Ukrajna éve

Volodimir Zelenszkij lett az év embere, a bátor ukrán nép pedig a világ hőse 2022-ben – számtalan külföldi elemző és intézmény szinte egyöntetű véleménye szerint. Tavaly ilyenkor Zelenszkij neve jóformán ismeretlen volt Ukrajnán kívül, s külföldön sokan azt sem tudták, hogy létezik egy Ukrajna nevű ország.

A februári orosz agresszió gyökeresen megváltoztatta a helyzetet, azóta Ukrajna a világsajtó címlapján szerepel, Kijev pedig valós zarándokhellyé vált, magas rangú nyugati vezetők egymásra licitálva igyekeznek találkozni és fényképezkedni az ukrán elnök társaságában.

A legnagyobb elismerés azonban a hazájukat hősiesen védelmező ukrajnai lakosoknak jár, legyenek ukrán nemzetiségűek vagy valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozók. Igen, a nemzeti kisebbségek – beleértve az orosz nyelvűeket – ugyanúgy harcolnak Ukrajnáért, mint az államalkotó ukránok. Ez óriási meglepetés volt a megszálló oroszoknak, akinek azt mondták, hogy a kijevi fasiszták üldözik az ukrajnai oroszajkúkat, akik felszabadítóként fogják fogadni a bevonuló oroszokat. Ellenben fegyverrel a kézben (katonakorú férfiak), illetve szitokáradattal (civil lakosság) fogadták, ráadásul utóbbiak a megszállók orosz anyanyelvén hangzanak el! Kevesen álltak át a megszállókhoz, nagyságrendekkel kevesebben, mint amire Moszkvában számítottak.

Ukrajna hősies ellenállása nagy meglepetés volt, szinte senki sem számított rá. Sem az oroszok, sem az amerikaiak, sem az európaiak, de még Ukrajna legjelentősebb támogatója, Lengyelország sem, sőt, talán Kijevben sem reméltek ekkora elszántságot és össztársadalmi összefogást. A februári orosz agresszió első napján az USA például felajánlotta Zelenszkij elnök kimenekítését, utóbbi viszont határozottan elutasította azt, inkább fegyvereket kért az ellenálláshoz, és Kijevben maradt saját életét kockáztatva. Decemberben hősként utazott Washingtonba, ahol diadalmas fogadtatásban részesült, és további komoly támogatást szerzett hazája számára.

A nyugati segítség – fegyverek, hadiinformációk, politikai és gazdasági támogatás – létfontosságúnak bizonyult, nélküle Ukrajna összeomlana. Mindezek azonban nem sokat érnének az ukrajnai lakosság elszántsága nélkül, azok áldozatkészsége nélkül, akik életüket kockáztatva hősiesen küzdenek lassan egy éve az erősebb orosz hadsereg ellen. Az elszántságot viszont nem lehet pénzzel megvásárolni, az kizárólag belső elhatározásból jöhet – az ukrajnai sorozási irodáknál hosszú sorokban kígyóznak az önkéntesek, sőt, több, mint 60 000 ukrán tért haza önkéntesen az EU más országaiból, feladván személyes biztonságát, viszonylagos jólétét és békés egzisztenciáját, hogy fegyverrel védje hazáját akár élete árán is az orosz agresszorral szemben. Nem csak férfiak, de nők is. Számos orvosnő, ápolónő és egyéb egészségügyi szakember hagyta ott állását, hogy a hadseregben gondozza, gyógyítsa a sebesülteket. Mekkora ellentét az Oroszországból több százezres nagyságrendben besorozás elől külföldre szökő férfiakhoz képest!

Ilyen, mondhatni össztársadalmi összefogás tette hőssé Ukrajna lakosságát, ezzel sikerült védeniük hazájukat. Putyin villámháborúja ezért vallott kudarcot, Ukrajna nem omlott össze néhány nap alatt, ahogy sokan gondolták – nemcsak a Kremlben, hanem szinte valamennyi külföldi kancelláriában. Kemény ellenállásával az ukrán hadsereg visszavonulásra kényszerítette a megszálló oroszokat Kijev és Herszon környékéről és a Fekete-tengeren, illetve jelentős katonai győzelmet aratott szeptemberben Harkovnál. A civil infrastruktúrát érintő egyre jelentősebb orosz csapások ellenére Ukrajna nem omlott össze, az intézmények működnek – beleértve a túlterhelt kórházakat és a személyzethiányban szenvedő iskolákat –, s a gazdaság sem állt le. A nyugati segítség e téren is jelentős, de a helyiek áldozatkészsége és elszántsága nélkül nem sokat érne. Több mint tízmillióan ugyan menekülni kényszerültek, belföldre vagy külföldre, de mindenekelőtt nőkről, gyerekekről és idősekről van szó, a férfiak otthon maradtak, hogy védjék a hazájukat. Ez is szöges ellentétben van a közel-keleti és afrikai, muszlim és színes bőrű illegális migránsokkal, akiknél az életerős, katonakorú férfiak „menekülnek el” az állítólagos üldözés elől, magukra hagyván a nőket és gyerekeket.

Zelenszkij ezen össznépi hősiesség legismertebb arca, noha az elismerés jelentős része nem is annyira neki, hanem elődjének, Petro Porosenko volt államelnöknek járna. Porosenko reformálta meg a 2014-ben még padlón lévő hadsereget, Porosenko építette ki a politikai szövetséget a Nyugattal és az USA-val, Porosenko tett komoly intézkedéseket a nemzeti identitás megszilárdítására. Zelenszkij ezek gyümölcsét aratja le. A nép szolgája szerepében a korrupció felszámolását és gazdasági jólétet ígért, amiben csak részleges sikereket ért el, a nemzet vezére szerepében viszont nagyot alakított. A legnagyobbat azonban kétségtelenül az egyszerű ukrajnaiak milliói vitték végbe, akik Dávidként hősiesen ellenállnak az orosz agresszor Góliátnak – az elismerés mindenekelőtt nekik jár. Ők töltötték meg tartalommal a Slava Ukraini (dicsősség Ukrajnának) szólamot, az ő elszántságuk bizonyult döntőnek, azzal nyerték el a nagyvilág tiszteletét.