Testvéri agresszió és szomszédi segítség

Több mint tízmillió ukrajnai lakos kényszerült elmenekülni az orosz katonai invázió elől. Közülük olyan 6-6,5 millió Ukrajnán belülre menekült, s mintegy 3,5-4 millió külföldre, főleg a szomszédos országokba, mindenekelőtt Lengyelországba. Az orosz támadások folytatódnak, a menekültek száma pedig alighanem növekszik a következő időszakban, akár jelentős mértékben is. Már így is óriási emberi drámáról van szó, a tízmilliónál több menekült Ukrajna kb. 44 milliós lakosságának mintegy negyedét jelenti!

Holott ez már a második menekülési hullám Ukrajnában. Az előző, 2014-es orosz fegyveres agresszió nyomán már több mint egymillió ember kényszerült elmenekülni a Krím félszigetről és a kelet-ukrajnai Donbas vidékéről az ország belső, biztonságosabb területeire.

Közel egy hónappal az invázió után az orosz hadsereg jóformán semmilyen stratégiai célkitűzését sem érte el, egyetlen nagyvárost sem sikerült elfoglalnia, hiába ostromolnak napok óta többet is. Az anyagi károk és az emberi áldozatok száma azonban napról napra növekszik, a katonai célpontok mellett az oroszok egyre inkább a civil létesítményt vesznek célba, színházakat, iskolákat, bevásárlóközpontokat, kórházakat és rengeteg lakótelepet. A helyzet különösképpen Harkiv, Csernyihiv és főleg Mariupol városokban súlyos, utóbbiban az orosz hadsereg megsemmisítette az épületek több mint 80%-át. Az oroszok Kijevet is támadják, ott is egyre inkább lőnek civil célpontokat, de szerencsére a károk mértéke és az emberi szenvedés kisebb méretű, mint az előbb említett nagyvárosokban.

Az orosz szárazföldi offenzíva Ukrajna szolidan orosz egynyelvű déli és keleti részein zajlik, s csak kis mértékben érinti az ukrán–orosz kétnyelvű középső országrészt Kijev környékén. Közép- és Nyugat-Ukrajnában eddig csupán légi támadásokra került sor, melyek a repülőtereket és a hadiüzemeket céloztak, illetve semmisítettek meg, civil célpontokat azonban nem támadtak, a lakosság sem találkozott orosz katonákkal. Vagyis az orosz hadsereg éppenséggel Ukrajna orosz nyelvű keleti és déli területein pusztít, jóval kevésbé a vegyes vidékű középső országrészben, s csak minimálisan a szolidan ukrán nyelvű és csontvelőig oroszellenes nyugati országrészben. A menekülés iránya is egyértelmű: nyugat felé, előbb országon belül, majd onnan Moldovába, Romániába, Magyarországra, Szlovákiába és főleg Lengyelországba. Az orosz ajkú lakosság (vagyis kb. 5 millió orosz nemzetiségű és 15 millió nemzedékek óta eloroszosodott ukrán) menekül a „felszabadító” orosz „testvérek” elől a nyugat-ukrajnai „fasiszták” karjaiba, majd onnan tovább külföldre. Moszkva propagandája immár nyolc éve azt állítja, hogy a kijevi hatalmat megkaparintó, nyugat-ukrajnai gyökerű „ukrán nacionalisták/fasiszták” kegyetlenül elnyomják a dél- és kelet-ukrajnai orosz nyelvűeket. Putyin elvileg ezen oroszajkú közösség „megvédésére” indította el katonai hadműveletét, akik ellen szerinter az ukrán nyelvű „fasiszták” népirtást terveztek.

Hogy a valóság éppenséggel az ellenkezőjét bizonyítja, azt saját bőrükön tapasztalják. Az orosz hadsereg fegyverrel támadja őket, gyilkolja szeretteiket, elpusztítja lakásukat, földönfutóvá teszi őket, gyászt és szenvedést okoz nekik, miközben a nyugat-ukrajnai „fasiszták” befogadják őket. És nemcsak, az EU- és NATO-tag Lengyelországban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában és még a koldusszegény Moldovában is tárt karokkal, segítséggel, emberi melegséggel fogadják az orosz „testvérek” elől menekülő ukrajnai lakosokat. A lengyelek, szlovákok, magyarok, románok és moldovaiak segítőkészsége meghatotta az ukrajnai – nagyrészt oroszajkú – menekülteket, hálásak a segítségért, a korlátlan emberi szolidaritásért. Ami alighanem a szomszédokhoz való viszony tömeges és hosszú távú átértékeléséhez vezet. Ki is tulajdonképpen a testvér, és ki az ellenség? A kérdés milliókban felmerül, s a válasz egyértelmű mindnyájuk számára.

Teljesen értelmetlen katonai támadásaival Putyin nemcsak, hogy nemzetté kovácsolta a korábban igen eltérő és széthúzó ukránságot, hanem az oroszok ellen fordította őket. Ugyanúgy, ahogy a történelem során jóformán minden környékbéli népet, a finnektől kezdve, a baltiakon, cseheken, szlovákokon, magyarokon keresztül egészen a románokig, az évszázadok óta oroszellenes lengyelekről nem is beszélve. A cároknak és az élvtársaknak éppen hasonló katonai agressziókkal „sikerült” maguk ellen fordítani Kelet-Európa népeit. Putyinnak most az ukránok körében „sikerült” megutáltatni Oroszországot, mélyen elültetvén az oroszellenes érzelmek magjait az ukrán kollektív lélekbe.