Változik a világpolitika, változik életünk is? (3.)

Trump és az oroszok viszonya valószínűleg javulni fog, erre lehet következtetni a mindkét oldalon megjelent nyilatkozatokból. Az enyhülést Oroszország felé viszont sokan ellenzik, Trump tehát, ha tényleg békülékeny politikát óhajt Kelet felé, komoly akadályokba ütközhet. Az is kérdéses, hogy az orosz probléma mellett, milyen megoldást talál, a szaud-arábiai, izraeli, török és szíriai kapcsolatok rendezésére. Itt rögtön felötlik a régi nagy kérdés: mennyi valójában egy amerikai elnöknek a „szabad mozgástere”?  Öt tartják a világ első emberének, hatalma – legalábbis látszólag – nagy, de valóban igaz, és alátámasztható ez az állítás? Nagyon sokan másképp vélekednek, íme néhány példa: Buckminster Fuller, az amerikai szellemi élet kimagasló egyénisége, „polihisztor”, aki egyszerre volt építész, feltaláló, író, látnok. Politikai tapasztalatára jellemző, amit közvetlenül halála előtt mondott, 1983-ban: Az Államokat nem az úgynevezettdemokratikus kormány irányítja – és hozzátette: Semmi nem lehet szánalmasabb az Egyesült Államok elnökének középszerű szerepénél, akinek a hatalma hozzávetőleg nulla. Mindennek ellenére a hírközlő média és a legtöbb harminc év feletti amerikai úgy tesz, mintha az elnökké lenne a legfelsőbb hatalom. Vagy Felix Frankfurter, az Osztrák–Magyar Monarchiából származó zsidó vallású amerikai jogász, aki 1939-ben lett tagja az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának. Független politikus volt, aki így nyilatkozott: Az igazi washingtoni irányítók láthatatlanok, és hatalmukat a színfalak mögül gyakorolják. Megemlítem még a húszas évek New-York város polgármesterét, John F. Hylant, aki így nyilatkozott: Köztársaságunkra leselkedő igazi veszély a láthatatlan kormány, amely óriási polipként fonja be nyálkás karjaival városunkat, államunkat és nemzetünket. A továbbiakban részletesen beszél a polipról, a bankházakról, bankrendszerekről.

Nem kell tehát csodálkozni, ha egy új elnök, aki fantasztikus, csábító, és mindenkinek tetsző ígéretekkel indítja elnöki tevékenységét egyszer csak „ellanyhul”, csendesebb lesz, olyasmit tesz, amit soha, még álmában sem képzelt el. Lásd a béke Nobel-dijas Obama elnök. (Kennedy ragaszkodott elveihez, gyorsan eltávozott, siratta az egész ország.) Trumpot főleg azok szidják, akik a régihez, a politikai „státus quóhoz” ragaszkodnak, pártolóinaknem marad más hátra, mint várni, és reménykedni.

Európában, a közeljövőben, „sorsdöntő” választásokra kerül sor.  A franciáknál a jövő év tavaszán, az új elnök már biztosan jobboldali lesz, mert a franciák keservesen csalódtak a szocialista kormányzásban. Marienne le Pen kihívója, Francois Fillon sikerét elsősorban nemzetpolitikai elkötelezettségének és nem utolsó sorban az iszlám veszély elleni határozott kiállásának köszönheti.

Németországban, ahol jövő év szeptemberében lesznek a szövetségi parlamenti választások, még sok minden történhet, nehéz találgatni, de ha Merkel mégis megmarad kancellárnak, nagyon nehéz dolga lesz, és valószínűleg rákényszerül migrációs politikája megváltoztatására. Reméljük, a németek megtalálják a legjobb megoldást.

Mielőtt befejeztem írásomat, megtudtuk a múlt vasárnapi választások eredményét is.  Az osztrákok eldöntötték, ki lesz az új elnök. A magyarok, a többi visegrádi tagokkal, Norbert Hofer győzelmét várták, hiszen ő már jelezte, hogy Ausztriának a visegrádi országok közt a helye. Egy lehetséges V5 megszületése, új fejezetet nyithatott volna Kelet-Európa jövőjét illetően. Erre most várni kell, mert ellenfele, az egykori zöld politikus, Alexander van der Bellen lett Ausztria új elnöke, és személyében egy liberális, kozmopolita politikust ismertünk meg.

Az olaszok népszavazása visszautasította az alkotmányreformot, és ez Matteo  Renzi miniszterelnök visszalépését eredményezte. Az olaszoknál viszont egy kormányválság nem szenzáció, sportszerűen „űzik”, valószínű, hogy a mostanit is „átvészelik”.

A két választásra a legtalálóbb, legrövidebb választ, egy német kommentálásban találtam: Európa egy lépés előre, két lépés hátra. Ez azt jelentheti, hogy az osztrákok okosan, meggondoltan Európa mellett döntöttek, a bizonytalanság helyett, a biztonságot választották, az olaszok viszont, temperamentumukhoz méltóan, az eddigi rosszat megunták, nemet mondtak Renzinek, kormányának és az Uniónak is.

Nos, mire lehet számítani, mennyiben javulhat életünk sora a következő évben, vagy talán még rosszabb lesz? A magyar ATV televízió adásában láttam az interjút, a magyar fenegyerekkel a filozófus, T.G.M.-mel. A magas intelligenciájú, és erősen globalizációellenes gondolkodó (ATTAC-alelnök) abszolút pesszimista. Szerinte, világszerte csak rosszra lehet számítani. Ő már régen állítja, hogy: a hagyományos bal- és jobboldaltól nem várok sokat. Rövid távon a legrosszabbakra számíthatunk. Úgy gondolja,a várható jobboldali előretörést nehéz lesz leállítani, nincs tehát kiút. T.G.M. mindenben csalatkozott eddig, ott hagyta a liberálisokat, a szocialistákat azt hiszem, kineveti, az Orbán-féle utat pedig életveszélyesnek tartja. Jó volna, ha ajánlana valami igazán egészségeset, mindenki hálás lenne. Félek, erre még várni kell.