Tanácstalan vagyok

Aki gólt is akar rúgni, annak guillotine alá kell menni?

Még csak nem is pokolra, egyenesen a vérpadra! Átírtam az eredeti nótaszöveget, így adtam címet írásomnak.

A magyar–albán barátságos labdarúgó-mérkőzés estéjén, pontban fél tízkor felálltam a römiasztaltól. Elnézést kértem a barátomtól, mondtam, most meccset nézek.

– Te még nézed a magyar futballt?

Kezemet széttárva jeleztem tanácstalanságomat, gyengeségemet.

– Mi mást tehetek?

Végül ő is leült mellém a képernyő elé és együtt néztük a magyar válogatott próbálkozását. Kiderült, hogy mindketten nézzük a magyar és a román nemzeti bajnokság és a válogatott mérkőzéseit. Valamikor, évtizedekkel ezelőtt, ez a két labdarúgás egy kicsit „egyet” jelentett. Nem véletlenül neveztek el stadiont Nagyváradon Bodola Gyuláról, Dudusról.

Volt idő (elég hosszas), hogy ismerőseim, osztály-, iskola- és egyetemi társaim, barátaim képezték a román labdarúgó-válogatott gerincét.

Napjaink magyar és román labdarúgása – a sors gyakran összehozza ezt a két nemzeti tizenegyet –, finoman fogalmazva nincs „topon”, vagyis nem tartozik a világ élvonalába. A világ? Nem tartozik Közép- és Dél-Európa élvonalába sem.

A magyar válogatott utolsó négy mérkőzése – a finnek, a dánok, az albánok, a kazahok elleni – érlelte írássá gondolataimat, de nem oszlatta tanácstalanságomat.

A játék maga, az elhangzott nyilatkozatok, a sajtóban megjelent írások nagy fekete lyukat képeznek előttem. Történik mindez a brazíliai labdarúgó-világbajnokság elején.

 „Bár a győzelemre hajtunk, nem várható el tőlünk látványos játék, szövetségi kapitányként nem küldöm guillotine alá játékosaimat.”

Ez a nyilatkozat a magyar szövetségi kapitány részéről hangzott el.

Nem bírálom, csak boncolgatom a mondottakat.

A védekezés lehet szervezett, kemény, esetleg durva. Az a fontos, hogy hatékony legyen.

A támadást mondhatjuk látványosnak, de elég, ha „csak” gólokat eredményez.

A középpálya? Az fokozott játékintelligenciát, „sérót” igényel.

Nem egészen értem, hol, a pálya melyik részén állították fel a guillotine-t.

Tudom, abban a közegben, azokkal a játékosokkal, edzőkkel a magyar szövetségi kapitány nem lehet okos. Legfeljebb szép.

Lassan oda jutok, hogy alig figyelek a magyar szövetségi kapitány döntéseire, „húzásaira”, inkább azt nézem, valójában jóképű férfi Pintér Attila?

Végül, mégis 3:0! Micsoda gólok… potyák…

 „Ezúttal a nyakazás elmarad.”

A Kapitánynak mielőbbi gyógyulást!