Meddig terjed a medve vadászterülete?

Ha Ukrajna elesik, Magyarország is az orosz agresszió célpontjává válhat, figyelmeztet Ljobov Nepop, Ukrajna leköszönő budapesti nagykövet asszonya. Az orosz medve ugyanis nemcsak Ukrajnát tekinti vadászterületnek, hanem az egykori keleti blokk többi országát is.Jóllehet első látásra túlzottnak tekinthető, hasonló figyelmeztetést már Antall József, a rendszerváltás utáni Magyarország első demokratikusan megválasztott kormányfője is megfogalmazott 1992-ben. Zárt körű összejövetelen Antall leszögezte: „naiv, aki azt hiszi, hogy az örök Oroszország lemondott Közép-Európáról”. A történész végzettségű jobboldali miniszterelnök tisztában volt az orosz történelem hullámaival, ezért is alakította meg Lengyelországgal és az akkor még egységes Csehszlovákiával a Visegrádi csoportot, hogy együttesen fellépve minél hamarabb a NATO (és EU) védőszárnya alá, biztonságba helyezze Magyarországot, kihasználva azt a történelem adta kiskaput, amikor a hidegháborús vereség nyomán az orosz medve padlón volt, és sebeit nyalogatta.Az oroszok régóta alkalmazzák az ideiglenes visszavonulás stratégiáját. 1812-ben kivonultak Moszkvából, átengedve azt Napóleonnak, majd három évvel később az orosz katonák vonultak be győztesen Párizsba. 1918 tavaszán Lenin lemondott az Orosz Birodalom európai területének egyharmadáról Németország javára, hogy megmenthesse néhány hónappal korábban megszerzett, de még gyenge és ingatag hatalmát. Az 1918-as stratégiai visszavonulás után 1920-ban támadást indított a területek visszaszerzésére, amely csak részleges sikerrel járt: Lenin visszaszerezte a korábban feláldozott Ukrajnát és Beloruszt, a balti országokat, Lengyelországot és Besszarábiát viszont nem. Egyesek szerint Sztálin is hasonlót tett 1941–42-ben, noha az nem önkéntes, hanem a Wehrmacht fegyverei által kikényszerített visszavonulás volt, 1945-ben a vörös hadsereg azonban győztesen vonult be Berlinbe. Útközben meghódítva (moszkvai és balos szlogen szerint: felszabadítva) fél Európát.Putyin az elvtársak által 1989–91-ben elherdált örökség visszaszerzésére indult el. Akárcsak számos elődje, ő sem hódításnak tekinti a függetlenségét komolyan vevő Ukrajna elleni agressziót, hanem az oroszoknak jogosan járó örökség visszaszerzésének. A moszkvai nagyfejedelmek eleinte az 1241–42-es nagy tatárjárás által elpusztított Kijevi Rusz állam egykori területét tekintették jogos örökségüknek, rengeteg offenzív háborút indítottak e célból szomszédaik ellen. Később orosz cárokként az ortodoxia védelmezőiként léptek fel másik jogosnak kikiáltott örökségük „visszaszerzéséért”, vagyis a Balkán és mindenekelőtt Konstantinápoly meghódítására, mit sem törődve azzal, hogy ezen területek soha korábban nem voltak semmilyen orosz államalakulat részei. A cárok egyszerűen jogos örökségüknek titulálták, mivel szerintük a Bizánci Birodalom vallási és politikai öröksége Oroszországra szállt, ezért minden volt bizánci terület az oroszok jogos öröksége. Sok millió oroszhoz hasonlóan Putyin a vörös hadsereg által 1945-ben meghódított egész Kelet-Európát vitathatatlan orosz jogos örökségnek tekinti, a szovjetek által fizetett hatalmas véráldozat, 27 millió ember feláldozása tetté azzá. „Természetesen” mit sem törődve az itt élő népek véleményével, fogják be a szájukat, és legyenek hálásak Moszkvának az 1945-ös „felszabadításért”. A moszkvai birodalmi szemlélet szerint a lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok, románok és bolgárok akarata amúgy sem számít, vagy ha mégis, akkor is eltörpül a 27 milliós szovjet véráldozat mellett. 1945-ben Jaltában és Potsdamban ezt sikerült elfogadtatni a Kelet-Európával mit sem törődő nyugatiakkal, Putyin lényegében ezt szeretné visszaszerezni. A decemberben Washingtonnak küldött ultimátumban a Kreml ura lényegében azt követelte „biztonsági garancia” címen, hogy a NATO húzódjon vissza katonailag az 1997-es keleti bővülés előtti vonalra, „természetesen” Varsó, Prága, Pozsony, Budapest vagy Bukarest megkérdezése nélkül, azok feje fölött. Ebbe viszont Washington nem ment bele, nem árulta el Kelet-Európát még egyszer, mint annak idején Jaltában.Moszkva nyilván nem Oroszországhoz csatolva képzeli el Kelet-Európa visszaszerzését, hanem a fölötte lévő politikai és katonai uralom visszaállításaként. Mint 1945 és 1989 között, amikor a keleti országok megtartották függetlenségüket, legalábbis papíron, annak valós tartalmát (belföldi politikai rendszer, katonai szövetségek, gazdasági szerkezet stb.) viszont Moszkva szabta meg egyoldalúan minden „testvérország” számára, utóbbiak feje fölött, sőt akarata ellenére.Ismerve az orosz történelem dagály-apályszerű hullámzását, tudták, hogy megerősödve a medve előbb vagy utóbb ismét vadászni indul. A stratégiai visszavonulásokat korábban is nagy offenzívák követték, a keleti országok éppen ennek megelőzésére menekültek a NATO védő karjaiba. Akárcsak a korábban csökönyösen semleges Svédország és Finnország manapság, utóbbi ugyanis a cárok birodalmához tartozott 1809 és 1917 között. Vagyis a medve vadászterületéhez, melyet Moszkva bármikor „jogos történelmi örökségnek” nevezhetne. A mostani, orosz kucsmás medve étvágya mérsékeltebb, mint vörös csillagos elődéé, amely a kerek nagyvilágot saját vadászterületének nyilvánította a proletár internacionalizmus nevében.