Világunk a politika béklyójában (IV.)

A helyi, nemzeti politika talán a legérdekesebb az emberek számára, hiszen ennek eredményét naponta látjuk, tapasztaljuk. Sajnos a nemzeti kormányzások hatásköre, a globalizációs tendenciák hatására erősen beszűkült. Függő helyzetben vagyunk a világpolitikai háborús zavargások, az energiaár bizonytalansága, és nem utolsósorban az Unió útkeresése, hasztalan bürokráciája miatt.

Magyar honban a rendszerváltás – vagy rendszerváltoztatás, bárhogyan is nevezzük – sem volt feltétlenül sikeres. Nem csak azért, mert nem büntettük meg és nem tettük félre sötét múltunk bűnöseit, talán nem is azért, mert meggondolatlanul egy rossz és gonosz rendszerből átugrottunk egy szintén kegyetlen, embertelen rendszerbe (lásd: vadkapitalizmus), hanem mert a legválságosabb időben sem tudtunk nemzeti politikánkban egységet teremteni.A közbeszédben a durva hangnem lett divatos, egymás mocskolása, lehengerelése a cél, pedig mennyivel jobban mehetnének a dolgok, ha néha-néha meghallgatnánk a másik oldalt is. A magát baloldalnak nevező ellenzék csak a kormány leváltására törekszik, és ennek értelmében nem ritkán még külföldi ellenséggel is szövetkezik. A konzervatív (jobboldali?) kormányzás elsősorban a nemzeti identitás megerősítésére helyezi a fő hangsúlyt, egy egységes nagy magyar nemzet feltámadását álmodja, és ennek értelmében törvények hosszú sorát alkotta. (Ez lehetne vigasz Trianon gyászára?) Törekvése dicséretreméltó, de a túlságos „nemzetieskedés” esetleg sértheti szomszédaink önérzetét, akikkel viszont a jövőben szorosan együtt kell működnünk. Különben egész Európára, talán erősebben a keletközép-európai régióra erősen jellemző egy nyakas, haszontalan nemzetieskedő hangulat, melynek – a jövő építését szem előtt tartva – semmi értelme. Nem egymástól kell félni itt Európában, nézzünk szét a Világban, micsoda nagyhatalmi fenyegetésekre lehet számítani, ha nem tartunk össze. Maradhatunk annak, akinek születtünk, de Európa jövőjét csak együtt lehet felépíteni.

Röviden igyekeztem a három különböző szinten történő politizálásra rávilágítani, és észleltetni a különbségeket. Valamilyen formában némi összehangolódás kellene, egymást kiegészítő politizálás.

Ennek egyik fő akadálya természetszerűen az erőltetett globalizációs folyamat. Ma az egész világ a globalizáció különböző erőszakos átrendezési szándékait éli át, és egyszerűen nem tud védekezni. A világpolitika  békét  óhajtó  szándékai mindaddig  elméletiek,  amíg  világcégek  fegyvert gyártanak, amit el kell adni. Mindig lesznek háborúk, ha a nyersanyag készlet igazságos elosztását meg nem oldják, ivóvizet és élelmet nem biztosítunk mindenkinek, és a menekültek óriási tömegén nem segítenek. Az önző gazdasági érdekek béklyóba szorítják a legőszintébb, a jóakaratú politizálást is. A problémákat felismerjük, felsoroljuk, ígérgetünk, de semmi nem történik.

  Jogos a kérdés, lehet-e valamilyen változásra számítani? Igen, de annak alulról kell kezdődnie. Végre részt kell kérni a politika irányításából. Végre érvényesülni kell annak a harmadik erőnek, a civil társadalom erejének, azoknak, akik évezredeken keresztül a háttérbe lettek szorítva, egykoron a királyi, az egyházi, a mai világban a pénz hatalma mögött. Sok millió kisember egységes akarata megváltoztathatja a világ menetét. Mert hiába szupertechnológia, hiába digitális kommunikációs forradalom, mindehhez emberi kéz és agy szükséges, és ezt a szellemi és tevékeny nyersanyagot a civil társadalom szolgáltatja. Ha a társadalom, amit az utóbbi évtizedekben ügyes tömegmanipulációval teljesen átformáltak, újraneveli önmagát, új élet kezdődhet. Ehhez viszont jó eszű, tisztességes és karizmatikus vezéregyéniségekre is szükség van.

  Hollai  Hehs Ottó, Németország