Minority SafePack

Jelentős többséggel – 524 igen, 67 nem szavazattal, 103 tartózkodással – fogadta el a minap az Európai Parlament a Minority SafePack kezdeményezést. Korszakos esemény, több szempontból is.

A Minority SafePack ugyanis az első polgári kezdeményezés, amelyről plenáris vitát szervezett és állásfoglalást fogadott el az EP. Az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak uniós szintű szabályozását elindító FUEN (Európai nemzetiségek föderatív uniója) több mint 1,1 millió EU-s polgár aláírását gyűjtötte össze, a kezdeményezés jelentős társadalmi támogatottságnak örvend. Az aláírásgyűjtés 2017 májusában indult el Kolozsváron, a FUEN kongresszusán és 2018 tavaszára már összegyűlt az 1,3 millió aláírás, melyből több mint 1,1 milliót hitelesítettek.

Szintén korszakos előrelépés, hogy ezáltal Brüsszelben terítékre kerül az őshonos nemzeti kisebbségek ügye, melyekről Európa nagy része még tudomást sem vesz. Kisebbségen mindenféle társadalmi kategóriákat értenek – vegetariánusokat, azonos nemű párokat, transznemű személyeket, gyermekei(ke)t egyedül nevelő szülőt stb. Nemzeti megközelítésből leginkább a megjelenésre is feltűnő, muszlim és színesbőrű bevándorlókra gondolnak, legalábbis Nyugaton.

A Minority SafePack kezdeményezés széleskörű politikai támogatása is jelzésértékű, nem csupán keveseket érintő periférikus ügyről van szó, végül is az őshonos nemzeti kisebbségek összlétszáma olyan 50-60 millió az EU-ban, arról nem is beszélve, hogy majdnem minden európai országban vannak nemzeti kisebbségek. Kivételek csupán a kontinens nyugati perifériáján vannak, Írország és Portugália az a két EU-s tagállam (és Izland azon kívül), ahol a lakosság szinte teljesen homogén.

Az EP által elfogadott kezdeményezés felszólítja az Európai Bizottságot, hogy uniós szintű kisebbségvédelmi szabályrendszert dolgozzon ki, amolyan uniós kisebbség-minimumot, amit minden egyes tagországnak be kellene tartania. A Minority SafePack lényegében kivonná a kisebbségpolitikát a tagországok hatásköréből és áthelyezné uniós szintre. A nemzeti kisebbségekhez való viszonyulás azonban eltérő: a legtöbb nyugati országban értéknek tartják az őshonos nemzeti kisebbségeket, gyakran tejbe-vajba fürösztik őket, miközben keleten inkább veszélyforrásnak tekintik. Kelet-Európában a többségi állami nacionalizmus még mindig jelentős tényező, noha az utóbbi években jócskán alábbhagyott – éppen az EU-s csatlakozás nyomán. A legszélsőségesebb kisebbségüldöző azonban toronymagasan az a Franciaország, ahol a legtöbb őshonos nemzeti kisebbségi közösség található, erőszakos beolvasztásuk azonban 1789 óta állandó állampolitika. Párizs még a nemzeti kisebbség létét sem ismeri el, számára az ország valamennyi állampolgára francia, csakis francia és kötelezően francia.

A minapi szimbolikus áttörés ellenére a problémák csak most kezdődnek, két rendbeli kemény tárgyalások várhatók. Egyrészt Brüsszelben, mivel az európai kisebbségek helyzete igen eltérő, célkitűzéseik, orvoslásra váró problémáik is különböznek. Ne ámítsuk magunkat, nem lesz könnyű feladat, főleg, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye aligha lesz Brüsszel prioritása, amikor az unió annyi súlyos problémával szembesül. Talán ennél is nehezebb lesz a kidolgozott Minority SafePack elfogadtatása a tagországokban. A kilencvenes években az EU tekintélye óriási volt, senki sem mert szembeszállni vele, manapság viszont egyre több ország – Magyarországgal az élen – fordul szembe Brüsszellel a nemzeti szuverenitás nevében, elutasítván az országos hatáskörök átadását az EU-nak. A Minority SafePack kapcsán is számítani lehet ilyesmire, az uniós szintű kisebbségi minimum aligha lesz népszerű például Románia és Szlovákia számára, s bizonyára mások is az országos szuverenitásra fognak hivatkozni a kisebbségi jogok kibővítésésének megakadályozására. A legnagyobb gondot azonban nem is annyira néhány renitens keleti ország jelenti, még ha többen is összefognak, hanem a továbbra is a mereven nemzetállami berendezkedésű, szélsőségesen kisebbség-ellenes, ámde politikailag és gazdaságilag nehézsúlyú Franciaország.