Világunk változik, a gonoszság marad!

A gyermek még boldog, mert nem ismeri a világ csodáit, rejtelmeit, de gonoszságait sem. Életét, legtöbbször sírással kezdi, de aztán sokat nevet, és ez teszi boldoggá. Ahogy felnövünk, mind kevesebb okunk lesz a nevetésre, és mikor már tetemes évtizedek állnak hátunk mögött, rádöbbenünk, hogy világunk rohamos átalakulásában sok minden új van a nap alatt, de egy dolog változatlanul megmaradt, bennünk, mellettünk, körülöttünk, mindenütt a világon: a gonoszság.

Filozófusaink, lélekbúváraink már számtalanszor feldolgozták a gonoszság létét, eredetét, mint elkerülhetetlen, „szükségszerű” jelenséget, mellyel az ember a környezetével való kapcsolata, és kölcsönhatásai révén találkozik. Semmi esetre sem bonyolódnék ilyen jellegű boncolgatásokba, nem is szakmám, és nem is tartom értelmesnek. Azt gondolom, hogy egyszerűen nézzünk szét világunkban, lapozzuk fel történelemkönyveink lapjait, és látni fogjuk, hogy az emberi gonoszság legelterjedtebb, leggyakoribb és legtragikusabb megnyilvánulási formája a háború, embernek, ember által való tervezett, és szervezett elpusztítása. Eltekintünk tehát a gonosz állandó jelenlététől, ami kétségtelenül kísérője életünknek, és maradjunk csak a gonoszság emeszörnyű, perverz és a normális gondolkodásnak mindenképpen ellentmondó tevékenykedésénél, ami az embert arra készteti, hogy embertársát szisztematikusan háborúk, és más tömegpusztító módszerek segítségével megölje. Okokat mindig lehetett találni, és ez magában véve már szomorú, és terhelt, beteg agyműködésre utal. Ez így volt régen, de ma már – állítólag – sokkal okosabbak vagyunk, hiszen olyan dolgokat fedeztünk fel, olyan, eddig elrejtett csodákba nyertünk betekintést, melyekről pár száz évvel ezelőtt még álmodni sem mertünk. Nem kell sorolnom, hiszen mindenki tudja, hogy képesek lettünk a mikrokozmoszba éppen úgy behatolni, mint ahogy a makrokozmosz meghódítása is közeledik. Mai tudásunk birtokában egy gyönyörű világot tudnánk magunk körül teremteni, békében, jólétben, boldogságban élhetne az emberiség. De erre nem vagyunk képesek, mert pusztítjuk egymást, és ha ezt így folytatjuk, elpusztítjuk az egész világot, legalábbis a mi világunkat.

A magam módján hívő ember vagyok, hiszek valamiben, amit sokféleképpen lehet magyarázni, de úgy érzem, egy kis misztikus érzés, egy kis remény és hit, soha nem árthat. De talán Marxnak is igaza lehetett, amikor kijelentette, hogy a „vallás a nép ópiuma” és lényegében minden baj oka. Mert nézzük csak, a háborúskodásokat, pl. Európában, ahol a középkori és újabb kori háborúk nagy része vallásháború volt. Máig semmi nem változott, mert a nagy monoteista vallások közötti ellentétek még mindig nem szűntek meg, az iszlám ellenségnek tekinti a zsidókat, de a keresztényeket is, de egymás között sem tudnak bélét teremteni, mert a síita és szunnita ellenségeskedés nap, mint nap szedi áldozatait. /A geopolitika irányítóinak a vallási fanatizmus legalább annyira szükséges, mint a fegyver, amit ezeknek eladnak./

Németországban, pár nap óta kevesebben mosolyognak. Már két éve tart a vita a migránsokról, a társadalom megosztott, de lassan tele lesz a pohár. A németség körében nagyon kedvelt és népszerű karácsonyi vásárok békés, vidám hangulatát, hosszú időre megzavarta a berlini őrült, gyilkos merénylet. A németek befogadók, és Berlin különösen kitett a menekültek megsegítésében, mondhatni a német főváros egy igazi „multikulti” világváros. Ez persze sok németnek nem tetszik, hiszen a régi Berlin, a német kultúra központja már nem létezik. Hogy az utóbbi napok eseményei milyen befolyással lesznek Berlin és a német politika jövőjére, azt nehéz lenne kiszámítani, de valaminek történnie kell, mert ez így nem mehet tovább.

Egyelőre sok a mellébeszélés, köntörfalazás, mindent igyekeznek megmagyarázni, miközben senki nem ért semmit.  Ami a legdühítőbb, hogy a német média, a merénylet utána a  jobboldali populisták  előretörésétől félti az országot ( és nem az iszlám terrorizmustól).

Végre kellene egy olyan politikus, aki ki merné mondani az igazságot, hogy a németek szomorú, véres történelmük után békében, háborúskodás nélkül szeretnének élni, dolgozni. Hogy nem akarnak senkivel konfliktusban élni, és nem akarnak erre másokat se buzdítani. Nem hajlandók a jövőben senkinek fegyvert szállítani, mert ezzel csak további háborúskodást támogatnak. Mindenkit hajlandók tehetségükkel és munkájukkal támogatni, de nem hajlandók idegen kultúrájú, ellenséges civilizációból érkező idegenekkel együtt élni, akik nem tisztelik, inkább gyűlölik a kereszténységet.Vajon mikor jelenik meg a német politika színpadán, aki ezeket hangosan ki is meri mondani?

Többször idéztem már a világ egyik legbölcsebb gondolkozóját. Befejezésül, most álljon itt egy Gandhi-idézet: Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna, már rég kihaltunk volna. És mégis, a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne.

Kérdezem én, vajon nem volt Gandhi egy kicsit jóhiszemű és naiv, amikor az emberiséget a szeretet törvényeivel egy lapon emlegeti?

Hollai Hehs Ottó, Németország