Oroszország és Nyugat között

Mondd, te mit választanál? A kérdés eleinte jóformán fel sem vetődött, vagy legalábbis kevesen foglalkoztak vele. Később a Nyugathoz való közeledés vagy az Orosz érdekszférához való tartozás áthidalhatatlannak tűnő belső széthúzást eredményezett Ukrajnában. Mára kitisztult a kép: Ukrajna egyértelműen az euroatlanti rendszerben képzeli el a jövőjét.31 évvel ezelőtt még maguk az ukránok sem számítottak országuk függetlenségére, a hatalmas Szovjetunió összeomlása sokakat meglepetésként ért. Végül is egész életükben azt sulykolták beléjük, hogy a moszkvai irányítású kommunizmus világméretű diadalt arat, ez csak idő kérdése. Kevesen gondolták – belföldön és külföldön egyaránt –, hogy a végnapjait élő Szovjetunió mennyire gyenge, mennyire beteg.Függetlenségének kb. első évtizedében Ukrajnát a piac gazdaságra és demokratikus rendszerre való átállásának roppant bonyolult ügye kötötte le, az ország geopolitikai orientációjával szinte senki sem foglalkozott. A kommunista múlttal való szakítás, a gazdasági és a politikai berendezkedés teljesen új alapokra való helyezése nem volt ukrán sajátosság, a többi volt szocialista országban is roppant nehéz ügynek bizonyult, és sok keserűséget okozott a kilencvenes években. Csakhogy Ukrajnával ellentétben a balti országok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, de még az elmaradottabb Románia és Bulgária már rögtön a kommunizmus alóli felszabadulás után határozottan a nyugati orientációt választotta, az EU- és NATO-csatlakozás szándéka már a kilencvenes évek elején megfogalmazódott, és szinte minden politikai alakulat és a széleskörű társadalom egyöntetűen támogatta. Kravcsuk (1991–94) és Kucsma (1994–2004) elnökök óvatos lavírozó politikát folytathattak, nem kényszerültek egyértelmű döntésre, amíg egyetlen nyugati szomszéd ország sem volt EU- és NATO-tag, nyilván Ukrajna sem lehet az, már csak földrajzi megfontolásból sem.Ukrajna számára az Oroszország vagy Nyugat kérdése tulajdonképpen 2004-ben vetődött fel, amikor mind a négy nyugati szomszédja NATO-taggá vált, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország ráadásul EU-s tag is, Románia pedig annak küszöbén. Varsó, Pozsony, Budapest és Bukarest kiterjesztették a NATO-t és az EU-t egészen az ukrán határig, s ennek nyomán Ukrajna már nem kerülhette ki a választást: nyugati szomszédai nyomdokát követi az euroatlanti integráció útján, vagy a Kreml karjaiba szalad? A kérdés megosztónak bizonyult, s egy évtizeden keresztül, a 2004-es narancssárga forradalomtól a 2014-es euromajdanig dominálta a kijevi politikát. Az ukrán nyelvű, nemzeti érzelmű nyugat- és közép-Ukrajna egyértelműen a nyugati orientációt támogatta, előbbi szenvedélyesen, teljes meggyőződésből, utóbbi inkább gazdasági megfontolásokból. Az orosz nyelvű, szovjet nosztalgikus dél- és kelet-Ukrajna inkább Moszkvához húzott. Az ellentét áthidalhatatlannak tűnt, az ország nyugati és középső részei minden választáson kivétel nélkül az euroatlanti integrációt hirdető pártokra, jelöltekre szavaztak, a déli és keleti országrészek pedig – szintén kivétel nélkül – az oroszpárti politikai erőkre. Valahogy úgy, mint Romániában, ahol a Kárpátokon túli vidékeken minden választáson a PSD-re szavaznak, miközben Erdélyben a PSD általános elutasítottságba részesül. Juscsenko (2005–2010) a nyugati és a középső országrész szavazataival került az államelnöki tisztségbe, utódját, Janukovicsot pedig a keleti és déli országrészek juttatták az ország élére. Előbbi határozott euroatlanti politikát, utóbbi pedig erőteljes Moszkva-párti politikát, s mindkettőjük hozzáállása nagy bánatot és ellenérzéseket váltott ki a másik két országrészben. Tekintettel a nyelvi megosztottságra, akkoriban sokan úgy vélték, hogy Ukrajna kettészakadhat, az ellentét túl nagy, ahhoz, hogy közös nevezőre hozhassák az ország nyugati és középső részeinek ukrán lakosságát a déli és keleti vidékek szovjet népességével. Akkoriban sokan vélték, hogy jóval nagyobb a különbség a nyugati- és közép-Ukrajnai ukránok és a déli és keleti szovjetek között, mint utóbbiak és Oroszország között.  Többek között Putyin és a Kreml ideológusai, akik véget vetettek Ukrajna reménytelennek tűnő megosztottságának, de korántsem úgy, ahogyan remélték. Már 2014-es agressziójával Oroszország maga ellen fordította Ukrajna déli és keleti vidékeinek szovjet önazonosságú lakossága nagy részét. 2014 óta kb. egymillióan menekültek el az orosz megszállás alá került Krímből és Donbaszból a kijevi kormány ellenőrzése alatt álló területekre. Szinte valamennyien orosz nyelvűek, sőt, többségük egynyelvű orosz, akik legfeljebb törik/törték az ukrán nyelvet. Mégis elmenekültek a „nagytestvér” medveszorítása elől. Ellenkező irányba minimális volt a forgalom. Mindez politikai téren is tükröződik, 2014 óta jóformán nincs olyan politikai párt, civil alakulat vagy társadalmi réteg Ukrajnában, amely nyíltan az orosz irányzatot hirdetné. A 2014-es orosz agresszió nyomán olyan társadalmi konszenzus született Ukrajnában az euroatlanti integráció támogatására, mint amilyen az EU- és NATO-taggá vált egykori szocialista országokat jellemezte a csatlakozás előestéjén. Ukrajna lakossága és politikai osztálya egyértelműen azt az utat választotta, melyet a baltiak, lengyelek, csehek, szlovákok, magyarok, románok és bolgárok taposták ki.A februárban indított háború csupán fokozza, s megerősíti a folyamatot. Az orosz támadás ugyanis éppenséggel Ukrajna orosz nyelvű keleti és déli részein zajlik, nem az ukrán nyelvű területeken. Az orosz agresszió elől pont az orosz nyelvűek menekülnek tízmilliós nagyságrendben Ukrajna ukrán nyelvű nyugati területeire, illetve külföldre. Putyin hadigépezete elsősorban Ukrajna orosznyelvű lakossága körében szedi áldozatait, azok településeit, lakhatását, megélhetőségét pusztítja, azok életét teszi pokollá, sokkal inkább, mint az eleve zsigerileg oroszellenes nyugat-ukránokét. Milliók tapasztalják személyesen, mekkora szenvedést okoznak a „felszabadító testvérek”, s milyen segítséget nyújtanak az őket felfalni kívánó ukrán nyelvű honfitársaik. Romániába, Magyarországra, Szlovákiába stb. és főleg Lengyelországba menekülve, további milliónyi orosznyelvű ukrán tapasztalja saját bőrén, hogy az EU és a NATO nem ördögtől való, ahogy a moszkvai propaganda állítja, sőt, azok keretében a baltiak, lengyelek, románok, magyarok stb. sokkal jobban élnek. Milliók győződnek meg saját szemükkel, hogy mennyit haladtak a volt szocialista országok az EU- és NATO-integrációval, s mennyire lemaradt hozzájuk képest a sokáig döntésképtelen hazájuk. A választás immár egyértelmű mindenki számára: európai jólét, emberi törődés és segítség, vagy orosz pusztítás és szenvedés. Putyin végképp az euroatlanti orientáció karjaiba taszította a korábban inkább oroszpárti ukrajnaiakat, megszüntetve Ukrajna mélységes megosztottságát. Szándéka ellenére nemzetté kovácsolta az ukránokat.