Kifelé a sötétségből

Tegnap átestünk a téli napfordulón: mától naponta picikét hosszabbak lesznek a nappalok, rövidebbek az éjszakák, hogy március 21-én bekövetkezzen a tavaszi napéjegyenlőség, azaz a nappal és az éjszaka egyforma hosszúságú legyen. Tegnap, az év legrövidebb – világos – napján megkezdődött a csillagászati tél, amikor a Nap nem keleten, hanem délkeleten kél és délnyugaton nyugszik. A meteorológiai tél, mint ismeretes, már december elseje óta tart.

Talán kevesebben tudják, hogy a Jézus születését jelképező karácsonyi ünnep időpontjának kiválasztása nem véletlenül került a téli napforduló közelébe.

Kiválasztása? Hogyhogy kiválasztása, kérdezhetik egyesek –, hát ez nem egy pontos történelmi dátum?

Hát nem.

A december 25. az első niceai (Nikaia, ma Törökország), egyúttal első egyetemes keresztény zsinat 325-től kezdődően tíz éven keresztül tartott a keresztény egyházak püspökeinek részvételével, amelyet I. (Nagy, Szent) Konstantin császár kezdeményezett. A zsinat (ortodox szóhasználat szerint szinódus) utáni időszakban terjedt el a karácsony december 25-i megünneplése, minden bizonnyal az akkor még létező római birodalom két korábbi államvallásának ellensúlyozására: december 25-én végződtek ugyanis a (pogány) római szaturnáliák, s ugyanazon időpontban tartották a Dies Natalis Solis Invicti, a Napisten születésének napját. A kereszténység jövője szempontjából kivételes jelentőségű zsinat döntötte el, például, a húsvét időpontjának (mai napig is érvényes) számítását.

De maradjunk a karácsonynál.

Kezdetben voltak olyan vélemények, hogy Jézus december 20-án, április 18–19-én, november 25-én, január 6-án született. A dokumentumokkal alátámaszthatatlan vélemények között nyilván rendet kellett teremteni, s végül a választás december 25-re esett. A római Sol Invictus (győzedelmes Nap) ünnepéből Sol Salutis (az üdvösség napja) lett, immár a Megváltó születésének ünnepe, a január 6-i egyik lehetséges születésnap pedig Vízkereszt (epifania), a karácsony utáni tizenkettedik nap, Jézus megkeresztelésének napja lett.

S ha már a téli napéjegyenlőséget a karácsonnyal kapcsoltuk össze, szóljunk arról is, hogy a keresztény világban sem ünneplik mindenütt karácsonyt december 25-én. Vajon miért, ha azt jó másfél évezrede érvényes időpontnak fogadták el?

A magyarázat egyszerű: mert az ortodox egyházak némelyike nem a ma érvényes naptár szerint számolja az egyházi ünnepek idejét.

Ehhez egy kis magyarázat szükségeltetik.

A Gergely-féle (gregorián), a XIII. Gergely pápa neve által fémjelzett, a ma legelterjedtebb naptárt – létezik számos más is, például zsidó, muzulmán stb. időszámítás is –, amely az előző, i. u. 45-ben elfogadott Julián-naptár számítási hibáinak kiküszöbölése okán vezettek be 1582-ben, nem minden ország fogadta el azonnal, némelyek csak évszázadok múltán vezették be. Márpedig a régi naptár már akkor tíznapos (azóta még növekedett) késésben volt a tényleges időhöz képest.

Az ortodox egyházban az állandó dátumhoz kötött ünnepek, így a karácsony, vízkereszt tekintetében is kétfajta naptárt engedélyeznek: a régi és az ún. új-Julián naptárt, a helyi autokefál vagy autonóm egyház dönthet arról, hogy melyik naptárt használja. (Az ortodox világban minden országnak megvan a maga önálló egyházfője – ellentétben, például, a katolikus egyházzal, amelynek feje Róma püspöke, azaz a pápa.) Mégis: a jeruzsálemi patriarkátus, mint egyetemes zarándokhely, az orosz, ukrán, grúz, szerbiai egyház, az ónaptárt követi. Az alexandriai, a (damaszkuszi székhelyű) antiókhiai, a román, a bolgár, a görög, a ciprusi, a finn stb. az újat, december 25-ét választotta.

Minthogy a Megváltó születésének időpontjára vonatkozólag nincs pontos és cáfolhatatlan adat, csak egyezményes van, nem igazán lényeges, hogy mikor ünneplik.

A lényeges az volna, hogy a várakozásban (advent) legalább egy kicsit, ha nagyon nem lehet, jobb, megtisztultabb legyen az emberiség keresztény (keresztyén) fele.

–r –a