Kormányrúd

Mintha abszolút többséggel nyerték volna meg a választásokat, úgy készülnek a liberálisok a kormányzásra. Florin Cîțu személyében ki is jelölték kormányfőjüket, holott Klaus Iohannis államfő inkább Nicolae Ciucát látná szívesen a kormány élén. A liberálisok ráadásul leendő koalíciós partnereikkel, az USR-vel és az RMDSZ-szel sem egyeztettek javaslatuk kapcsán, kész tény elé állították őket. Sőt, még feltételeket is szabnak a tárcák elosztásánál, egyes minisztériumok vezetését semmiképpen sem hajlandók átengedni leendő partnereiknek.

Holott a PNL nemhogy fölényesen, hanem egyáltalán nem nyerte meg a választásokat. Éppen ellenkezőleg, elbukta azokat. Sokak számára bizonyára nagy kiábrándultságot jelentettek az eredmények, a tény azonban vitathatatlan: a PSD nyerte meg a választásokat, akár tetszik, akár nem. Elvileg Klaus Iohannisnak a szocdemeket kellene felkérnie kormányalakításra, a demokrácia írott és íratlan szabályai ezt követelik. Az elfogult államelnök azonban nem is titkolja, hogy PNL-s vezetésű jobboldali kormányt akar bármilyen áron, a választási eredményektől függetlenül.

A politikailag elszigetelt PSD nem is tudna kormányt alakítani 30% körüli parlamenti súllyal, még ha a visszaosztással 35% körülire emelkedik is. Sőt, még akkor sem, ha a semmilyen koalícióra sem hajlandó AUR-t maga mellé csábítaná. Iohannis tehát keveset kockáztatna, ha Ciolacuékat bízná meg kormányalakítással, úgysem lennének képesek többséget összehozni. Hacsak a PNL-s honatyák el nem árulják saját pártjukat, az USR-s és RMDSZ-es honatyákról ez nehezen képzelhető el. A gerinctelen politikai vándorokat nagy számban átcsábító PNL esetében viszont reális kockázatról van szó, végül is visszavándorolnának a PSD-be.

Az erőviszonyok azonban a jobboldalnak kedveznek, a PNL–USR–RMDSZ-koalíció többséggel rendelkezik a parlamentben. Csakhogy szűk többségről van szó, amely elegendő ugyan a kormányzáshoz, az ország megreformálásához viszont kevés. Holott nagy szükség lenne rá, a 2016–19-es PSD–ALDE-kormányzás olyan volt, mint a tatárjárás Románia számára. Az új kormánynak – bármely is legyen az – sürgősen korrigálnia kell az akkor okozott károkat. Mindenekelőtt az igazságügyben és gazdasági téren. Az időzített bombák ketyegnek, az ország helyzete még a koronavírus-járvány nélkül is súlyos, a pandémia rátett még jó néhány lapáttal.

Ciolacuék számára valós égi manna lenne, ha mások szednék ki a tűzből a PSD-odadobta gesztenyét, a szocdemek pedig kellemes ellenzéki pozícióból hisztizhetnek emiatt. Precedens van már rá, 1996 után a CDR-kormányok kellett kifizessék a katasztrofális Văcăroiu-kormányzás idején felgyűlt hatalmas adósságokat, melyek az államcsőd szélére sodorták az országot. Az akkori jobboldali koalíció vezető alakulata, a parasztpárt bele is bukott. Egy évtizeddel később a PDL bukott bele a Tăriceanu-kormány hasonlóan felelőtlen hagyatékának terhe alatt. A PSD pedig nagy győztesként tért vissza 2000-ben és 2012-ben is.

A baloldal számára az a legnagyobb büntetés, ha saját maga után kell takarítania. Összeomlik, ha ki kell fizetnie saját populizmusa számláját. Számtalan példa van erre, a legjobb talán a magyarországi, ahol 2006 és 2010 között az MSZP–SZDSZ kénytelen volt kifizetnie saját, 2002 és 2006 közötti populizmusának a számláját, miközben a jobboldali Fidesz az ellenzék kényelméből kritizált. A magyarországi baloldal összeomlott, azóta sem képes magához térni, az SZDSZ meg is szűnt, miközben Orbánék sorozatosan nyerik meg fölényesen a választásokat.