Hogy lehet tönkre tenni egy népet?

A 19. században, egy ezredévnyi szenvedés és hatalmas véráldozat után Isten kegyelmesen tekintett elődeinkre és csodálatos tündérkerttel ajándékozta meg népünket. Síkság, hegy, völgy, folyó és minden, ami jó, Isten áldása, bőkezűen áradt egy sokat szenvedett országra. 

A kiegyezés után a haza a korábban soha nem tapasztalt lendületes fejlődés útjára lépett. De Vörösmarty Mihály, a prófétai lélekkel megáldott költő már 1836-ban, amikor megfogalmazta csodálatos Szózatát, előrevetítette, ha nem becsüljük meg Isten nagy kegyelmét, áldását, ítélete követi az elhajlást és a nemzetpusztulás szakadékába eshetünk.

S a sírt, hol nemzet süllyed el,

Népek veszik körül,

S az ember millióinak

Szemében gyászköny ül.

Szeretünk arra gondolni, hogy Isten jó, kegyelmes, szerető Isten, de arra nem szívesen gondolunk, hogy Ő igaz és bűnt gyűlölő és nem hagyja a vétket büntetlenül. Isten egykor Izrael népének üzente, de egyetemes érvényességű minden nép számára: „...ha majd bezárom az eget és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskáknak, hogy leegyék a földet, vagy dögvészt bocsátók népemre; de, ha megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2. Krón. 7,  13–14)

Nos, egy gyönyörű ország széthullására számos politikai magyarázatot találhatunk. De a címben szereplő kérdés ennél többre, egész magyar népünk sorvadására, pusztulására céloz. Szomorú, de egész népünkre igaz lehet a költő szava: „Lassan hervadni el, mint a virág, amelyen titkos féreg foga rág”. Ez a pusztító féreg az Istennel szembeni közömbösség bűne! Hivatalosan nem tagadjuk meg Istent, mert kereszténynek valljuk magunkat, hiszen egy keresztény egyház anyakönyvében szerepel nevünk, de Őt, az Örökkévalót e múlandó világ hamis, értéktelen dolgaival helyettesítjük. Sátán kisajátította azt a földi nagyhatalmat, amit úgy hívunk, hogy MÉDIA. Sajnos, a kormányok, valamint egyéb felelős vezetők cinkos, beleegyező hallgatásával zülleszti a népek erkölcsi színvonalát. Ezek után üres marad az ember élete és nőnek a bajok erkölcsileg, anyagilag. Minderre sikeresen rásegít a sok külső-belső megosztási kísérlet. Értelmetlen pártharcok, amibe – sajnos – még jeles egyházfiak is belesodródtak, rombolják népünk egységét! Nem törődtünk igazán az ifjúság erkölcsi, hitbeli nevelésével, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan ők a jövő letéteményesei. Erdélyben, a magyar szülők járulnak hozzá, hogy ne magyar tannyelvű iskolába járjanak gyermekeik és ezzel történelmi és irodalmi ismeret hiányában gyökértelenné válva az erősebb áramlathoz csapódjanak. Bűnös nemtörődömség, szellemi vakság, hogy saját kezünkkel pusztítjuk magunkat! Napnál világosabban látható, hogy mind az anyaországban, mind a kívülre szakadt népünk megmaradásának egyetlen feltétele visszatérni a legerősebb hatalomhoz: Istenhez! Amit egykor az Úr Izrael népének mondott, az ma nekünk aktuális: „Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kutakat ássanak magoknak; és repedezett kutakat ástak, a melyek nem tartják a vizet.” (Jer. 2, 13) Drága magyar nemzettársaim: Jézus Krisztus a kereszten értünk is elvérzett, hogy már itt a földön boldog életünk legyen, s azután vele egy örökkévalóságon át. De ennek csak úgy juthatunk birtokába, ha elismerjük, hogy eltévelyedtünk, mint a juhok, és mindannyian a magunk választotta széles úton járunk. E nélkül nem lesz magyar csoda, nem lesz magyar feltámadás! „Ha emberi büszkeségünk nem engedi meg, hogy őszinte bűnvallást tegyünk, Isten átka marad rajtunk, és ez félelmetes dolog, mert maga Jézus mondta: „aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, az Isten haragja marad rajta!” (Ján. 3, 36) Tud-e valaki nagyobb hatalmat mutatni, mint a teremtő Isten? Ő pedig azt üzeni ma népünknek: „Hiszen nem kívánom a bűnös ember halálát – így szól az én Uram, az Úr –, hanem azt, hogy megtérjen útjáról és éljen.” (Ezékiel 18, 23)

Drága nemzettársaim, egy napon mindenki: koldus és király, szegény vagy gazdag, egyszerű képzetlen ember, vagy a tudományok doktora, mind-mind át kell lépjen a bennünket körülvevő, de valóságos láthatatlan világba, ahol nincs már változtatási lehetőség, mert amerre dől a fa kivágáskor, ott marad. És a fa mindig arra dől, amerre életében hajlott. Sokan adnák át minden itt hagyott értéküket, csak még egyszer vissza tudnának jönni öt percre, hogy a kárhozat helyett a kegyelem kapuján lépjenek át. Kívánom, hogy ragadja meg magyar népünk is Istennek Jézus Krisztusban felénk nyújtott karját. „Ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt!”

Bátkai Sándor