Aradi patikatörténet

Napjainkban nem szűkölködünk, hála a sorsnak, Aradon sem az új és újabb magyar nyelvű könyvek bemutatásában – csak az utóbbi napokban is két hasonlónak lehettünk tanúi.

A legújabb Szepsy Zoltán Aradi patikatörténet c. munkája.

Nem ismerik az aradi szerzőt?

Lehetséges, hisz majd’ három évtizede, 1989 novemberében elhunyt, és szerény ember volt. Ha azonban azt mondom: egy jellegzetes, az akkori „nagy Alimentara” előtt utcai standon könyveket árusító figuráról, összetéveszthetetlen megjelenésű úriemberről van szó (úriember volt akkor is, amikor ez „nem volt divat”), bizonyára sok régi aradinak beugrik a kép.

De hogy jön ide a könyvbemutató?

Úgy, hogy egy mai aradi újságíró, Irházi János szerencsés ötlettől, meg egy régi ismeretségtől vezérelve (maga vallotta be a bemutatón), felkutatta a szerzőnek az aradi levéltárban elhelyezett, négy vaskos, gépiratos kötetből álló tanulmányát az aradi (meg Arad megyei) gyógyszertárak történetéről.

Mintegy zárójelben: a vidék – Arad és szélesebb körzete – történelmének kutatása a magyar és német nyelv, hogy a latint már ne is említsem, alapos ismerete nélkül elképzelhetetlen. És egy történet, konkrét eset: egy falumonográfia megírásával megbízott pedagógusok az aradi levéltárban magyar nyelvű dokumentumokra bukkanva dühösen kifakadtak: ki érti, mit mondanak?

Szepsy Zoltán magyarul írta a helytörténet szempontjából fontos művét (a mostani könyv kiadója ezt el is tudta olvasni!, hónapok munkája árán leírta, s belőle jó 270 oldalas könyvet szerkesztett. Az érdem kettős: egy három évtizede elhunyt szerzőé és a mai közreadóé.

Az aradi vagy temesvári, dévai, nagyenyedi stb. lakos lakóhelyétől akár pár percnyi, esetleg félórás járásra talál egy patikát, ahol az orvos felírta gyógyszert kiválthatja: készen pilulák, szirupok, kenőcsök stb. formájában. 300-200, de akár száz évvel ezelőtt is merőben más volt a helyzet: egyrészt a patikák száma összehasonlíthatatlanul kisebb volt (igaz, a lakosság száma is lényegesen kevesebb), másrészt a gyógyszerek döntő többségét, gyakorlatilag mindenikét helyben állították elő, orvosi recept szerint.

A gyógyszeripar, mint önálló ágazat, kész, becsomagolt termékekkel, csak később jelent meg.   

A most megjelent könyv rengeteg patikatörténeti tényre, érdekességre, apróságra hívja fel a figyelmet, ezek akár vázlatos ismertetésére, s a patikák körül kibontakozó küzdelmekre nincs terünk. (A gyógyszertár már nagyjából kétszáz esztendeje is profitábilis üzletnek ígérkezett, annál is inkább, hogy akkor még több volt a fóka, mint az eszkimó.) Csak jelzésként, idézet: „Újabb patika-kérdés kísért Aradon. Csak pár esztendeje annak, hogy az aradi patikák számát szaporították, s már újra egész sereg jelentkezett, akik patikát akarnak nyitni” (1893, harc a kilencedik aradi patikáért).

Ne áltassuk magunkat: több mint száz éve ugyanolyan ádáz harc folyt

a domináns pozíciók megszerzésére, mint napjainkban, a hatalom birtokában lévők nem akartak lemondani vezető pozíciójukról.

Hogy a kedves olvasó ne vádolhasson azzal, hogy „osztom az észt”, a könyv ismerete nélkül, íme néhány, a most szárnyra bocsátott könyvből származó adat.

Aradon, dokumentálhatóan, 1739 óta létezik gyógyszertár. 1741 végétől egy német nevű (bizonyára valóban német) gyógyszerész működött. A kötetben idézhetetlen számú megállapítás követi nyomon a következő évtizedek, az aradi és vidéki gyógyszertárak létrejöttének skandallumoktól sem mentes történéseit.

S ha a szerző, érthető okokból könyve jól szerkesztett változatának bemutatóján nem is lehetett jelen, néhány őt még ismerő kortársa (Pálfi György Attila gyógyszerész-asszisztens, az egykori majdnem-munkatárs, valamint Ujj János, Puskel Péter helytörténészek) felidézte emlékét. Dr. Dumnici Sándor aradi sebészfőorvos, egyetemi oktató (néhány aradi orvostörténeti könyv szerzője, a kötet megjelenésének egyik szponzora a FarmVet Patika, Pécska, a Med Orto Janto Kft., Szabó József nagyzerindi gyógyszerész, dr. Székely Orbán Csaba aradi onkológus orvossal  egyetemben).

Az Aradi patikatörténet fontos és érdemes munka, amely kiegészíti és gazdagítja az Arad megyéről származó ismereteink tárházát. Magam, mint a témába, talán, valamelyes betekintéssel rendelkező, csak üdvözölni tudom a kéz(gépi)irat feltárásába, közreadásába jelentős és áldásos munkát fektetett szerkesztő munkáját.