Méhecske, a világ ura

Egy csikys, harmadikos kisdiák tavaly, amikor kilencedik születésnapjára készültek s szülei megkérdezték, mit szeretne, nagy meglepetésre azt válaszolta: egy méhcsaládot. Vajon honnan veszi egy városi kisgyerek, hogy méhcsaládok egyáltalán vannak a világon? Adjuk meg a császárnak, ami a császáré: az elmúlt évben, valamikor, valamilyen gyakorlati órák keretében, előadást tartott a Csikyben egy méhész a munkájáról. Talán akkor került egy magocska valamilyen táptalajba.

A szülők szívesen teljesítették a furcsa kérést, megvették a kaptár méhet és a fontosabb méhészeti eszközöket: a szúnyogháló-ellenzős méhész kezeslábast, a kesztyűt, a füstölőt, a léckereteket, talán még a mézkipergető centrifugát is. Kezdődhetett a méhészkedés.

Ej, méhek, méhecskék! E kis történet hallatán rajzani kezdenek a gondolatok az ember fejében. Bizonyára vannak még, akik életükben legalább egyszer láttak egy méhrajzást. Gyermekkoromban, jó háromnegyed százada, a szülői háznál nekünk is voltak méhcsaládjaink. Akkor még nem kaptárban, hanem gyékényből font, nagy kosarakban, úgynevezett méhkasokban tartottuk azokat. A méhkas oldalán átszúrtak három-négy erős fapálcát, azok belül a leendő lépeket tartották. A méhek aztán végezték a dolgukat, szinte rájuk sem kellett nézni többé. Egészen addig, ameddig a kasok el nem nehezedtek a lépekbe gyűjtött méztől. Ez lett volna a méhek télire valója, és ezt akarta elvenni tőlük az ember. Nem volt könnyű, mert a kas tele volt méhekkel, amelyek nem örültek a betolakodónak. Én olyat nem láttam, de mesélték, hogy régen, talán évszázadokon keresztül a teli kasokban füsttel megfojtották a méheket, így könnyen hozzájutottak a mézhez. Innen, vagy talán a gyakori erdőtüzektől ered a méhek páni félelme a füsttől. Barbárság, megbocsáthatatlan barbárság. Ma már csak a medvék, nagy mézínyencek képesek ilyesmire az erdőn. Megtalálják a méhcsaládok fészkét a faodvakban, mindent ripityára vernek a mancsukkal, hogy mézhez jussanak, dacolva az orrukba fúródó fájdalmas fullánkokkal is. Ha egy ilyen támadásban az anyaméh megmarad, a család újrakezdi az életet, ha nem, akkor szétszélednek és lassan elpusztulnak. Ha megtehetném, én világszerte szent állattá nyilváníttatnám a méheket, hogy ne bánthassa őket senki. Mert ne higgyük, hogy a méhek csak úgy nyugodtan gyűjtögethetik tovább a mézüket, mint eddig. Most nehéz válaszút elé kerültek. A nagyfejek azt mondják, hogy ha a méhek a világon kipusztulnak, az egész emberiség végveszélybe kerül. Mi nagyon sokan, naivok, eddig azt hittük, hogy a méhek fő feladata a virágpor és nektár gyűjtése. Ez nagy tévedés. A méheknek, a többi repülő rovarral együtt, százszorosan fontosabb feladatuk a világ több milliárdnyi erdei és mezei virágának a beporzása. Ha ez elmarad, nagy baj lesz. Olvasom egy félig fantasztikus regényben, hogy valahol a világban, egy nagy őszibarackfa ültetvényen embereket, könnyű kezű nőket alkalmaznak, akik virágzáskor, reggeltől napestig, létrákon és faágakon kuporogva, kis finom ecsettel porozzák be a virágokat. Ez ma már nem fantasztikum, mint ahogy az sem, hogy nagy vándor méhészkaravánok járják az országokat gyümölcsösök beporzása végett, mit sem törődve az esetleges mézgyűjtéssel. Napjainkban egy magára valamit adó paradicsom- vagy uborkatermesztő üvegház is saját méhkolóniát kénytelen fenntartani. A kereskedelemben szellős dobozokban árusítják a különböző fajtájú méheket, közülük a legkeresettebbekért akár 20 eurót is elkérnek egyedenként. 

Így állunk most a világ méheinek több milliárdos táborával az új nagy válaszutak elején: vagy méz vagy beporzás, vagy éppen a faj léte. Ezekben a világmeghatározó dolgokban az emberiség e zümmögő csöppségek apró bokájáig, amely sokszor sárga a rajta szállított virágportól, sem ér fel. Ők nem is tudják, micsoda teher nyugszik a vállaikon, hogy igazából ők a világ urai.

Befejezésül térjünk vissza egy pillanatra a mesénk elején szereplő kisdiákhoz. Eltelt egy esztendő és ő ezen a nyáron megkapta, átvette kegyeltjeitől az első üveg mézet. Belépett e verhetetlen sereg mézzel felkent zászlóvivőinek táborába.

Fekete Géza