Törnek a csontok

A közelmúltban a Jelen Házban tartott egyik előadás kezdetén a várakozók figyelmét néhány másodpercre az ragadta meg, hogy bevonul két tinédzser, akik mintha hasonlítanának egymásra, talán ikrek. Ezt az érzést még erősítette, hogy mindkettőnek be volt fáslizva, láthatóan gipszben volt egyik csuklója. Különben nem ikrek, de mindkettő a Csiky Gergely Főgimnázium diákja, és egyikük balesetéről az röppent fel, hogy ököllel nagyot ütött egy bizonyos asztalra, s pechére épp az asztallap élét találta el. Hogy a másik mit csinált a kezével, arról nem szól a fáma. Ágál bennem a kisördög, hogy ne hagyjam ki a kínálkozó, tán légből kapott sztorit: a két fiatal abban versenyzett, hogy ki tud nagyobbat ütni az asztalra.

Figyelmemet azért kötötte le a szokásosnál jobban a jelenet, mert tizenkét éves unokám, szintén csikys diák, ugyanebben az időszakban két hétig otthoni karanténban volt, törött csuklóval, teljesen begipszelt karral. Ejha, morfondíroztam, olcsó divat lett mostanában a fiatalok körében a csonttörés. Lássuk csak, mit is csinált a kisunokám, hogy ide jutott? Hármasban, még egy kisfiúval és egy kislánnyal mentek biciklizni a mikelakai gyermekparkba. Egy meredek töltésről ereszkedett le az unokám, s pillanatnyi figyelmetlenségből vagy hősködési vágyból, a lejtő lábánál, a legnagyobb sebességben, se jobbra, se balra nem fordult, ahogy kellett volna, egyenesen nekiviharzott az előtte elterülő, biciklis ugrásra szolgáló emelkedőnek. Hátra szaltót csinált a biciklivel együtt, amely rázuhant, s a kormányon lévő csengő éppen a csuklójára csapódott.  Irány a sürgősségi. Eltörtek és elmozdultak a csontok. Mégis szerencsésnek mondhatja magát, sokkal nagyobb baj is történhetett volna. A csontokat helyükre tették, nem kellett operáció.

A baj nem jár egyedül – tartja a mondás. Ez nálunk is beigazolódott, mert a családban, ezt közvetlenül megelőzően is történt egy következményeiben hasonló eset. Éspedig a kisfiú 16 éves, tizedik osztályos unokabátyjával. Történt, hogy az idei Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatán idekerültek a városba egy új játék, az úgynevezett buborék foci, angolul bubble ball (én bábel focinak nevezném) űzésének az eszközei, amelyeket fizetség ellenében ki lehetett próbálni. A játék legfontosabb kelléke egy nagy felfújt ballon, amely a játékos egész felső testét, beleértve a kezét és a fejét is, befoglalja, és védi.  A léggömb védelmében bárhogy lehet vadulni, mint az őrült, egymásnak ugrani, miközben üldöznek egy labdát. Ennek a játéknak lett az áldozata a nagyobbik unokám, bal kezének gyűrűs ujján csontrepedések keletkeztek. Több ortopédussal konzultáltak, röntgenfelvételek készültek az ujjról, még a szervezete kálcium-háztartása működését is kivizsgálták. Már összeforrt a csont. Annyi maradt vissza, hogy ha ökölbe szorítja a kezét, a gyűrűs ujja vége kicsit ráhajlik a kisujjára. Vajon ezt is helyrehozza majd az idő, vagy a gyógytornász, vagy a plasztikai sebész?

Nem szeretném családi krónikává tenni e rövid kis jegyzetet, ezért csupán annyit jegyzek még meg: van egy harmadik fiúunokám is, akinek szintén volt már kisebb síbalesete, csonttörése a kézfejében. Szépen meggyógyult, de néha fájó emlék marad.

Ezek után próbáljuk leszűrni a tanulságokat. Vajon milyen nyomokat hagytak a két nagyobbik unokám képzeletében a csonttörések? Jöjjön a várt happy end.  Hát tessék. Mindkét nagyobb unokám ezen az őszön töltötte be tizenhatodik életévét. Röviddel az évforduló után, mindketten, amint hallottam, több korukbeli barátjukhoz hasonlóan, sürgősen beiratkoztak a kismotor-vezetői jogosítvány megszerzési tanfolyamára. Sietős volt, nem várhattak volna legalább nagykorúságukig egy rendkívül veszélyes, csontmorzsoló gyakorlatba való bekapcsolódásukkal?

Fekete Géza