Sárga cipő csillagsávos orral

Én úgy hallottam, hogy a második világégés lezárása után ezen a fertályon mindenki az amerikaiakat várta. Sőt, a befejezés után is, évtizedekig eleink, ha képletesen is, de naponta felnéztek az égre, hogy nem jönnek-e már az amcsi teherszállító gépek és dobják le a mogyoróvajat meg a Marlborót.

Aztán most már kábé két évtizede a fene se várja őket. Hogy anno a háború után bizonyos nyugatbarát politikai erők sugallták az amcsik iránti éhséget, és keltettek hisztériát belőle, vagy a hétköznapi ember gondolta úgy simán magától, hogy amennyiben leszállnak, mögöttük ide zuhan a földi Kánaán is, nem tudom.

De azt igen, hogy újabban a kínaiakat kellene várnom. Biz’isten, ha anno fél évszázada, a kínai diktatúra kellős közepén, meg utána, valaki egy társaságban bedobja, hogy meglátjátok, egyszer még lesni fogjátok metszettszeműék érkezését, tuti agyonverik.

S horribile neodiktatúra, tessék, most a politikusok Romániában, Magyarországon a gazdasági fejlődés kulcsát, a felemelkedés kvintesszenciáját látják Pekingben. Sőt, alapjában véve az egész EU lentről pislákol a kínai főváros ülőgumójára, hátha pottyantanak valamit ide nekünk abból a temérdek jegybanki dolcsiból, amelybe belefulladhatnak.

Budapest Európa kínai kereskedési bázisa szeretne lenni, Bukarest kínaiakkal építtetne metrót meg csatornát a Dunáig, gyorsvasutat, mindent, amire maguktól képtelenek voltak.

Nekem meg fogalmam sincs, hogy miért akarna Kína Romániának Duna–Bukarest csatornát építeni. Akkora biznisz lenne? Nem hiszem. A kínai meg nem annyira hülye, hogy levágja a román vagy magyar kormány asztalára a pénzeszsákot, és megkérdezze, na, mennyi kell?

Meg azt sem értem, miért kell itt nekünk errefele állandóan várni valakit? Mi a fenéért áhítozik a politikum széles szelete, vagy hétköznapi ember idegen csizmára? Ennyire hülyék lennénk, vagy csak szándékosan hülyítenek, mert a pénzvilág ebből a beetetésből kaszál?

Teszem azt, jövőre összeomlik a kínai gazdaság, de szélviharra kapcsol Elefántcsontpart, amely politikai olimpiát szervez, szuperépületeket húz fel, Marsra száll, vonatai ezerrel száguldoznak, legyalogolnak néhány törzset (nem Tibetben taposnak, az mások feladata, ugyebár), minden elefántcsontparti Mercédesszel jár, és befektetnének Európában.

Akkor én boruljak térdre az udvarban, és várjam az elefántcsontparti befektetőt, hogy építsen csatornát Bukarest és mondjuk a Volga között, mert a pénz nem számít?

Én nem várom a kínai befektetőket, mert attól úgysem lesz olcsóbb a rizsem a lecsóba.

Igazából toszok minden propagandakülföldire, akit iderángatnak. Mert a kínai vörös pártdiktatúrát is hujdehej megköpködték Európa suvickos fővárosaiban, ám amikor megszagolták a pénzt, a befektetési, betelepedési szándékot, egy szuszra elfelejtették a demokratikus elveket, sajtószabadságot, szólásszabadságot, internethasználat szabadságát, hadd ne soroljam, mivel adós még a távoli, konjunkturális szuperhatalom, amelynek azért köszönhetjük az arany vagy olaj árának szárnyalását.

Csak ez a várakozás ne lenne hosszú évtizedek óta.

Egyszer a rohadt életbe várnának már ránk is.

Egyszer állnánk már meg karikalábainkon és tyúkszemes talpunkon.

Csak mi nem kellünk sem inde, sem unde.