Lehet akadály a vallás az üdvösség útján?

Az öröktől fogva létező Teremtő Isten végtelen magasságban van a korlátok közé szorított emberi értelem fölött. Ezért a véges ember nem tudja igazán agyának szürkeállományával felfogni a végtelent. 

Tényszerű igazság, hogy jövünk Isten láthatatlan időn kívüli világából, majd 70-80 földi év után átlépünk a vég nélküli láthatatlan valóságba. Ezért rövid földi életünk legnagyobb fontossággal bíró kérdése, hogy az örökkévalóságot hol és milyen körülmények között töltjük el. Mert itt e földi életünk meghatározó jelentőségű örök sorsunk szempontjából.  

Alapvető fontosságú tudomásul venni, hogy csak két állapot létezik: örök boldogság az istenfélők és örök kárhozat az istentelenek számára. Amikor lecsukja az ember földi szemét, megnyílik látása a végtelen távlatokra. A porhüvely visszakerül a földbe, személyiségünket azonban továbbvisszük, ami viszont meghatározó jelentőségű: „mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.” (2. Kor. 5, 10).

Egy alkalommal Jézus Krisztust egy jeles írástudó le akarja tesztelni, és azt kérdezi tőle: „melyik a legfőbb parancsolat az összes parancsolat közül?” Jézus felelete tartalmazza az Isten és a felebarát iránti szeretet fontosságát. Az írástudó egyetért Jézussal, mire megjön a válasz: „nem vagy messze az Isten országától”. (Márk 12,34)

A válasz meglepte az írástudót. Hogy-hogy nem vagyok messze? Hát én azt hittem, hogy benn vagyok, hiszen magas teológiai képzésben részesültem, nagyon jó vallásom van, sok vallásos cselekedetet tettem már meg, minden vallásos szokást megtartottam, sőt a fiatalokat is tanítottam, erkölcsös életem van… stb. Mégis a válasz az, hogy még nem vagyok benn Isten országában, vagyis az üdvösség nem az enyém? Sajnos igen. A jó vallás, a tradíciók, vallásos cselekedetek mind csak a lélek elaltatására alkalmasak, ha nem párosulnak Jézus Krisztust befogadó őszinte szeretettel és életgyakorlattal! Jézus maga figyelmeztet, hogy az üres vallásosság csak az ítéletre jó és akadály lehet az ember számára az üdvösség szempontjából, mert nem a vallás üdvözít, hanem Jézus Krisztus. Keserűen állapítja meg: „ez a nép csak szájával tisztel engem, de szíve távol van tőlem”. Jézus nem az ún. jó emberek megváltásáért jött e földre, hanem azokért, akik alázatosan meg tudják vallani bűneiket, hogy Isten, Krisztus áldozatára való tekintettel kegyelmet adjon. Fontos azonban számot vetni azzal, hogy a Sátán az ember hiúságát annyira felerősíti, hogy képtelen elviselni a bűnvallással járó presztízsveszteséget… de ezzel az ember önmagát zárja ki az üdvösségből.

Drága magyar népünk Isten csodáját tudná megélni, ha le tudna mondani büszke voltáról, és alázatosan jönne a kegyelem királyi székéhez. Mert ez a jövő garanciája, hiszen oly rövid az életünk, amelyről az ige azt mondja: „a világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké. (1 János 2, 17)

Bátkai Sándor