Világunk a politika béklyójában (III.)

A regionális, uniós politika berkeiben sem tapasztalunk derűlátó hangulatot. Európa népei nagyon régen reménykednek, hogy mind gazdaságilag, mind kulturálisan egy stabil társadalmi környezetben élhessenek. Igaz, ma már béke van Európában, és a határok is szabadok, de az Unió, mai formájában, nem működik eredményesen. Annak idején minden jól kezdődött. Az ötvenes években hat európai állam szövetkezett az Európai Szén és Acélközösségben, más nevén a Montánunióban. A cél az európai béke biztosítása volt, hiszen ha a szén és acéltermelés nemzetközi felügyelet alá kerül, a fegyverkezés is lecsökken. A terv bevált, a kedélyek megnyugodtak, és elindult egy biztató európai együttműködés. A későbbi, elhamarkodott bővítési folyamat – melynek eredménye a mai 28 tagállammal működő Unió –, új problémákat emelt felszínre, és ma a tanácstalanság jellemzi az Uniót. Talán a legnagyobb baj, hogy Európa nem tud egységesen megegyezni, mit is kezdjenek egymással, miben döntsenek közösen Brüsszelben, és milyen problémák maradjanak a helyi nemzeti kormányok hatáskörében. Az egyik oldalon egy erősen „atlantista” elképzelés, amelyik szoros együttműködést képzel el az Egyesült Államokkal, és amerikai mintára Európai Egyesült Államokat építene, biztonságát pedig a NATO-ra bízná. Ezzel ellentétes, hogy a többség szorosan megmaradna a nemzeti keretek között, és csak egy laza együttműködést képzelnek el brüsszeli szinten.

Az átlagpolgárt elsősorban a mindennapok érdeklik. Ők egyszerűen jobban, eredményesebben, kiegyensúlyozott társadalmi biztonságban szeretnének élni.  Ez a biztonság hiányzik ma Európában. A munkanélküliség, főleg a déli államokban nem csökken, semmi lényeges javulás nincs kilátásban. Ezen belül is a fiatalok jövőképe egyenesen tragikus, nő a reménytelenség hangulata, nő a depressziós beletörődés. Egy ilyen fiatalságra nagyon nehéz egy új Európát felépíteni. És még valami: sikeres Európát nem lehet egy közös, legalábbis hasonló identitás nélkül elképzelni. Egy „karámba” tereltek 28 olyan nemzetet, melyek kapcsolatvilágában kevés a közös. Különböző történelmi múlt, eltérő hagyományok, más mentalitás, teljességgel különböző gazdasági alap, és lehetne még sorolni a markáns különbözőségeket, de ezeket nem vették tekintetbe, mindent együttesen, felsőbb utasításra kell tenni. Ezt ma már tudják Brüsszelben is, ma már látják a hibákat, de nincs visszaút, valamilyen formában, de meg kell menteni az Uniót, és erre van is komoly igyekezet. Az Unió kohéziós politikája pl. nem sikertelen, hiszen projektek ezreit támogatja, és kiterjed Európa majdnem minden régiójára. Az energiaellátás kérdése azonban a világpolitikai fejleményektől függ, és ezt Brüsszel nem tudja befolyásolni. Az is szükséges, hogy Európának vissza kell adni, amit múltjában megszerzett és magára öltött. Nem nélkülözheti keresztény hagyományait, de nem rombolhatja le a nemzeti kultúrákat sem. Tisztelni kell a családalapítás jogát, és anyagi lehetőségeket kell adnia, mert ha ezt nem teszi, a demográfiai visszaesés feltartóztathatatlan – Európa egyszerűen „elszínesedik”, idegen egyedekkel töltődik fel, és akkor már nem lesz Európa. Az Unió megmaradhat, senki nem akarja bántani, de az európai nemzetek Uniója kell hogy maradjon, és nem  külső erők manipulatív játékszere.

Hollai  Hehs Ottó, Németország