Korona

Méltóságteljes, évszázados hagyományokra visszatekintő, felemelően szép szertartásban koronázták meg szombaton III. Károly brit királyt.

Hétvégén a világ figyelme ismét Nagy-Britanniára és a királyi családra összpontosult, szinte minden más esemény másodlagos volt, eltörpült mellette.

A kerek nagyvilág élőben láthatta, hogy mekkora népszerűségnek örvend a Monarchia, miután II. Erzsébet királynő 50 éves arany-, 60 éves gyémánt és a tavaly nyári, 70 éves platina-jubileuma hasonló milliós tömegeket mozgatott meg. A koronázási szertatáson a történelmi hagyományokra esett a hangsúly, a világ azokat ismerhette meg. Évszázados múltra visszatekintő ceremóniák, díszegyenruhák, ágyúlövések, hintók és díszes katonai gárda, királyi jelképek, történelmi zászlók, felemelő egyházi szertartások, vagyis évszázados brit hagyományok a legjavából. Sokan ekkor láttak először keresztény egyházi szertartást, s nemcsak a világ nem keresztény népei körében, hanem az elvilágiasodott Európában és Amerikában is! A koronázás ugyanis elválaszthatatlan a kereszténységtől, a felkent király Isten kegyelméből uralkodik, noha már régóta nem kormányoz. Politikai szerepe ceremoniális, a király a hazát jelképezi, amolyan összekötő kapocsként az emberek és a Mindenható között. Nagy-Britanniában a háborúkban elesett hősök sírjain, emlékművein most is az olvasható, hogy életüket Istenért, a Királyért és a Hazáért (for God, King and Country) áldozták fel, ebben a sorrendben.

A szombati szertartás amolyan brit szellemi-kulturális izomfitogtatás is volt, hadd lássa – és csodálja – az egész világ a brit nagyságot. Európában több ország manapság is királyság, de a belga, holland, spanyol vagy skandináv monarchiák fénye és kisugárzása meg sem közelíti a brit patinát. A világon talán csak a japán monarchia rendelkezik hasonló tekintéllyel és hagyományokkal, noha az meglehetősen egzotikus európai szemszögből.

Jóllehet hatalmas birodalma már a múlté, a koronázási ünnepség fenségessége lenyűgözte a briteket és a nagyvilágot egyaránt. Ez volt az első koronázás, amit színesben, élőben követhettek milliók világszerte. II. Erzsébet királynő 1953-as koronázását is közvetítette ugyan a televízió, de csak fekete-fehérben, s csak kevesen látták élőben, akkoriban a televízió még ritkaságszámba ment a második világháborús sebeit még nyalogató, legyengült és elszegényesedett Nagy-Britanniában. Külföldön nem is közvetítették, 1953-ban a technológia még nem jutott el odáig.

A világ sokat változott a két londoni koronázás közötti 70 évben. Akkoriban Európa még nem heverte ki a második világháborút, s az ideológiai szembenállás okozta hidegháború csak néhány éve kezdődött el, s a Brit Birodalom még létezett. A vasfüggöny már több mint 30 éve omlott össze, a kommunizmus a történelem süllyesztőjébe került, s a Brit Birodalom sincs többé. 1953-ban, a már roskadozó, de még létező Birodalom idején Nagy-Britannia még fehér, őshonos lakosságú keresztény európai ország volt, manapság viszont ázsiai hinduk és muszlimok, afrikai és Karib-térségi színes bőrűek és kelet-európaiak is milliós számba vándoroltak be. A birodalmi kötelékek nem szűntek meg, legalábbis az idegen népekkel szemben: Nagy-Britannia kiköltözött az egykori gyarmatokról, a gyarmatok viszont beköltöztek a szigetországba. Nemzetállam volt a Birodalmon belül, manapság pedig birodalom nemzetállamon belül, legalábbis demográfiai szempontból. Sőt, lassan amolyan ellen-gyarmat, a tényleges hatalmat jelentő brit kormányfő ugyanis indiai, a skót autonóm kormány vezetője pakisztáni, London főpolgármestere pedig szintén pakisztáni származású.

Egykori „gyermekei” felnőttek és önállósodtak. 1953-ban Kanada, Ausztrália és Új-Zéland lakossága szinte teljesen, Dél-Afrika pedig részben britnek tekintette magát, s a külvilág is annak tekintette őket. Amikor az új-zélandi Sir Edmund Hillary 5 nappal II. Erzsébet koronázása előtt a világon elsőként mászta meg a Himalayát, az egész világ brit sikerről beszélt. Mára Kanada, Ausztrália és Új-Zéland is lemondott a brit fontról saját pénzük javára, a külügyeiket és a hadügyeiket sem Londonból irányítják, s jogilag is független országok, nem tengerentúli brit tartományok. Az egyetlen megmaradt kötelék éppenséggel a Monarchia, őfelsége III. Károly számukra is államfő.

A Monarchia ugyanis nemcsak a világi és a szakrális közötti kapocs, hanem a múlt, a jelen és a jövő között is. Isten oltalmazza a királyt! God save the King!