Közigazgatási reform

Marcel Ciolacu kormányfő felvetette a közigazgatási reform szükségét. Kényszerből tette, a romló gazdasági helyzet nyomán a kormány kénytelen lefaragni a közkiadásokból, a túlméretezett állami és helyi adminisztráció pedig óriási teher az ország számára. A jelenlegi 41 megye és több száz város és több ezer község működtetése nyilván túl költséges az országnak.
A 83 milliós Németországban 16 tartomány létezik, a 38 milliós Lengyelországban pedig hatékonysági megfontolásokból csökkentették még 1999-ben a vajdaságok számát 49-ről 16-ra. Románia lakossága folyamatosan csökken, immár 19 millióra, egész térségek néptelenednek el (főleg a nagyvárosoktól távol álló falvak és községek), az iskolák száma jelentősen csökkent diákhiány miatt, rengeteg vidéki iskola zárta be kapuit, a városiakat is összevonták, és számos szakszemélyzet nélkül maradt vidéki kisebb egészségügyi intézmény is megszűnt. Az adminisztráció viszont megmaradt. Ceaușescu 1968-as közigazgatási berendezése továbbra is maradéktalanul fennáll. Mondhatni, hogy az államszocializmus leginkább időtálló intézménye. Az egypártrendszer, a kommunista ideológia vagy a szocialista ipar (hogy csak néhányat említsünk) már rég feledésbe merültek, vagy a történelem süllyesztőjébe kerültek, a közigazgatási rendszer és a tömbháznegyedek viszont megmaradtak – utóbbiak még további évtizedekig dominálják a városok arculatát.
A közigazgatás gyökeres reformjára nagy szükség lenne, amikor a jelenlegi községek közül csupán 12% nagyobb ötezer lakosnál és kevesebb, mint 20% önfenntartó! A túlméretezett közigazgatási apparátus nyilván nem lehet hatékony ilyen körülmények között, ráadásul aránytalanul elosztva: szinte valamennyi adminisztratív intézmény a megyeszékhelyen található, egyetlen megye sincs, ahol azok több városban működnének. 15 körüli nagyobb megyével, kevesebb várossal és jóval kevesebb községgel Románia nyilván jól járna, a közigazgatás hatékonysága növekedne, költségei viszont csökkennének.
Minden józan érv ellenére aligha kerül sor egyhamar közigazgatási reformra. A téma időnként újra és újra felvetődött az elmúlt harminc évben, amolyan szalmatűzként: ideig-óráig beszélnek róla, komoly tanulmányokra alapuló reformstratégia azonban sosem született. Bármennyire is háborog Ciolacu, adminisztratív reformra nem kerül sor egyhamar. Politikai és nemzeti okokból. 
A megyék, önkormányzatok és megyei igazgatóságok (tanfelügyelőség, egészségügyi, földművelési, statisztikai, gyámhatósági, környezetvédelmi stb. igazgatóság) mind saját épülettel, gépkocsikkal, szakszemélyzettel, sofőrökkel, könyvelőséggel, titkársággal stb. rendelkeznek, nagy részének felszámolásával jelentős politikai klientúra maradna hoppon. Vagyis éppen az a klientúra, amely a PSD és a PNL hatalmi gerincét jelenti, s amely a választókat mozgósítja az urnákhoz. 
Másrészt az RMDSZ és az erdélyi magyarság nem fogadna el semmilyen reformot, amely szétválasztaná a székely megyéket, a Románia által is aláírt nemzetközi szerződések ráadásul kimondottan tiltják a nemzeti kisebbségek arányának felhígítását közigazgatási reform révén. A három székely megye összevonását egy nagyobb közös egységbe viszont a román politikum ellenzi, Bukarestben patológiailag félnek a nagyobb székely közigazgatási egységtől.
Habnak a tortán mindezekre még rájön az alkotmánymódosítás kérdése, közigazgatási reformhoz ugyanis ez is szükséges. Ami kétharmados parlamenti többséget és népszavazáson kinyilvánított lakossági jóváhagyást feltételez. Vagyis az adminisztratív reform üres fecsegés marad még jó ideig.