„A jelenben élő, nem állandóan a múltba visszatekintő közösségnek akarunk a tagjai lenni”

Király Andrással, az Aradi Szabadság-szobor Egyesület elnökével a XV. éves évforduló alkalmából szerevezett nagyszabású programról, illetve a másfél évtized alatt megtett útról beszélgettünk.

– Elnök úr, milyen érzések töltik el a másfél évtizedes munka határkövénél?

– Számunka mindig nagy öröm, ha olyan esemény szervezésén dolgozunk, amely kapcsolatos a Szabadság-szobor újraállításával, mert maga az Egyesület is ennek az eseménynek köszönheti a létét. A 15 évet egy szakasznak is lehet tekinteni az aradi magyarság életében. Úgy gondolom, bármilyen civilszervezetnek a hosszú életéhez elsősorban egy elképzelt, megtervezett munkára van szüksége, de arra is, hogy a megcélzott réteg vevő legyen e tevékenységre. Az első időszak volt a könnyebb, mert akkor a Szobor felállítása, illetve a Megbékélési Parknak a rendbehozatala volt a fő feladatunk. Később azonban több szakaszon ment át az Egyesület, amely 2011-ig az RMDSZ háttérszervezeteként működött. Utána viszont megváltozott a helyzet, aminek a jogosságán senki nem vitatkozik, ugyanakkor ez a tevékenységnek az átgondolására késztette a vezetőséget. Mert nagyon szép a Szabadság-szobor nevét használni, de az már egy befejezett téma, mindannyian örvendünk neki. Ettől függetlenül, az Egyesületnek is meg kellett találnia a helyét az Arad megyei vagy a romániai civilszervezetek között. Éppen ezért, elvágtunk olyan szálakat, amelyek kimondottan a Szabadság-szoborhoz kötöttek.

– Ezt hogy érti?

– Talán sokan nem tudják, de a visszaállítás után 10 évre lekötöttük a Szabadság-szobrot, amivel kapcsolatban sok minden nem volt tisztázott. Először azt akartuk, hogy azt vegye át a hivatalosan bejegyzett, jogi szempontból rendben lévő civilszervezet, amely szükség esetén fel tud lépni a Szobor érdekében, amely nem volt műemlékké nyilvánítva. Nem szerepelt az aradi műemlékek lajstromán, tehát támadható volt…

– Igaz, hogy a Szabadság-szobor felkerült az UNESCO nyilvántartásába, tehát nem lehet önkényesen elmozdítani?

– Biztosan tudom, hogy felkerült a Román Műemlékek lajstromába nem csupán a Szobor, hanem a tér is, ahol található. Attól a pillanattól olyan státust kapott, hogy külön kormányzati vagy miniszteri engedélyek lennének szükségesek a vele kapcsolatos bármilyen változtatáshoz. Tehát  nagy dolog volt, ami 2012 után történt, amikor Kelemen Hunor volt a művelődési tárca vezetője, aki keresztül tudta ezt vinni. Vagyis, történtek olyan pozitív lépések, amelyek után nekünk is át kellett értékelnünk a munkát. Amikor elkészítettük az Egyesület alapszabályzatát, tág működési teret biztosítottunk, benne a történelmi múlt, illetve a műemlékekkel kapcsolatos kérdéseknek, illetve könyvkiadásnak. Ugyanakkor nyitottunk az ifjúsággal való foglalkozás felé is. Ez igen helyes nyitás volt, mert nem vagyunk versenytársak az RMDSZ hatáskörében működő szakbizottságokkal, de az azon kívül eső civilszervezetek tevékenységével sem. Csakis olyan szinten lehet versenytársaknak tekinteni, hogy a jó-tevésben próbáljuk egymást felülmúlni. Nyitottunk egy sor olyan ifjúsági program felé, amelyek nemcsak aradi, de megyei kitekintésűek is. Külön öröm számunkra, ha egy meghirdetett megyei akcióra minden magyar általános iskola jelentkezik. Gyermekeink egymással versenyezve jól érzik magukat, tehát a csepegtető rendszerrel beültetett hovatartozási érzés, illetve a magyar közösség iránti kötődés kialakul a gyermekekben. Az oktatásra, a hagyományőrzésre, továbbá a megmaradásunk érdekében gyakorolt más közösségépítő munkát megpróbáljuk összehangolni. Ezzel párhuzamosan, az olyan iskolák számára, amelyek mellett nem áll civilszervezet, oktatási programokat is megpályáztunk. Az oktatásunk irányításában elég sokat dolgoztam ahhoz, hogy rálátásom legyen annak egy sarkalatos kérdésére: az nem elég eredmény-centrikus. Tehát nincsenek meg a közösség által elvárt eredmények, ezért az iskolaválasztás más opció felé mehet el. Éppen ezért kezdtük el Pécskán a Nyári Játszóház programot, ami tulajdonképpen a játszva történő nevelést, tanulást szolgálja. Idén négy iskola számára egyéves szakköri támogatást pályáztunk meg. Az Egyesületet úgy próbáljuk működtetni, hogy vidéken is bizonyosságot nyerjen: érdemes e közösség tagjának lenni. Ez talán arra sarkallja a szülőket és nagyszülőket, hogy nemcsak a nótaestre mennek el, hanem a gyermekeiket, az unokáikat is magyar szellemben nevelik. Az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolában van egy nehéz helyzetbe jutott magyar tagozatunk, amelyet nyáron az ott szervezendő tehetségfejlesztő programmal kívánunk segíteni.

– Olyan sikertörténetnek tekinti-e az elmúlt 15 évet, amit érdemes a magyarsággal együtt megünnepelni?

– Szerintem a sikerességet másoknak kellene eldönteniük, mert számomra, de az elnökség számára is ez továbbra is feladat marad. A munka nálunk is teljesen önkéntes. Ezzel együtt, meg kell találnunk a magyar közösségünk felé történő nyitás lehetőségét. Ezen érdemes továbbra is dolgozni. A jelenben élő, nem állandóan a múltba visszatekintő közösségnek akarunk a tagjai lenni. A sorra kerülő ünnepség is a közösségépítést, az együttlét melengető érzésének a szemléltetését szolgálja.

– Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést!

– Én köszönöm a lehetőséget!