Carpe diem! – Tánclépésben!

A magyar iskolaközösségek legszebb ünnepe a szalagavató, a nagykorúsító bál, melyen nincs eredményhirdetés, nincs kiértékelés, egyszerűen csak ünnep és hála, köszönet a sok szépért, jóért, ami egy-egy diák felnőtté válását végigkíséri. A dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban idén 18 diáknak tűzte fel a nagykorúsítást jelző szalagot Kovács Erzsébet osztályfőnök.

„Carpe diem! Élj a mának! Ragadd meg a pillanatot!” – szólította fel diákjait az igazgató. „A 21. században olyan világot élünk, hogy lassan nem tudunk tanácsot adni a fiataloknak. Rengeteg információval szembesülnek és megingott mindenféle értékrend. Vagy tudják már, amit mondani szeretnénk, vagy teljesen másképp látják a világot. Csak azt tudom nekik tanácsolni, hogy éljék meg ezeket a szép pillanatokat. Mert minden pillanat egyedi. És mindegyik értéket hordoz. Figyeljenek az életük minden percére!” – fogalmazott Balogh Károly Csaba, egy Mahatma Gandhi- idézettel zárva beszédét: „Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél.” Máté László igazgatóhelyettes rövid tanmesével fordult diákjaihoz, pörgő, egészséges, sok kihívást hozó életet kívánva nekik. „Legyen hozzá erőtök, hitetek, egészségetek, hogy helyt álljatok!” – mondta az aligazgató.

A végzős társaktól búcsúzó tizenegyedikes diákok felelevenítették a szalagavató ünnepség történetét, megemlítve a magyar nyelvterületen első ízben szervezett 1830-as selmeczbányai szalagavatót. „Lassan 200 éves hagyomány már ez a Kárpát- medencében. A mi iskolánkban 12 esztendeje ünnepeljük meg a nagykorúsítást. Remélem, 22, 32... 202 év múlva is lesznek még magyar diákok Déván, akiknek feltűzhetik tanáraik a nagykorúsító szalagot” – mondta az igazgató. Ilyen vonatkozásban azonban az idei végzős osztály létszáma nem túl reménykeltő, hiszen ez az első év, amikor egyetlen osztály végez a Téglásban – összesen 18 diák. Lelkesedésükre tekintve mégiscsak bizakodni lehet. A végzősök jellemét feltáró rövid ünnepi bemutatás során gyakran hangzott el egy-egy diákról, hogy jóindulatú, segítőkész, érdeklődő, figyel a társaira, fontos neki a közösség. És erről beszélt, tanúskodott Nisztor Dalma is, aki a végzősök nevében mondott köszönetet a tanároknak, szülőknek, diáktársaknak, hangsúlyozva, hogy mennyire sokat jelentett az osztályban az utolsó száz méteren is folyton erősödő összetartás. Ha ezt sikerül megőrizni, ha megmaradnak a most oly erősnek tűnő kötődések, barátságok, akkor talán bízni lehet abban, hogy fiatalos szárnypróbálgatások után visszatérnek a hajdani diákok szülőföldjükre, remélni lehet, hogy családot alapítanak, hogy lesznek gyermekek, fiatalok, akiket 22, 32... 202 év múlva nagykorúsítsanak a dévai magyar iskolában. 

Az élet olyan, mint a tánc. Figyelni kell a térre, a partnerre, a társakra. Minden mozdulatnak harmóniában kell lennie a többiek mozdulatával – hívták fel nagyobb társaik figyelmét az őket búcsúztató tizenegyedikesek. A végzősök pedig mintha jeleznék, hogy értik a tanácsot, könnyed, kecses táncot lejtettek az iskola szépen feldíszített aulájában. Majd szóval, dallal is tudtára adták a világnak, hogy fontos számukra ez a hely, fontos a tudás, a társ, az otthon, a család. A hála jeleként szüleik karján zárták a táncot. És köszönetet mondtak a rendezvény támogatóinak, a szervező ifjabb diáktársaknak, Tófalvi Emese illetve Kocsis Attila osztályfőnököknek, valamint Lengyel Izabella zenetanárnőnek és Mészáros-Szabó Annamária táncoktatónak is.