Egy újabb esztendő

„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van minden dolognak az ég alatt.” 

(Préd. 3, 1.)

Az idő korlátai között élő ember véges értelmével nem tudja igazán meghatározni az idő fogalmát. Az öröktől fogva létezést nem tudja szavakkal leírni, nincs viszonyítási pontja. Nincs kezdete, nincs vége, ezért kell a hit. Mint ahogy a számtengelynél nem tudunk olyan magas számot mondani, amihez még egyet ne lehetne hozzáadni. Egyesek, naivan az ősrobbanástól indítják az időt. Az viszont sátáni megtévesztés. Az Istentől kapott csodálatos Biblia, – a könyvek könyve – azzal a mondattal indítja a leírást: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet.” (1Mózes 1, 1.) Tehát először benépesítette a szemünk előtt láthatatlan világot halhatatlan szellemi lényekkel, majd „a föld porából” megalkotta az embert. Ezt követi a döntő fontosságú mozzanat: „Majd életet adó leheletét az ember orrába lehelte, ez által lett Ádám élő lélekké” (1Mózes 2, 7.) Nos, alapvető fontosságú megállapítani: a halhatatlan, Örökkévaló Teremtő Isten magából csak halhatatlan részt adhatott az embernek, mivel benne semmi halandó nem volt. Ezt nevezi a Biblia léleknek, ami túléli a por testet. A Biblia Istene, aki szeretetből teremtett bennünket, és nem akar becsapni, világosan kimondja: „A test visszatér a földbe, ahonnan származik, a szellem – a lélek – meg visszatér Istenhez, aki adta.” (Préd. 12, 7.) Ez a Teremtő Isten döntése, az örök együttlét.

Amint az igéből tudjuk, volt a mennyei, szellemi világban egy végtelen szomorú helyzet. Egy gyönyörűséggel ellátott szellemi lény – Lucifer – az őt teremtő Isten fölé akarta helyezni magát úgy, hogy még az angyalok egyharmadát is megtévesztette, elcsábította. Szomorú sorsuk lett, mert bukott angyalokká, démonokká degradálódtak, és levettettek a dicsőséges mennyei világból. Kimondatott felettük a borzasztó ítélet: mivel ők szellemi lények, nem a földbe kerülnek, hanem, az örök tűz, a pokol örök szenvedése vár rájuk. Azt tudnunk kell, hogy a szeretet Istene nem gyűlöletből teremtette őket sem, az embert sem. A szeretetben nincs gyűlölet, ezért szabad akarattal látta el mind a szellemi lényeket, mind az embert. Szabadon döntsön: kíván az Isten által biztosított örök boldogságban lenni, vagy tudatosan kitaszítja magát onnan? Az elutasítást a Sátán kezdeményezte, és űzi, hajtja démonjait, hogy az embert is bűnbe sodorva, magával rántsa az elkerülhetetlen végtelen szenvedésbe. Miért végtelen? Mert az Istentől kapott lelkünk, a teremtett szellemi lényekkel együtt halhatatlanok.

Kedves nemzettársaim! A Teremtő Isten, miután a mennyei tragédia megtörtént, kimondta a bűnre a kemény ítéletet: „A bűn zsoldja a halál”. A halál viszont, mint tudjuk, a fizikai testre vonatkozik, hiszen az Istentől kapott lélek halhatatlan, de a bűnbe esett léleknek is van büntetése. Isten viszont tudja, hogy az embert nem látta el olyan szellemi erővel, hogy felvehesse a harcot a bűn szerzőjével, a Sátánnal. Ekkor történt meg a csoda, hogy Isten Egyszülött Fia végtelen szeretetből vállalta, hogy megvív a Sátánnal, és jelentkezett: „Itt vagyok, Atyám, küldj el engem!” Igen, 2024 évvel ezelőtt megtörtént a csoda, Jézus Krisztus földre jött egy csodálatos jelszóval: „Betelt az idő, és elközelített már az Isten Országa; térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!” (Márk 1, 15.) Az evangélium szó, mint tudjuk „örömhírt” jelent. Nem azt, hogy fizikai por testünk nem fog a földbe kerülni, hanem azt, hogy a halál pusztán csak egy kapu lesz a túlsó partra. A halál kapuján átlépve két út van: az egyik az örök boldogság felé halad, ami örömhír. A másik a végtelen szenvedés, a pokol felé vezet. Az emberi agy nem tudja valójában megérteni, mi az örökkévalóság, mert idő alá vagyunk rekesztve. Ezért harcol a Sátán démonjaival együtt, hogy minél több embert távolítson el Jézus Krisztustól, aki saját vérén fizette meg számunkra a „belépőt “ a menybe. Sátán, jól ismeri az igét, tudja: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (János ev. 3, 36.) Fontos: Jézus, aki vérét volt hajlandó áldozni értünk, sohasem hazudott, nem akart bennünket becsapni. Azt mondta: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” A Sátán nem azt akarja az emberrel elhitetni, hogy nincs Isten, abban nem nagy sikere lenne. Az Ige meghamisítására törekszik, mint egykor az Édenben. Ettől óvott erősen Jézus: „Mert hamis Krisztusok jelennek meg… (Máté ev. 24, 24.) Jézus maga is óvta ettől kortársait, bírálta a farizeusokat, a hamis papokat: „Ti saját hagyományaitok, és hamis tanaitokkal teszitek hatástalanná az evangéliumot.” Egy mai példa: amikor a feltámadás után Jézus búcsúzott tanítványaitól, hogy Ő visszatér az Atyához, azt mondta: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében…” (Máté 28, 19.) Ezt a sorrendet röviden is megfogalmazta: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvőzül”. Van olyan ismerősöm, aki elmondta, hogy ebben a megtévesztésben volt neki is része, hogy csecsemőként, amikor mit sem tudott még a világról megkeresztelték, majd másodszorra, csak akkor volt templomban, amikor megházasodott, Jézus megmentő kegyelme számára – őszintén bevallotta – teljesen idegen fogalom. Igen, a Sátán sokszor gyarló eszközein keresztül akarja az embereket kicsiny, vagy kemény hitetlenségben tartani, hogy vele legyenek a pokolban.

Drága magyar testvéreim! Jézus egy nagyon szívbemarkoló példát mondott el nekünk tanulságul a gazdag és Lázár történetében. Meghalt a hívő Lázár, és vitték az angyaloktól Ábrahám, a nyugalom és vigasztalás kebelére. Meghalt a gazdag is, és felnyitotta szemeit a pokolban kínok között (lelki szemeit, mert fizikai szemei már lecsukódtak). Sírva könyörgött Ábrahámhoz, küldje el Lázárt, hogy kisujját a vízbe merítve, enyhítse fájdalmát. Az Igében a víz az örökkévalót jelenti. Aki ezt tudomásul veszi, az megmenekül a pokol borzalmától és boldogan énekelheti: „Az Úr éjfélkor érkezik. Halld ez intés szavát, mécsedben lángoljon a hit, virrasztva készen várd Őt, a megmentőt!”

Bátkai Sándor