„Maros vize folyik csendesen…”

Ez már igen – mondhatja a jámbor olvasó. Végre egy nagyvonalú és a város földrajzi adottságaira épülő távlati fejlesztési terv. Hajózhatóvá tenni a Marost – mondja a szomszédvárosi cég szakembere. Ez lenne a jövő nagy aradi „dobása?” Merőben más, mint amit Temesvár (az egészen eltérő adottságú és múltú Bega-csatornán helyreállították a hajóközlekedést), mint amit Nagyvárad produkált, valami egészen sajátos aradi megvalósítás lenne. Gazdasági előnyei talán még fel sem mérhetőek.

Na, itt álljunk meg egy szóra! A jeles szakemberek ezzel az ötletükkel nem találták fel a spanyolviaszt. Vagy talán arra bazíroznak, hogy a Maros menti város múltjának idevágó fejezeteit elődeink magukkal vitték az elmúlásba. Akkoriban, feltehetően, nem forgatták meg a bürokrácia bugyraiban az ilyen nagy lélegzetű terveket.

Most csak a tervek, a jóváhagyások, a papírmunka éveket venne igénybe…

Jómagam, szerény lehetőségeimen belül, már korábban utána jártam a témának. Persze csak várostörténeti vonatkozásban.

Csakhogy minden itt kezdődik.

1995 novemberében Aradtól Szegedig gőzhajon? címmel, 2002 júniusában Füstbe ment hajózási tervek a Maroson címmel a bő 120 évvel ezelőtti tervekről írtam a Nyugati Jelenben. Csakhogy akkoriban, azaz a múlt század elején, ez a terv Aradon messze túlnyúló, a folyó menti városokat, régiókat is érintő elképzelés volt, amely, ha nem szól közbe az első világháború, talán meg is valósult volna.

Volt mire alapozni akkoriban. A XIX. század első évtizedében ugyanis magas vízállás esetén áprilistól novemberig a tutajok és a fából készült kis hajók Szegedig tudtak eljutni a Maroson. 1912-ben az aradi, brassói, kolozsvári és marosvásárhelyi iparkamarák e témakörben összeállított közös Memorandummal fordultak a Képviselőházhoz.

Csakhogy már érződött a nagy háború előszele.

A két világháború közötti években kisebb gondja is nagyobb volt a mindenkori városi tanácsnak, mint, hogy napirenden tartsa a szeszélyes folyó partszabályozását, medrének rendszeres kotrását. E nélkül még az 1920-as években felvetődött szerényebb változat, egy jóval kisebb távon rendszeresíthető, tömegközlekedés célzatú motorcsónak-járat terve is dugába dőlt.

Az 1932-es nagy árvíz egyik okát is ebben kell keresnünk.

Nem kevésbé az 1970-es nagy áradásét.

Szóval nincs új a nap alatt.

A mostani távlati terv szépen hangzik, már-már csaknem kampány ízű. Véghezvitele pont olyan bizonytalan, mint az évtizedek óta „lappangó”, időnként frissítő fuvallatként a köztudatba bedobott vár civilkézre juttatása, a Maros, a strand és a vár szimbiózisának kihasználása.

De örülnék, ha kiderülne, nincs igazam.