Szép álmok

Amikor 1858 után felépült az aradi „indóház”, azt az akkori városvezetés a városközponttól jó távolra helyeztette. Figyelembe vették a vonatközlekedéssel járó lég- (füst) és hangártalmakat (sípolás, dübörgés). A város széle akkoriban valahol a Karolina (Crișan) utcáig terjedhetett. Azóta területileg jelentősen megnőtt a település, s a lakott területek egyre közelebb kerültek az egykor a város határában húzódó vasútvonalakhoz. Aztán, az 1970-es évektől, a mikelakai lakónegyed felépültével a temesvári vonal már egy városrész közepén futott végig. Bevallom, nem irigyeltem azokat a honfitársaimat, akiknek a vasútra nyílt az ablakuk, ahol naponta, éjjelente több tíz (?) szerelvény dübörgött, dübörög át. Igaz, immár nem füstölgő, fújtató gőzmozdonyoktól vontatva!

Amikor legutóbb korszerűsítették annak a vonalnak a sínpályáját, a vasút vezetősége írásba foglalva ígérte, hogy hangfalat húznak a sínpálya mellé a mikelakai felüljárótól az újaradi hídig. De mint nálunk szinte mindig: az ígéretet nem tartották be. S nem volt kitől számon kérni, mert az aláírók már nem voltak hivatalukban. S nem volt kinek számon kérnie, mert közben a város vezetése is szinte kicserélődött.

A fentiek jutottak eszembe, amikor olvastam, hogy a román kormány jóváhagyta az Arad–Temesvár–Karánsebes 162 kilométer hosszú vasútvonal korszerűsítése megvalósításának és finanszírozásának tervezetét. A tervek szerint a munkálatokat három év alatt kellene befejezni.

A legfontosabb aradi vonatkozása a hírnek, hogy a terv szerint megszüntetik a vasúti forgalmat Arad Mikelaka városnegyedében. A Temesvár felé induló szerelvények Glogovácon keresztül kelet felől, a már létező sínpályán kerülik meg a tömbháznegyedet, s arról fordulnak rá a temesvári vasúti hídra. Csak reméljük, Vladimirescu (Öthalom) felé is terveznek felüljárót a forgalmas országúton. A 8,8 milliárd lej értékű beruházást a Közlekedési Minisztérium költségvetéséből, illetve a CFR Vasúttársaság jövedelmének egy részéből fedezik.

A kanyarok kiegyenesítésével, illetve a pálya megerősítésével jelentősen megnövekedhetne a maximális sebesség: a személyvonatoknál 160, a tehervonatoknál 120 km/órára. Ez is jó hír, tapsolhatnánk is, hiszen a két szomszédváros között közlekedő személyszállító szerelvények egy évszázada majdnem változatlan idő alatt teszik meg az 50 kilométeres távolságot. Remélhetnénk, hogy a korszerűsítés eredményeként felére csökkenhetne az utazási idő. Csakhogy az említett sebességek eléréséhez korszerűbb, erősebb mozdony- és hasonló kocsipark is kellene. Miből?

De azért maradnak a szép álmok!