Miről is beszélhet napjainkban az aradi átlagpolgár, mint a rekkenő forróságú nyárról, a szinte elviselhetetlen kánikuláról. Valahonnan, netán „onnan föntről” szaharai erőpróba elé állítják a megrögzött alföldieket. Hőségrekordok dőlnek meg, s boldognak hiheti magát az, akinek a szobájában légkondi-berendezés teszi élhetővé a nappalokat, éjszakákat. Aztán majd jönnek a horribilis összegű számlák, de addig szoktatnunk kell magunkat, hogy ezután nyaranta már így lesz. Figyelmeztettek erre már régen a természetbarát „zöldek”, a klímaváltozás okozói most fizetik meg gondatlanságuk árát. Ők és persze mi… hiszen mi sem voltunk, vagyunk különbek a „deákné vásznánál”.
No, de e rovat célja nem a politikai eszmefuttatás, hiszen a média naponta újabb és újabb vészhelyzettel mossa az agyunkat.
Szóval a júliust valahogy túl kell élnünk.
Ne is tartsa magát aradinak, aki nem tud úszni – mondogatta Szántó György tanár úr, a diákok kedvenc „Gyuri bácsija”, miközben a strandon „nagy körre” hívta a tanítványokat. Ez legalább egy órányi úszást jelentett a Marosban, némi gyaloglással fűszerezve. Hűsülésre remek módszernek bizonyult. Pedig akkoriban a leforróbb nyári hónapban is legfeljebb 32-33 C-fokot mértek eleink. (Kivétel volt 1892 augusztusa, amikor napokig 38 C-fokot mutatott a hőmérő.)
Mostanság sokszor felidézem magamban az általam átélt régvolt nyarakat és az „aradiság” fentebb említett sajátos definícióját, mikor a ligeti uszodába igyekvő anyukákat, nagymamákat látom az apróságokkal. Úszni viszik a gyerkőcöket, közöttük bőven akad óvodáskorú vagy talán még kisebb. Az AMEFA sportegyesület egykori úszói, pólósai foglalkoznak velük. Naponta létszámában több osztálynyi lurkót tanítanak meg úszni. Nyolc, tíz órát töltenek a mentorok a rekkenő hőségben, a tűző napon. Nagy-nagy türelemmel és szeretettel. A ligeti bázis ugyanis a város egyik igencsak régi (1911) sportegyesületének a gondozásában van. Azt kevesen tudják, hogy az egykori munkássport egyesület, az AMTE is a város fő szponzorának, a Neuman családnak a támogatását élvezte. De amikor, a háború után, 1945-ben a „beépített” szónok azzal érvelt, hogy gyártulajdonos, azaz „kizsákmányoló” nem lehet egy munkásklub vezetőségi tagja, és erre az „istenadta nép” rábólintott, Feri báró kiszállt a buliból, és saját sportegyesületet hozott létre: az ITA-t (UTA).
De jó lenne, ha manapság is akadnának nap perzselte tájainkon, a sport vonalán is ilyen mecénások!
Netán egyszer az úszással most barátkozó gyermekek sorából.
Hozzászólások