Olé España!?

Manapság a nemzetek közötti háborúk helyét – szerencsére – átvette a sport, különösen a labdarugó-világbajnokságok. Manapság a népek nem a frontokon harcoló katonákkal azonosulnak, nem ők jelképezik a hazáért tett áldozatot, hanem a sportválogatottak. 

Immár nem a háborúk kovácsolják össze a nemzeteket, hanem a focicsapatok.

A győztes háborúk utáni grandiózus katonai diadalmenet helyét pedig átvette a VB-győzelem utáni tömeges népünnepély, ahogy történt például hétfőn Madridban, Spanyolország VB győzelme után.

Milliók vonultak az utcákra, örömmámorban úszva ünnepelték a La Roja-nak (a vörös) becézett fociválogatottjukat. Egy napra megfeledkeztek minden bajuktól, bánatuktól és önfeledten ünnepeltek, latinos vérmérséklettel.

Mélységes frusztrációk szabadultak el a spanyolokban, a világbajnoki cím az utóbbi évtizedek példátlan felzárkózásának megkoronázása. Sporttéren és jelképesen is.

A spanyolországiak évtizedeken keresztül sóvárogva nézték, ahogy volt gyarmataik – Argentína, Uruguay és a focin kívüli más sportokban Kuba – illetve szomszédjaik, Franciaország és Olaszország egymás után nyerik el a világbajnoki címeket, sikert sikerre halmoznak, míg Spanyolországnak csak kudarc jutott, 60 évig még a legjobb négy közé sem tudott bejutni. Aligha lehetett kellemes érzés, noha klubcsapataik mindig is világszínvonalúak voltak. A nemzeti válogatott VB-győzelmével eme óriási frusztráció legyőzését ünnepelték.

Jóllehet a győzelemnek jelképes része is volt. A lemaradás nemcsak a fociválogatott esetén volt jelentős, hanem más, fontosabb téren is. A múlt század közepén Spanyolország még fejletlen, elmaradott, szegény ország volt, ahonnan milliós nagyságban vándoroltak ki fejlett és jómódú egykori gyarmataira, Argentínába és Uruguayba, illetve Európa többi országába. Nem is olyan rég „Európa harmadik világa”, Spanyolország egyszerűen nem tartozott azonos súlycsoportba a már akkor is fejlett és irigylésre méltó Franciaországgal, Olaszországgal, Argentínával vagy Uruguayjal. A VB-siker az utóbbi 30-40 év példaértékű felzárkózását is jelképezi.

Valóban volt mit ünnepelni, az ünnepség azonban mégsem volt felhőtlen. Éppen a vasárnapi döntő előtt kiéleződött nemzetiségi ellentétek miatt. Szombaton 1,1 millió katalán tüntetett Barcelona utcáin az alkotmánybíróság döntése ellen, mely visszautasította a katalán alkotmány 2006-os módosítását, mely Katalóniát a katalán nemzet hazájaként definiálta. A madridi alkotmánybíróság döntése ismét a 35 éve nem látott szintre emelte az azóta jelentősen visszaszorult katalán–spanyol ellentétet. Úgy látszik, az alkotmánybíróság máshol is a haladás kerékkötője, nemcsak nálunk.

Míg szombaton a katalán fővárosban 1,1 millió ember tüntetett az utcákon, hétfőn a világbajnoki címet csupán 75 000-ren ünnepelték. Óriási különbség, noha a világbajnok csapat tagjainak fele katalán nemzetiségű, s Spanyolország mind a 8 VB-gólját a katalán nemzeti ikon FC Barcelona játékosai rúgták, jóllehet a katalánok aránya az összlakosságon belül olyan 15%. Barcelonában meg katalán VB-győzelmet említettek.

A nemzeti feszültségekre ráérezve a világbajnok csapatot Madridban ünnepélyesen fogadó Juan Carlos király, valamint Jose Luis Rodriguez-Zapatero kormányfő agyonhangsúlyozták az összefogás jelentőségét, s minimálisra csökkentették az España jelző használatát, s inkább a katalánoknak és baszkoknak elfogadhatóbb, semleges La Roja-ként említették a friss világbajnok csapatot.

Vajon a fociválogatott sikerei meddig képesek összetartani a spanyolokat, katalánokat és baszkokat? – tették fel a kérdést a hétfői ünneplést élőben közvetítő nemzetközi tévécsatornákban. A gazdasági válság (Spanyolországban 20% a munkanélküliség, a fiatalok körében meghaladja a 40%-ot) amúgy is kedvezőtlenül hat a nemzeti összefogásra, hiszen a fejlettebb és tehetősebb Katalónia és Baszkföld egyre kevésbe hajlandó támogatni az ország többi részét. Erre még rájött az alkotmánybíróság felelőtlensége. A sportsikerek – bármennyire is jelképesek – nehezen tudják ellensúlyozni mindezeket.