Keleti súlypont

Ukrajna tragédiája alaposan átírja Európa szemléletét és a geopolitikai erőviszonyokat. A 2022-es év mérföldkő az európai országok közötti viszonyt, illetve az USA-val való viszony szempontjából egyaránt. Pontosabban a Nyugat óriásit bukott, Kelet pedig jelentősen felértékelődött, minden téren.

A Kelet- és Nyugat-Európa közötti politikai szemléletkülönbségek lényegesek voltak már jóval az ukrajnai háború előtt. Előbbi – élen Lengyelországgal és a baltiakkal – nem győzték kongatni a vészharangot az orosz veszélyről. Utóbbi – élen Németországgal és Franciaországgal – viszont nem volt hajlandó tudomást venni róla – ezt számos nyugati vezető kénytelen volt nyíltan elismerni azóta. Nyugaton még a tavalyi év elején is abban reménykedtek, hogy Putyint szép szóval jobb belátásra lehet téríteni – a francia és a német vezetők többször is próbálkoztak ezzel, abban az illúzióban ringatva magukat, hogy Oroszország nem veszélyforrás, hanem potenciális partner, legalábbis gazdasági téren, s az orosz medvét meg lehet szelídíteni szorosabb kapcsolatokkal, sőt vegetáriánussá tenni. Holott 2008-ban a medve már kimutatta a foga fehérjét Grúziában, 2014-ben pedig Ukrajnából is leharapott egy részt! Ukrajna oroszok általi lerohanása Kelet-Európát igazolta, s lejáratta a nyugatiak „stratégiáját”. Washingtonban egyre inkább Varsó és más kelet-európai főváros szempontjait veszik figyelembe, s a korábban nagyképű nyugatiak kénytelenek ahhoz igazodni.

Védelmi téren hasonlóképpen billent át a mérleg nyelve Nyugatról Keletre. Utóbbiak teljesítették Obama, Trump és Biden amerikai elnökök felszólítását, hogy legalább 2%-ra emeljék hadi kiadásaikat, előbbiek viszont nem. Az orosz agresszió nyomán kénytelenek voltak drasztikusan megváltoztatni védelmi politikájukat, Németország esetében korszakos fordulatról beszélhetünk. A Nyugat e téren is saját „stratégiája” feladására és Kelet-Európa nyomdokainak követésére kényszerült. Az USA is változtatott szemléletén, egyre inkább áthelyezi katonai potenciálját a kelet-európai NATO-tagországokba, ahogy Varsó és a baltiak már régóta kérik. Az amerikai (és brit) katonai segítség nagy részét Lengyelországon keresztül, kisebb részt Románián keresztül szállítják Ukrajnába, s a két országnak kiemelt szerep jut az ukrán exportok terén – Odessza kikötői forgalmának jelentős része például Konstancába tevődött át.

Energetikai téren ugyanilyen irányba változott a helyzet. A lengyelek, a baltiak és a horvátok évekkel ezelőtt alternatívák kiépítésébe kezdtek, új – norvégiai, amerikai, illetve afrikai – földgázforrásokat találtak, vezetékeket létesítettek, illetve nagyméretű korszerűsítéseket végeztek el tengeri kikötőiknél a folyósított cseppgáz fogadására. Eközben Nyugat-Európa legtöbb országa csökönyösen tovább építette gazdasági kapcsolatait Oroszországgal, fokozva energetikai függőségét. Az Ukrajna elleni orosz agresszió ezt is felülírta, a nyugatiak kénytelenek voltak követni a keletieket, s kapkodva keresnek alternatív energiaforrásokat, illetve alakítják át kikötőiket annak fogadtatására.

Kelet-Európa felértékelődött tavaly, szerepe jelentősebb a NATO-n belül, politikai, katonai, gazdasági vagy energetikai szempontból egyaránt, hosszú évek józansága révén. Nyugat-Európáé viszont leértékelődött minden téren, szintén hosszú évek dogmatikus, rövidlátó ostobasága révén.

Az EU-n belül viszont távolról sem olyan jó a helyzet, a francia–német tengely súlya megnövekedett a Brexit nyomán, a brüsszeli ideológiailag túlfűtött ámokfutást nehezebb megállítani. Holott milyen jó lett volna a brit–lengyel ellentengely! Vagy a V4-k egységes fellépése, ahogy Orbán Viktor képzelte 2020-ban, amikor úgy fogalmazott, hogy „Évszázadok ködébe vész, mikor kínálkozott legutóbb ilyen remek esély, hogy a közép-európai népek a lengyel vezérhajó körül okosan elrendeződve a Balti-tengertől le, a Balkánig maguk szabják meg saját sorsukat”. Nemcsak saját sorsukat, hanem Európa sorsát is megszabhatnák annak súlypontja tavalyi látványos keleti áttolódásával. Csakhogy külön utas politikájával éppen a magyar hajó evezett el a lengyel vezérhajótól, miközben a többi kelet-európai hajó egyre szorosabban követi a lengyel példát.

Kelet-Európa egyéb komoly geopolitikai kihívásokkal szembesül, nemcsak az ukrajnai orosz agresszióval. Nyugatról a szélsőséges balliberálisok folytatják évek óta tartó ideológiai agressziójukat, délről pedig a migrációs agresszió fokozódik.