A középkor limunzinja

Mátyás birodalma, a két vazallus vlah vajdaságot is figyelembe véve, kelet-nyugat irányban a Dnyesztertől az Adriáig, északon a Branderburgi Őrgrófságig terjedt, a legdélibb pontja pedig a Dél-Dunai Nikápoly vára volt.

Vajon a korabeli uralkodó, akinek katonai, diplomáciai, vagy egyéb dolgai miatt hatalmas távolságokat kellett beutaznia Kolozsvártól, Prágáig, vagy Bécstől, Boroszlóig, vagy akár a harcmezőkre, hogyan közlekedett? Hát kocsival!

Ez a jármű a maga korában épp oly nemzetközi elismerésben részesült, mint az utókor Ford T modellje, vagy a Volkswagen-bogár, vagy akár mint egy mai hipermodern Ferrari.

Kocs falu bognármesterei már Zsigmond király idejében is ismertek voltak, hiszen 1421-ben ők készítették el a király lánya mennyegzői szekerét, de csak Mátyás idejében váltak világhíressé.

 A települést átszelő,  Budát, Béccsel – az akkori magyar királyi székhellyel – összekötő főút mellett alkották meg a falu iparosai azt a könnyű,„3 lóerős” szekeret, amely a település nevét világhírűvé tette, s ma is kocsinak neveznek szinte minden négykerekű járművet. A kocsbeli mesterek aztán szétszéledtek, tudásukat kamatoztatva készült szerte Magyarországon és a Nagyvilágbana könnyű utazószekér, a kocsi.

A kocsiszekér gyors és nagy sikert aratott Európában. A szerkezet szakmai egyediségét igazolja, hogy a „halló” szavunk után a világ nyelvei által a második leggyakrabban használt magyar eredetű szava az a lóvontatta négykerekű jármű neve, amelyet a származási helye, a Kisalföld keleti szegélye bársonyos dombvidékén elhelyezkedő  Kocs település után, kocsinak nevez a világ: car, coach, cotxe, coccio, koczy, goetse, kotschi, caruta stb.

A kocsikra általában jellemző, hogy finoman megmunkált faalkatrészekből szerkesztették, és vasalásokkal erősítették meg, hogy könnyűek, de ugyanakkor szilárdak is legyenek. Természetes rugalmasságát nem felfüggesztésnek vagy rugózásnak, hanem a jól megválasztott faanyagok finom összedolgozásának köszönhette. A többféle rugalmas keményfából készült kerekek, kocsiderék, facsapok, faperselyek, fatengelyek csökkentették a rázkódást. Maga a vasalatlan kerék, bár könnyen tört, de igen rugalmas volt.

Egy francia utazó olyan kocsit írt le, amit egy ló húzott, fedett és könnyű volt, hátsó kereke magasabb volt, mint az első. A kocsitest és a tengelyek közé bőrszíjakat raktak a rugalmas felfüggesztés érdekében – ebből alakult ki a későbbi hintó –, egy másik változatot három egymás mellett fogatolt ló húzott. 

 A kocsbeli mesterek korszakalkotó újításai forradalmasították a „szekéripart”: az első kerékpár nagyságát kisebbre vették a hátsónál, ezzel sokkal gyorsabbá vált, de az igazi nagy találmányt az elfordítható első tengely jelentette (ötödik kerék). Ettől sokkal könnyebben és kis ívben tudott fordulni, tehát nagyon mozgékonnyá vált a jármű. A szekér sebességét azzal is növelték, hogy a felépítmény nehéz oldalfalait és a szekrényét vesszőből font kassal helyettesítették. A szekrényt hátrafelé fokozatosan magasították, így szükség esetén ponyvával letakarhatták.

A kas magasabb hátsó ülésén két embernek jutott hely, egy pedig szemközt, a kocsis háta mögött lévő kis ülésen, a szolga, menetiránynak háttal utazhatott. A magasított hátsó ülést báránybőrből készült pihepárnákkal tették kényelmessé.

A kocsiak szekerének oldalait négy lőcs támasztotta, amelyek a teher egy részét a tengelycsapok végére is átvitték, így a tengelyderekat vastagítás nélkül hosszabbra lehetett hagyni, a kocsiderék feneke szélesebb lett a szokásos nyomtáv mérete mellett is. Gyakran készítették, utánfutóval, hátsó saroglyával is, megnövelve rakodóterét; ahol főleg széna, takarmány és a kocsis személyes tárgyai kaptak helyet.

Ez a szekér 3 lóerős volt, ugyanis a hátsó jobboldali kerék tengelycsapjára egy rudat, s arra pedig egy hámfát rögzítettek a harmadik ló fogatolására.

A kocsiak szekerét a szerkezet új technikai megoldásai mellett a lófogatolás újszerűsége tette igazán könnyen kezelhetővé és gyorssá. A lovakat szügyhámmal szerszámozták fel, ami nem gátolta a lovakat a futásban és az erőkifejtést is megkönnyítette.

Mátyás király azonnal felismerte ennek a pompás járműnek a páratlan előnyeit. Parancsára tömegesen kezdték el gyártani a kocsi szekereket, amelyek rövid idő alatt a gyorspostahálózat alapjárművévé váltak. Leveleket, kisebb tárgyakat is szállíthattak, és Bonfini leírásából tudjuk, hogy nagytávú utazásai során maga Mátyás király is szívesen használta a kocsit, főleg amikor megindultak a nyugati hadjáratok.  Volt, amikor a hadsereg 9000, kocsiból átalakított teherszállítót használt.

Magyarországon ismeretes volt a magyar kocsi külföldi népszerűsége, és már a XIV. században is becses ajándéknak számított. A pápai udvar leltárában két kocsi (currus) is szerepelt, amit Magyarországról kaptak. A Jagello-korban a vagyoni iratokban számos utalás maradt fenn a vasalt szekerekre. II. U lászló 1502-ben pedig három remek kivitelű, nyolc ló befogására alkalmas aranyozott hintót ajándékozott menyasszonyának.

o0o

Az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete a jubileumi Mátyás király-emlékév keretében, a Mátyás király oszmán háborúicímmel videóvetítéssel egybekötött előadást tart 2018. december 11-én, kedden 17 órakor a Jelen Ház nagytermében.

A rendezvény meghívott előadója: dr. Cseh Valentin (PhD) a zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum történész-muzeológusa, a magyar–török háborúk kutatója.

Társszervező: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács aradi szervezete.

Házigazda: dr. Borbély Zsolt Attila.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!