Novorasszija, avagy orosz cárok görög programja

Herszon elesett, Mariupol is elesett, Melitopol is orosz kézre került, Odesszát viszont nem sikerült elfoglalniuk az oroszoknak. Sokak számára feltűnő az oroszok által sajátjainak tekintett s ennek nyomán visszakövetelt dél-ukrajnai városok görögös elnevezése. Sőt, 2014 óta Oroszországban egyre többen használják a Novorasszija, vagyis Új Oroszország elnevezést Ukrajna déli, tengermelléki részeire, ahol a legkeményebb harcok zajlanak a Donbaszon kívül. Ukrajna déli része évszázadokon keresztül lakatlan sztyepp volt, a nomád népek első számú felvonulási területe, amolyan népvándorlási autópálya. Szinte minden keleti nomád nép onnan érkezett Európába, beleértve a honfoglaló magyarokat is. Védhetetlen természeti adottságai nyomán a terület sosem volt része a középkori Kijevi Rusz államnak, melyet az oroszok és az ukránok is nemzeti bölcsőjüknek tekintenek. Az 1236–42-es nagy tatárjárás után elvileg a krími tatár kánsághoz tartoztak, nomád lakosságuk viszont roppant gyér volt, állandó települések nemigen voltak, mint például a szomszédos Krímben.Az Azov- és Fekete-tenger mellékét II. (Nagy) Katalin cárnő hódította meg a tizennyolcadik század végén Oroszország számára, s Novorasszijának nevezték el. Szintén akkor indult el a nagy betelepítés is, főleg ukrán, kisebb részben orosz parasztokat hívtak a birodalom más vidékeiről. S nem csak őket: a nagy telepítés idején németeket, nyugat-európaiakat, románokat, görögöket, zsidókat, bolgárokat, szerbeket (a terület kisebb része Novaja Szerbia, vagy Szlavoszerbia nevet viselte) is hoztak a lakatlan vidék benépesítésére és gazdasági hasznosítására. Akkoriban még nem létezett nemzeti öntudat, csupán az számított, hogy a zömében analfabéta jövevények a cárok hűséges és engedelmes alattvalói legyenek, nyelvtől és vallástól függetlenül. Kezdetben a telepesek élete roppant nehéz volt, II. Katalin cárnő azonban gyors eredményeket akart, Potemkin herceg ezért létesítette a jólétben élő, boldog parasztokkal teli, hamis látszatott keltő „Patyomkin-falvakat” a cárnő helyszíni látogatására.Nemcsak falvakat alapítottak, hanem teljesen új városokat is, melyek főleg görög neveket kaptak: vagy a várost jelentő polisz végződésűeket, mint például Szevasztopol, Szimferopol, Mariupol, Melitopol stb. vagy ókori görög települések nevét, mint Herszon vagy a Fekete-tenger gyöngyszeme, az 1794-ben alapított Odessza. Mit sem törődve azzal, hogy a bizánci Chersones a Krím-félszigeten volt, az új város pedig attól jó száz kilométerre, a Dnyeper folyó torkolatánál, az ókori Odessos pedig jóval délebbre, a mai bulgáriai Varna környékén. Az elnevezések görög programnak titulált tudatos állami stratégia révén keletkeztek. Miután az uralkodó dinasztia egyetlen leszármazottjaként az utolsó bizánci császár unokahúga férjhez ment III. Iván moszkvai nagyfejedelemhez, a házasságból származó orosz uralkodók a Bizánci Birodalom jogos örököseinek és az ortodoxia védelmezőinek tekintették magukat. Akkor vették fel a cár címet, s moszkvai nagyfejedelem helyett orosz cárnak nevezték magukat, Moszkvát pedig a harmadik, örök Rómának tekintették, melyre úgymond rászállt az elesett első és második (Konstantinápoly) Róma öröksége. A Novorasszijára keresztelt tengermellék és különösképpen az 1783-ban meghódított Krím-félsziget a jogosnak tekintett bizánci örökség első visszaszerzett darabkái voltak, ezért indították el a görög programot. A tatárjárás előtt ugyanis a Krím sokáig a Bizánci Birodalomhoz tartozott, egykori görög múltjának öröksége még manapság is látható. A cárok azonban nem elégedtek meg ennyivel, a Balkán és különösképpen Konstantinápoly megszerzése és bekebelezése az ortodox Orosz Birodalomba első számú prioritás maradt számukra. A tizennyolcadik és tizenkilencedik században számos offenzív háborút indítottak az Oszmán Birodalom ellen e célból, sok történész szerint utóbbi hanyatlását éppen a sorozatos és egyre erősebb orosz támadások okozták.Hogy az orosz cárok nem tudták meghódítani és birodalmukhoz csatolni a teljes Balkánt és Konstantinápolyt, az nem is annyira a törökök ellenállására vagy a balkáni népek önállósági vágyára vezethető vissza, hanem az európai nagyhatalmi játszmára. Az európai nagyhatalmak – élen Nagy-Britanniával – elfogadhatatlannak tartották az amúgy is óriási területű Oroszország túlzott terjeszkedési terveit, s diplomáciai vagy hadi eszközökkel (krími háború) akadályozták meg. Többek között például az orosz terjeszkedés elleni védőgát szerepű Románia 1859-es létrehozásával, melynek létesítéséért Párizsban és Londonban jobban lelkesedtek, mint a moldáv bojárok.A cárok évszázados vágya mégis megvalósulhatott volna, az első világháború kitörésekor London és Párizs elfogadta Oroszország Konstantinápoly bekebelezését célzó szándékát, de mire szinte karnyújtásnyira került a célhoz, a forradalom elsöpörte a cárizmust 1917-ben. A hatalmat megszerző, militánsan ateista és hagyományellenes bolsevikok mit sem törődtek a cárok ortodox-dinasztikus örökségével, sőt, mindent megtettek annak eltörléséért. A Novorasszija elnevezést eltüntették, a tengermelléki területek Ukrajnához kerültek, ukrán többségű lakosságuk révén, noha az orosz kisebbség mellett az ukránok jelentős része már akkor is eloroszosodott. Odessza, Herszon, és a -pol végződésű, görög nevű városok mindig is orosz nyelvűek voltak (most is azok), a falvakból beáramló ukrán parasztok tömegesen eloroszosodtak a cári és a szovjet időkben egyaránt. S nemcsak ők, a hatalmas birodalom más részéről érkezett nemzetiségek és a helyi kisebbségek (görögök, zsidók, bolgárok, moldávok stb.) nagy része szintén eloroszosodott az idők folyamán, anyanyelvüket csak kevesen őrizték meg, főleg az idősebb nemzedékek.Oroszországban sokak vélik, hogy a bolsevikok óriási hibát követtek el, mert feláldozták az orosz nemzeti érdekeket és történelmi örökséget a proletár internacionalizmus és a kommunista világforradalom oltárán. Putyin ezt akarja korrigálni, lépésről lépésre visszaállítani az orosz birodalmat, a Novorasszíja elnevezést is ennek jegyében élesztette fel 2014-ben majdnem egy évszázaddal eltűnése után. Nagy birodalomépítő lendületében csupán egy dogot hagyott figyelmen kívül: az egykori Novorasszija mai – többnyire orosz nyelvű – lakossága Ukrajna függetlenségét és nyugati orientációját támogatja, s még a nosztalgiázók is inkább a szovjet időket sírják vissza, mintsem hogy a mai Oroszország karjaiba vágyódnának. S ezért kemény áldozatra is készek, fegyverrel a kézben harcolnak a „felszabadító” oroszok ellen.