Végül is mások pénzét mindig könnyű elkölteni. Ha saját pénzüket olyan felelőtlen módon költötték el, képzeljék el, mi tesznek majd mások pénzével, érvelnek a hollandok. Akik nyíltan nehezményezik a délieknek, hogy gazdasági növekedés idején nem spóroltak, s az újabb válság – ismét – tartalékok nélkül találta őket. Holott ehhez nem kell semmilyen különös tudomány, a felelős családi háztartások is félre szoktak tenni bizonyos megtakarításokat előre nem látható bajok esetére. Sőt, ez már évezredek előtt is nyilvánvaló volt, az Ószövetségi példa (7 kövér tehén és 7 sovány tehén) is a tartalékok fontosságára figyelmeztet. A nyugatiak szerint minden ország immár akkora hitelhez folyamodhat, amekkorát jónak lát (vagy amekkorát elbír), mivel az EU eltörölte az eladósodási felső küszöböt, csupán azzal a feltétellel, hogy saját maga fizesse vissza. A szolidaritás ugyanis nem lehet egyirányú, a déli országokban a nyugdíjkorhatár alacsonyabb, mint a nyugatiakban, a francia mozdonyvezetők például 50 évesen vonulnak nyugdíjba, miközben holland kollégáik 65 éves korig kénytelenek dolgozni. Egyáltalán nem indokolt, hogy a holland, német, osztrák, dán vagy svéd polgárok idősebb korig gürcöljenek, hogy legyen miből fizetni a déliek korai nyugdíjazását, vélik a csökönyös hollandok. Olyan hangok is vannak, miszerint a koronakötvények ötletét tulajdonképpen a németek utasítják el, de a hollandok szájával, hadd’ szidja a tulipánosokat Dél-Európa.