Török szultán Tito nyomdokain

Tömegek ünnepelték nagyvárosok utcáin török zászlók lengetésével és Allah Akbar kiáltásokkal Recep (ejtsd: Redzsep) Tayyip Erdogan vasárnapi választási győzelmét… Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztriában és mindenekelőtt Németországban. A nyugaton szalonképtelen diktátornak kikiáltott Erdogan ugyanis sokkal nagyobb győzelmet aratott a nyugat-európai török diaszpóra körében, mint az anyaországban. A Belgiumba, Hollandiába és Ausztriába vándorolt törökök például 70%-nál nagyobb arányban, a németországiak és a franciaországiak pedig több, mint kétharmada Erdoganra szavazott, a nyugati politikusok nagy megrökönyödésére.

Erdogan győzelme leforrázta Nyugat-Európát, amikor a nyugati „független-objektív” média anyait-apait beleadott, hogy lejárassa a Törökországot immár 20 éve irányító politikust. Mert ugyebár tekintélyuralmú autoriter rendszert hozott létre, üldözi politikai ellenfeleit, terrorban tartja a társadalmat, nem tudta kezelni a februári földrengés okozta kihívásokat, s még a gazdaságot is csőd szélére juttatta az elszabadult infláció révén – Erdogan bűnlajstroma roppant hosszú, legalábbis a nyugatiak szemében.

Ellenben maguk a törökök teljesen másképp viszonyulnak szultáni nagyságra törő, mérsékelten iszlamista vezérükről. Kétségtelen, hogy 20 éves uralma alatt Erdogan lépésről lépésre, mondhatni, tégláról téglára építette le Atatürk politikai örökségét. Felszámolta a vaskezű állami szekularizmust, és visszaengedte az iszlámot a közéletbe, ami óriási népszerűséget hozott az évtizedes tiltások ellenére még mindig vallásos lakosság körében. A korábban választott kormányokat erőszakkal rendszeresen megbuktató hadsereget is móresre tanította, azaz kizárta a politikából, ami szintén növelte népszerűségét. Ráadásul emelte Törökország nemzetközi tekintélyét és befolyását, ami szintén fontos szempont a nagyhatalmi babérokra éhes törököknek. Akárcsak az orosz, a török társadalom is visszasírja az egykori nagyhatalmi státuszt, noha az semmivel sem javít hétköznapi életén, csupán büszkeséggel tölti el.

Erdogan ügyes lavírozása révén Törökország ugyanis – Kína mellett – az ukrajnai háború legnagyobb nyertese. Törökország semmilyen szankciót sem hozott az agresszor Oroszország ellen, sőt fokozta a vele való gazdasági kapcsolatokat, úgy, hogy közben az egyik legnagyobb fegyverszállító Ukrajna számára. Törökország a legfontosabb közvetítő Moszkva és Kijev között, úgy, hogy közben Erdogan valós sportot űz Putyin személyes megalázásából, semmilyen alkalmat sem hagy ki, hogy jelképes, de annál csattanóbb politikai pofonokat adjon a Kreml urának. Közben a közép-ázsiai, többnyire türk volt szovjet köztársaságokat, az úgynevezett sztanokat nyíltan Moszkva ellen hergeli, a Kaukázusból pedig az orosz befolyás kiseprésére tett jelentős lépéseket. Erdogan Európával sem bánik kesztyűs kézzel, a migráns-csappal milliárdokat zsarol ki évente Brüsszeltől, utóbbi óhajait pedig rendszeresen semmibe veszi, s az USA-val szemben is határozott, önérdekű politikát folytatott, mintegy túszul használva a török területen lévő jelentős amerikai katonai bázisokat.

Mondhatni, Erdogan olyan ügyesen lavírozik a nagyok között, mint annak idején Tito, aki hihetetlen tehetséggel játszotta ki Jugoszlávia érdekében a hidegháborús tömbök közötti ellentétet. Vasárnapi győzelme után Biden és Zelenszkij ugyanúgy gratulált Erdogánnak, ahogy Putyin vagy az arab sejkek – hasonló precedens szintén Tito nevéhez fűződik.

A törökök számára mindezek sokkal inkább számítanak, mint a nyugatiak ideológiai elvárásai. Nyugaton ismét megrökönyödnek, hogy a muszlim török társadalomban más szemlélet uralkodik, s a törökök egyáltalán nem rajongnak a nyugati minta átmásolására. Végül is a Nyugatra vándorolt több millió török anyagi megfontolásokból tette, nem a kirúzsozott, tűsarkú cipőben kérkedő szakállas férfiak és az azonos nemű „párok” úgymond „szivárvány-büszkeség” felvonulásai „lenyűgöző” látványáért. Ezért is szavaznak a nyugat-európai török diaszpóra fiatal tagjai nagyobb mértékben Erdoganra, mint az otthoniak, aki ezért is lett a leghosszabb ideig hatalmon lévő török politikus az Oszmán Birodalom Atatürk révén, kereken száz évvel ezelőtti felszámolása óta!