Kényszerpálya

Nicolae Ciucă visszaadta megbízatását, miután nem sikerült parlamenti többséget szereznie a PNL–RMDSZ kisebbségi kormányhoz. A liberális politikus ugyanis erre kapott mandátumot a PNL vezetésétől, azaz Florin Cîțu pártelnöktől.

A PNL–RMDSZ kisebbségi kormány eleve kilátástalan volt, sem a PSD, sem az USR nem volt hajlandó megszavazni a kormányzásba való beleszólás lehetősége nélkül. A liberálisok amolyan biankó csekket követeltek, amit Ciolacuék és Cioloșék nyilván nem akartak aláírni komoly garanciák nélkül.

A szocdemek a közpénzhez való hozzáférhetést követelték kiéhezett politikai klientúrájuk számára. Garanciát azonban nem kaptak erre, a precedens pedig inkább elrettentő: Cîțu csak morzsákat juttatott még kormányfőként a PSD-s vezetésű önkormányzatoknak az állami tartalékalapból, annak oroszlánrészét a liberális vezetésűeknek adta. A PNL–RMDSZ kisebbségi kormány esetében Ciolacuék arra számítottak, hogy ezen gyakorlat folytatódni fog, a liberális kormányfő csak kénye-kedve szerint adogat néhány morzsát, amibe a PSD-nek nem lenne beleszólása, viszont a parlamentben támogatnia kellett volna a kormányt.

Az USR reformelképzelései semmibevétele miatt jelezte, hogy nem szavazná meg Ciucă kisebbségi kormányát. A PNL semmilyen kormányzásba való beleszólást sem biztosított volna a parlamenti támogatás cseréjébe. A csökönyös Cîțu csupán ekkora politikai mozgásteret biztosított a politikai tárgyalásokon, amit immár egyes PNL-s megyei szervezetek is ostobaságnak tartanak, és felszólították a tárgyalásokat ismét zsákutcába juttató pártelnököt stratégiaváltásra. Még a skóciai Glasgowban a klímacsúcson részt vevő Iohannis is kénytelen volt az asztalra csapnyi, és rászólt Cîțura, hogy rugalmasabb tárgyalási stratégia szükséges.

Végre rálépnek a fékpedálra? A PNL parlamenti frakciója szinte napról napra kisebb, egyre többen állnak át Ludovic Orban korábbi pártelnök oldalára, hátat fordítva a pártot politikai zsákutcába manőverező Supermannek és „nyerő csapatának”. Végre kijózanodnak? A jó két hónapja húzódó politikai válság óta a liberálisok – és az államfő – ugyanis mindent egy lapra tettek, s a bukás szélén álló kormányfőt választották meg pártelnöknek, noha már akkor egyértelmű volt, hogy a kormánykoalíció visszaállítása lehetetlenné válik, a parlamenti többség elvész, és az ország súlyos válságba sodródik. A liberálisok azonban határozottan ráléptek a gázpedálra, amikor a gépkocsi a szakadékba tartott.

A PNL politikai mozgástere beszűkült, komoly engedményeket kell, hogy tegyen, bárkivel is szövetkezne. Az USR már a kormányból való kilépésnél leszögezte, hogy csak akkor hajlandó a liberálisokkal szövetkezni, ha másvalakit jelölnek kormányfőnek Cîțu helyett, és elfogadják reformterveiket (legalábbis részben), beleértve azok megvalósításának határidejét. A tavaly decemberi kormánykoalíció megkötésekor elfogadtak egy közös kormányprogramot, határidőt viszont nem az abban szereplő reformok gyakorlatba ültetéséhez. Annak nyomán a 9 hónapos közös kormányzás idején a PNL ott tett keresztbe az USR reformkezdeményezéseinek, ahol csak tudott. A keserű tapasztalat alapján Cioloșék komoly politikai engedményeket kérnek a mélyreható reformoktól irtózó PNL-től. Sőt, Superman további komoly politikai engedményeket kellene tegyen az Orban körüli disszidenseknek is, a matematika szerint ugyanis a PNL „nyerő csapatának” nem elég az USR és az RMDSZ a stabil parlamenti többséghez.

A PNL a másik koalíciós változatban is komoly engedményekre kényszerül. Marcel Ciolacu leszögezte, hogy nem elégszik meg a másodhegedűs szereppel. Végül is a PSD nyerte meg a tavaly decemberi parlamenti választást, parlamenti frakciója nagyobb, mint a liberálisoké, a párt pedig egységes, nem gyötrik belső harcok, mint Cîțu „nyerő csapatát”. A szocdemek lényegében az alapállás megfordítását célozzák a miniszteri tárcák felét követleve, beleértve a kormányfői tisztséget is, vagyis többet, mint ami a PNL-nek és az RMDSZ-nek együtt jutna.

Hogy a PNL melyik szövetséget választja, az Klaus Iohannis és az egyre jobban morgolódó megyei szervezetektől függ. A Cîțu melletti feltétlen kiállásukkal csak a politikai válság elhúzódását érhetik el, és amúgy is jelentősen megtépázott saját presztízsük további rombolását.