Vírushelyzet

Az ember mindig is rabszolgaságban élt. Az ősi rabszolgaság az üres gyomor és a rossz időjárás rabszolgasága volt. Rabszolgaság a természettel szemben.

A társadalmi fejlődés, a technika segítségével kiszabadultunk a természet markából, de besétáltunk egy másik, az intézmények, a fogyasztói társadalom rabszolgaságába, ahol a természet már csak a fejlődés erőforrása.

A kommunisták azt mondták: „A proletárnak pontosan annyi pénzt kell adni, amennyi pénzből munka után hazamegy, és éppen regenerálódni tud annyira, hogy holnap is be tudjon jönni, dolgozni.”

De a fogyasztói társadalom sem különb, arra ösztönzi az embereket, hogy még az óriási fizetéseket is költsék el, és a pénzkeresés-elköltés mókuskerék-játéka után másnap újra munkába menjenek.

A fogyasztói társadalom alakította ki, követeli meg a növekedési kényszernek való megfelelést, a társadalom minden rétegében, a gazdaság minden ágazatában.

A 2008–2009-es válság, amit főleg a bankosok kapzsisága okozott, figyelmeztette az embereket, hogy valami nincs rendjén, de sikerült gyorsan kilábalni belőle, és a növekedési kényszer továbbra is uralta a világot. Ezután a természet is egyre másra küldi figyelmeztetéseit, a globális klímaváltozás egyre aggasztóbb jeleit. Az év elején már szinte minden héten dúltak majdnem hurrikán erejű szélviharok, nem csak a Karib-térségben, de a brit szigetek környékén is.

És akkor egyszer csak megjelent a koronavírus, ami úgy néz ki, szép lassan leállítja a világ működését egy időre.

Senki ne menjen sehova, nincs repülés, nincs munkahely, nincs gyártás, csak járvány, veszélyhelyzet és lassan eluralkodik egyfajta pánikhangulat.

Csak az a baj, hogy ez a globális fogyasztói társadalom szünetmentes működésre lett „megtervezve”.

Mi lesz, ha tényleg leáll? Vajon milyen rabszolgaság következik? Egyelőre nehéz megjósolni.

Jankó András