Tiszta kézzel

Ne ijedjen meg a kedves olvasó, nem a jó negyven esztendeje bemutatott, annak idején, emlékezetem szerint közönségsikernek örvendett, a híres nacionál-kommunista, későbbi honatya rendező filmjét akarom méltatni, dicsérni vagy temetni. Csak eszembe jutott: abban a címbeli kifejezés átvitt értelemben szerepelt, főhőse (naná, hogy volt illegalista kommunista), rendőrkomisszár tiszta kézzel, azaz a törvények betartásával és a korrupció visszautasításával vette fel a harcot a bűnözők ellen.

Most azonban a szó szoros értelmében vett tiszta kézről lesz szó, tehát arról, hogy az ember keze ne legyen piszkos, s ha munkát végez, utazás közben tömegközlekedési járművek fogantyúit markolássza, netalán szükségét végzi, étkezés előtt és ezer más, felsorolhatatlan számú esetben fertőtlenítésre alkalmas szerrel kezet mosson.

Kérem a kedves olvasót, ne csapja le az újságot, s (még) ne mondja: kikérem magamnak, hogy merészel a cikkíró ilyen közhelyekkel traktálni.

Be kell vallanom: magam is megdöbbentem annak hallatán, hogy az egészségügyi minisztérium pénteken, a nemzeti ünnep utáni szabadnapon (ezek szerint munkatársai akkor is dolgoztak) meghirdette a „Tiszta kezet a kórházakba!” elnevezésű programját.

Mindez az én olvasatomban azt jelenti, hogy a betegek gyógyítását szolgáló speciális intézményekben, ha nem is általános a jelenség, de biztosan létező.

A közlemény olvastán kiderül, hogy valóban erről van szó. A program és kampány célja az – ennek érdekében (önkéntesek közreműködésével készült) két tévés kisfilmet mutatnak be, a kórházakban röplapokat osztogatnak, erre az alkalomra készült weblapot hoznak létre stb. – a piszkos kezek felszámolása érdekében.

Egyrészt az egészségügyi személyzetnek (orvosoknak és kisegítőiknek, ápolóknak stb.), másrészt a beutalt betegeknek, meg a nagyközönségnek szól a program, abból a (felmérésekkel igazolt) megállapításból kiindulva, hogy a kórházon belüli fertőződések jelentős részét a mosatlan (vagy rosszul mosott, nem megfelelően fertőtlenített) kezek okozzák. 

A jelenség nem új. A 19. század közepe táján a bécsi szülészeten (az osztrák főváros akkoriban Európa, és hát, implicite, a világ egyik vezető egészségügyi központja volt) a szülő nők nagyjából tizede halt meg gyermekágyi lázban, amíg egy Semmelweis Ignác nevű magyar származású orvos („az anyák megmentője”) rájött: a rettenes elhalálozási adatok végső soron a nem megfelelő higiéniának (közelebbről a nem jól megmosott kezeknek) a következménye. Mindez azonban jó másfél évszázada történt (a baktériumok, bacilusok felfedezése előtt) – de hogy most, a XXI. század második évtizedében is időszerű legyen, az tényleg döbbenetes.

De hogy mondjunk valami „vigasztalót” is: nem csak mi járunk ilyen cipőben. Az Európai Betegségmegelőző és -Ellenőrző Központ 2013-as,

harminc európai ország ezernél több kórházában végzett felmérés adatait összegző jelentése szerint naponta 80 ezer (tizennyolcból egy) beteg fertőződik meg a kórházakban nem magával hozott kórban. Az említett jelentés szerint Romániában az intenzív osztályon (ahova ugye, a legsúlyosabb, legsérülékenyebb betegek kerülnek) a legnagyobb a fertőződés veszélye.

„Jobb helyeken” a szülő, az óvó néni már a kicsiny gyermeket higiéniára, és mindenekelőtt kézmosásra tanítja. A jelek szerint nem mindenütt és nem mindenkit igazán hatékonyan.