Tériszony a belvárosban

Szabadságon voltam, ezért sajnos vagy hál’Istennek nem voltam jelen a városi tanácsülésen, amikor a fiúk a Szabadság tér átrendezési tervéből csináltak populista ingyencirkuszt annak, aki ezt a tésztát még beveszi. Szerencsére, a tészta kelendő, sokaknak meg is üli a gyomrát.

Szóval, fogalmam sincs, hogy az egyszemélyes ellenzék szerepében tetszelgő Claudiu Cristea – aki röhejes és európai unikumnak számító módon pártvezérként civilszervezetet is vezet – miért haboztatja a száját a Szabadság tér átrendezése, de főként az üveggúla miatt. Cristea építészagyilag nem hülyegyerek, csak épp rossz szolgálatba állítja képességeit, vagyis belül biztos érzi-tudja, hogy ez a tér így, ahogy van, Arad szégyene. Zárójel: kérem, aki a múltkor is magyarként (?haha) szolgai lélekkel lefordította Cristeának, amit megjegyeztem róla, hogy az levelet írhasson nekem, igyekezzék most is, hátha a románok meghálálják neki és letakarítják a nyelvét. Köszönöm.

Na, visszatérve, mert a lényeg a tér, Cristea pontosan tudja, hogy egy városban, egy téren a stílusok, kellő ízléssel és eleganciával keverhetőek, erre ötmillió példa van szerte a művelt világban, vagyis a Szabadság térre képzelt, interaktív múzeumnak helyt adó üveggúla nem lesz „elefánt a porcelánboltban”. Plusz öröm, hogy végre eltűnik onnan az a tragikus, kommunista szobor-emlékmű, amelynek művészi értéke csak szégyen azokra, akiknek emléket akar állítani. Ha a románok valóban tisztelegni akarnak hőseik emlékei előtt, akkor 1990-ben ledöntik, és tisztességes, művészileg értékes emlékművet állítanak. Elmulasztották, de legyen ez az ő gondjuk.

A Szabadság tér most Arad egyik szégyene. A zöldövezet gyalázatos, a járda-út rajta borzalmas, az egész olyan, mint egy ötven évvel ezelőtti szovjet kisváros központja.

És ismétlem, a gúla szerintem odaillő. A polgármesteri hivatal és a fő kormányzó párt pedig végre bevállal aszfalt fölötti munkát is. Tudjuk, hogy az igazi suszták a víz- és csatornahálózatból esnek le, nem véletlen, hogy a rendszerváltás óta minden román párt megakadt az aszfaltnál, és egyetlen műemléképületet sem restauráltak. Hogy miért? Két okból. Egy: mindegyik  magyar. Kettő: blamázs, ha egy év után ismét hullik a vakolat, repedezik a glettelés, szóval ez látszik, nem mint a repedt csővezeték. Vagyis aszfalt alatt kellett dolgozni.

De ideje lenne fölé is nézni. Megpróbálták, példa a Forray, na, ebbe totál belebukott a hivatal. Nem baj, de megkísértették. Hátha tanulnak, és a következő minősége már jobb lesz. Nem biztos, de egyszer talán a románok is megértik, hogy van élet az aszfalt tetején is. Persze csak akkor, ha Arad élén a politika elit (haha!, ekkora dicséret) számára a város nem reptéri tranzit.

Következő próba legyen a Szabadság tér, magyarul Avram Iancu, hogy az álmagyarok is megértsék, miről beszélek. Ha elkészül a földalatti parkolóval, átrajzolt zöldövezettel, üvegpiramissal, akkor Arad gazdagabb lesz egy látogatható, élhető apró ponttal, és megszabadul egy „képzőművészeti” borzadálytól.

És talán ez a legfontosabb az egész problémakörben, a többi politikai álszenteskedés.