Világunk a politika béklyójában (II.)

A nemzeti érdekeken túlívelő világpolitizálás már évszázadokkal ezelőtt megtette első lépéseit. Gondoljunk az 1648-as Westfáliai béke eredményeire, ahol már államhatárok pontos megjelölését,  és  a vallásszabadságot is közös célnak tekintik. Különben a politizálást már akkor átszövi a „machiavellisztikus” alapgondolat; „a cél szentesíti az eszközt”, tehát a hatalom megszerzéséért mindent meg lehet (meg szabad) tenni. A XIX. század elején a Szent Szövetség a kontinentális politizálás kezdete, és a  későbbi békekonferenciák, nemzetközi szerződések már világpolitikai  jelentőségűek.

A száz évvel ezelőtt kitört nagy háború után, a rosszul sikerült párizsi békekonferencia indítványozására, 1919-ben megalakult a Népszövetség. Igazi nagy célkitűzése volt, hogy a békét és biztonságot előmozdítsák és kötelezettséget vállalnak a háború elkerülésére.Ismerjük az eredményt, a Szövetség alapítása után 26 évre kitört történelmünk legpusztítóbb, legvéresebb háborúja. 1945. után az egész világ megdöbbenve nézte a katasztrófa pusztításait, és számolta a halottakat. Aztán jött a „meakulpázás”, hogy soha többet háborút, soha többet rasszizmust, népirtást. Azóta se csinálunk mást, mint fogadkozunk, emlékezünk, emlékműveket állítunk. Még 1945-ben a Népszövetség feloszlott, helyébe megalakult az Egyesült Nemezetek Szövetsége, melynek céljai hasonlóan elődjéhez a háborúk megelőzése, és a nemzetek közötti együttműködés elősegítése lett. Az ENSZ egy komoly világpolitikai kezdeményezésnek indult, jövőbeli szerepéről azonban különbözőek az elképzelések. Sokan, egy már régen tervezett, ún. világkormányt előkészítő szervezetnek vélik, mások szerint csak egy „sóhivatal”, és lassan elveszti világpolitikai jelentőségét. Az ENSZ hasonlóan védte meg a békét, mint elődje. Ide iktatok egy rövid idézetet egy szakdolgozatból: 

A földi civilizáció öt és fél ezer éve alatt több mint 15 ezer háború és fegyveres konfliktus zajlott le, melyekben milliárdos nagyságrendű volt az elpusztultak száma. A kutatások azt mutatják, hogy az emberiség történelme során csupán mintegy 300 évet élt békében. Napjainkban a Föld országainak egyharmada háborút folytat, vagy háborús körülmények között él. Az elmúlt évszázadban a legutolsó évtized jelentette ilyen szempontból a rekordot. Az 1990-es években több mint 100 háború folyt a Földön, melyekben 90 ország vett részt (jóval több, mint a második világháborúban), és mintegy 9 millió ember pusztult el.

A fentiekhez mit lehet még hozzá tenni? Ez tehát a mai világpolitika; fegyverkezés, állandó lokális háborúk, mesterségesen a feszültség megtartása, újabb hidegháború előkészítése.

A jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama öt évvel ezelőtt megkapta a Nobel-békedíjat. Indoklás szerint az elnök a népek közötti jó együttműködés és békés diplomácia területén kifejtett erőfeszítéseiért kapta az elismerést. Milyen szép! Az elnök júniusban járt Európában, több országot meglátogatott, Varsóban is járt. Az ukrán válság kapcsán Obama jelentős haderőfejlesztést jelentett be, megígérte, hogy az Államok nem hagyják cserben szövetségeseiket Kelet-Európában, főleg nem a NATO-államokat (Oroszország szomszédait). Kijelentette, hogy Ukrajna egy szabad ország, saját maga dönthet jövőjéről, a nagyobb nemzetek nem szólhatnak bele politikájába. (Főleg az oroszok nem, mi amerikaiak majd mindent elintézünk.)

A világpolitika „nagyszerű” menetéről még oldalak százait lehetne írni, a már említett polgárháborúk és háborús gócpontok mellett, beszélhetnénk a földi javak égbekiáltó igazságtalan elosztásáról, az egészségügy haszonelvű átrendezéséről, a naponta éhen haló gyermekek ezreiről stb.

  Hollai  Hehs Ottó, Németország