Kárpátok, mint politikai választóvonal

Erdély kormányzásra készül Bukarestben. Jóllehet a vasárnapi választásokat a PSD nyerte meg, a politikai erőviszonyok mégis a jobboldalnak kedveznek, a PNL–USR–RMDSZ-koalíció alakít kormányt. Vagyis Erdély.

Mindhárom alakulat vezető személyiségei erdélyiek, s mindhárom számára Erdély jelenti a politikai hátteret, ott érték el a legjobb eredményeket, miközben a Kárpátokon túli országrészek a PSD bevehetetlen bástyájának számítanak.

Száz évvel Trianon után a Kárpátok nyilvánvaló választóvonalként emelkednek ki Romániában.

A tágabb értelembe vett Erdély (Bánsággal és Partiummal együtt) következetesen a jobboldali politikai alakulatokat díjazza az urnáknál. A kilencvenes években a PNȚCD volt a reformista politika húzóereje, az ezredforduló utáni évtizedben a PDL, az utóbbi években pedig a PNL és az USR. Valamennyiük politikai bázisa Erdély, a legjobb eredményeket itt érték el. A PSD-nek viszont hagyományosan kevés babér termett Erdélyben, a Hunyad megyei kakukktojástól eltekintve csak kivételesen nyert itt-ott, tartósan viszont nem. Sőt, gyakran csak a harmadik politikai erőt jelentik Erdélyben, számos megyében, városban az elsőbbségért való küzdelem a jobboldali erők között (PNȚCD–PNL, később PDL–PNL, majd PNL–USR), a vegyes lakosságú vidékeken (Bihar, Szatmár, Kolozs, Szilágy) pedig a jobboldal vezető alakulata és az RMDSZ küzd az elsőbbségért, a PSD pedig jóformán labdába sem rúg. Legyen szó parlamenti, helyhatósági vagy államelnöki választásokról, a hosszú távú tendencia nyilvánvaló.

A Kárpátokon túli területekre viszont ellenkező folyamat a jellemző. Arrafelé a PSD sorozatosan megnyeri a választásokat, legtöbbször és legtöbb helyen fölényesen, miközben a jobboldali erőknek kevés babér terem, gyakran labdába sem rúgnak. Ha a jobboldaliak mégis nyernek egy megyében vagy városban, inkább kivételről van szó, amely nem ismétlődik meg a következő választáson. 30 év erőfeszítései ellenére a jobboldali erőknek nem sikerült áttörni a Kárpátokat, ahogy a PSD-nek sem sikerült ellenkező irányban. A Regát no-go zóna a jobboldalnak, Erdély pedig a PSD-nek.

Mindez száz év erőltetett homogenizálás után! Jóformán ez volt mindig is az állampolitika Bukarestben, rendszertől és időszaktól függetlenül – a két háború között, a szocializmusban és 89 után is. (Az 1950 és 1968 közötti székelyföldi Magyar Autonóm Tartomány a moszkvai elvtársak internacionalista nyomására jött létre). Mindent be is vetettek ennek érdekében: a kisebbségeket rendszeresen üldözték, a helyi sajátosságokkal mit sem törődő regáti szellemiségű szabályokat és eljárásokat hónosítottak meg, illetve regáti tisztviselőket és karhatalmi alkalmazottakat zúdítottak Erdélyre. A legjelentősebb homogenizálás a kommunista rémuralom idején zajlott, amikor milliós számban telepítettek Erdélybe Kárpáton túli tömegeket – egyetlen politikai rendszer sem rendelkezett akkora hatalommal, mint a totalitárius szocializmus, az állam soha máskor nem tudott millióknak állást és lakást biztosítani az ország más részein. 100 év alatt agyonközpontosító és homogenizáló politikájával Bukarest nagyjából felszámolt néhány kisebbségi közösséget (németek, zsidók, görög-katolikus románság), Erdély szellemiséget azonban nem tudta felszámolni, holott nagyon igyekezett. A különbségek megmaradtak, Erdély továbbra is az ország legfejlettebb és leggazdagabb része maradt, a külföldi beruházások oroszlánrésze Erdélybe irányul, az infrastruktúra és az életszínvonal most is jelentősen jobb. A politikai szemléletbéli különbségek pedig jóformán minden választásnál felszínre törnek, ahogy legutóbb vasárnap is.