Krisztus színeváltozása

A Krisztus színeváltozása az evangéliumok egyik központi eseménye. Közvetlenül azután, hogy az apostolok Krisztusnak(Messiásnak),az élő Isten Fiának ismerték el az Urat, megmondta nekik, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. (Mt 16,16–21) Krisztus közelgő szenvedésének és halálának a hírét tiltakozással fogadták a tanítványok. 

Az Úr, miután megfeddte őket, maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és „felvitte őket egy magas hegyre, a hagyomány szerint a Tábor hegyére,és szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény. És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak:Uram, jó nekünk itt lennünk. Ha akarod, készítek itt három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek. Még beszélt, amikor íme, fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, reá hallgassatok! Amikor a tanítványok ezt hallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézusodament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. Miközben jöttek lefelé a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül.” (Mt 17,1–9; lásd Mk 9,1–9; Lk 9,28–36; 2Pt 1,16–18)

Jelenleg a római katolikus egyház augusztus 6-án ünnepli a színeváltozást. Hivatalos ünneppé III. Kallixtusz pápa emelte a nándorfehérvári diadal hálaemlékezetéül. Az összekapcsolást az indokolta, hogy az 1456. július 22-i győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba. A színeváltozás nyári megünneplése nagyon jól megfelel az ünnep tartalmának. A szőlő, valamint más gyümölcsök és zöldségfélék megáldása ezen a napon a legszebb, legmegfelelőbb jele minden dolgok végső átalakulásának Krisztusban. Az egész teremtett világ végső virágzását és gyümölcsökben bővelkedő voltát jelenti Isten örökké tartó országának paradicsomában, ahol minden átalakul majd az Úr dicsősége által. Az evangélikus egyház pedig a vízkeresztünnepe utáni utolsó vasárnapon (a böjtelő előtti utolsó vasárnapon) emlékezik meg erről az eseményről.