Szuverenitás-háború

Újabb hatalmas kihívással szembesül az Európai Unió, miután a német szövetségi Alkotmánybíróság múlt héten kihirdetett ítéletében három hónapos határidőt szabott az Európai Központi Banknak arra, hogy indokolja meg a 2015-ös gazdasági élénkítésben főszerepet játszó kötvényvásárlási programját, máskülönben a német jegybank a továbbiakban nem vehet részt benne. Sőt, a német taláros testület azt is megállapította, hogy a luxemburgi székhelyű Európai Uniós Bíróság (EUB) túllépte hatáskörét, amikor egy korábbi határozatával jóváhagyta az említett kötvényvásárlási programot.

Válaszként Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság német vezetője leszögezte, hogy az EU-s jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben, az Európai Unió Bíróságának határozatai kötelezőek minden nemzeti bíróságra. Ha pedig a német Alkotmánybíróság nem vizsgálja felül a saját határozatát, akkor az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít Németország ellen.

Jóllehet az országos jog és az EU-s jog közötti hatáskör kérdése eddig sem volt tiszta, először fordul elő, hogy egy tagállam – méghozzá az unió legjelentősebb országa – az uniós törvények fölé helyezi saját törvényeit, saját hatáskörébe helyezi az uniós jog fölülvizsgálatát. Mintha a Brexit, a migránsválság, a 2021–27-es költségvetés, a közös energiapolitika, az országok közötti széthúzás és számos más komoly, megoldatlan probléma (koronavírus-járványt nem is említve) nem okozott volna elég fejfájást Brüsszelben, a németek még olajat öntenek a tűzre a szuverenitás-háború elindításával.

Annak idején hasonló szuverenitás-vita térdre kényszerített egy sokkal hatalmasabb uniót. A balti köztársaságok példája nyomán 1989–91 között a Szovjetunió tagköztársaságai egymás után kiáltották ki szuverenitásukat, azaz saját köztársasági törvényeiket a szovjet törvények fölé helyezték, jelezvén, hogy utóbbiak közül csakis azokat alkalmazzák saját köztársaságukban, amelyek megfelelnek a saját törvényeiknek. A szuverenitás-háborúként elhíresült időszak legyőzhetetlen kihívásnak bizonyult a Szovjetunió megreformálásának amúgy is roppant bonyolult feladatát elindító Gorbacsov számára, aki még a kisebb köztársaságokkal sem tudott boldogulni. A kegyelemdöfést azonban nem a perifériáról, hanem a központból kapta, amikor 1990-ben maga Oroszország kiáltotta ki szuverenitását. A Jelcin vezette akkori Orosz Föderáció a szovjet szövetségi törvények fölé helyezte sajátjait. A világot akkoriban valósággal sokkoló lépés mögött politikai és főleg személyes ambíciók húzódtak meg. Jelcin így akarta függetleníteni magát a jogilag fölöttesének számító Gorbacsovtól. Utóbbi azóta sem bocsátott meg nagy riválisának, a peresztrojka atyja azóta is rendületlenül állítja, hogy Jelcin feláldozta a Szovjetuniót saját hatalmi vágyai miatt. Mert az orosz hátszéllel megerősödött szuverenitás-háború végül a hatalmas Szovjetunió összeomlásához vezetett.

1989–91-ben a korábban még világuralomra törekvő Szovjetunió már agyaglábú óriás volt.

Az EU minden ízülete recseg-ropog, a periférián már eddig is morogtak a túl nagy uniós hatáskörök miatt, de nyíltan nem merték megkérdőjelezni azokat. Maga a központ, az EU keménymagja, legjelentősebb országa viszont igen. A szuverenitás-háborút a németek indították el. Déjà vu?