Várjuk karácsonyt

Vannak ártatlan, nagyon szép, úgy is mondhatnám gyönyörű babonák. Ártalmatlanok. Ápolásra érdemesek. Nem baj, ha csak írunk róluk s magától a cselekvéstől eltekintünk. Nem is babonák ezek, legtöbbször okos népi megfigyelések. December – télelő hava – gazdag a jeles napokban.

 „Fehér András rossz év”, „Víg András – víg év!” Borbála – régen a tüzérek napja –, alkalmat ad, hogy vízbe tegyük a „Borbála-ágat”.Miklós! Mikulás! Ez már majdnem ünnep, krampuszokkal, vagy nélkülük.

December 13. – Luca napja. A Gergely féle naptárreform előtt, az esztendő legrövidebb napja volt. A Luca név az újjáéledő Napra utal: lux=fény.

Ez valamikor veszélyes babona volt. Még a XIX. században is küzdeni kellett az ellen a képtelen hiedelem ellen, hogy aki karácsony éjjelén feláll a „Luca-székre”, meglátja a falu boszorkányát.

Ifj. Xántus Jánosnak köszönhetően tudjuk, hogy az egyik hatóságilag elkobzott Luca-széke kökény-, boróka-, jávor-, körte-, som-, jegenyefenyő-, akác-, cser- és rózsafából készült. Az ékek bükkből voltak kifaragva.

Nem lehet, hogy egy ilyen míves székről nézelődve mégis csak gyanítható ki a boszorkány?

„A boszorkányok ellen, melyek nincsenek, semmi kereset ne legyen.” (KönyvesKálmán)