Szlovák gesztusok

Szlovákia új kormányfője, a tavasszal hivatalba került Igor Matović megbékélési gesztust tett a magyarság irányába. Két nappal Trianon századik évfordulója előtt a pozsonyi várban rendezett találkozóra száz felvidéki magyar közéleti személyiséget hívott meg, s miután magyarul köszöntötte őket, javasolta, hogy a két nép ne a múlttal, hanem a jövővel foglalkozzon. „A múltat már megírták, a jövőt viszont közösen írhatjuk meg”, vélte a szlovák kormányfő.

Válaszként a szlovákiai parlamentből kiesett Magyar Koalíció Pártja (MKP, amolyan felvidéki RMDSZ) képviselői memorandumot nyújtottak át a kormányfőnek, amelyben autonómiát követeltek a mintegy félmilliós felvidéki magyar kisebbség számára. Matovič, aki nem ellenezné, hogy a felvidéki magyarok megszerezhessék a magyar állampolgárságot is a szlovák megtartása mellett azonban zokon vette az MKP memorandumát, megjegyezvén, hogy „az ember segítőkezet nyújt, s szinte leköpik”. Az MKP célkitűzése kétségtelenül jogos benyújtásának időzítése viszont fölöttébb kérdéses.

Matovič azonban újabb megbékélési gesztust tett a magyarság irányába, Facebook oldalán bocsánatot kért a felvidéki magyaroktól a történelmi szenvedések miatt. „Kedves barátaim – akiknek fontos a békés szlovák–magyar együttélés Szlovákiában – őszintén bocsánatot akarok kérni tőletek azokért az igazságtalanságokért, amik életetekben amiatt értek benneteket, hogy nem voltatok hajlandóak feladni az anyanyelveteket” – írta a szlovák miniszterelnök, megjegyezve ugyanakkor, hogy hasonló megértést vár el a szlovákokat szintén fájdalmasan érintő hasonló beolvasztó állampolitika miatt, melyet a tizenkilencedik századi Magyarországon éltek át.

Beindulna a lassú olvadás a feszültségekkel és komoly nézeteltérésekkel terhelt szlovák–magyar viszonyban? Az óvatos, mégis jelentős pozsonyi gesztus erre utal, a szlovák vezetés inkább a megbékélést választotta, amikor könnyedén borsot törhetett volna a magyarság orra alá a gyászos évforduló alkalmával. Bukarestben inkább ezt tették az előző hetekben, noha az áprilisi kirohanását valószínűleg utólag megbánó Iohannis végül nem írta alá a Trianont ünneppé nyilvánító törvényt.

Pozsonyban lassan kezdik nyilvánosan elismerni, hogy a (cseh)szlovák fél igenis okozott szenvedést a felvidéki magyarságnak. A kormányfő kezdeményezése nyilván jelentős vitát eredményezett, hiszen ott is ugyanazt a szélsőséges történelmi szemléletet sulykolták egy évszázadig a nép agyába, mint nálunk, hogy a szlovák mindig ártatlan bárány volt, a magyar pedig gonosz elnyomó. Ilyen körülmények között a szlovák közvélemény nyilván nem lelkesedik tömegesen a kormányfő kezdeményezéséért, de már maguk a gesztusok is jelentős előrelépést jelentenek, a jég jelképes áttörését. Alighanem követendő példa a Trianonban a magyarság kárára megnagyobbodott többi utódállam számára is.