Életveszélyessé vált a régi kőszínház

Szerkesztőségünkbe kétségbeesve telefonált be Zvitek Károly olvasónk, aki az Unirii utcában, Arad régi, első színházával szemben lakik. A kőszínház épülete kiemelkedő fontosságú városunk történelmében, nemcsak azért mert Délkelet-Európa egyik legrégibb színháza, de azért is, mert itt lesz Dériné is fellépett, miközben román hírforrások szerint Mihai Eminescu, a jeles költő ugyanitt súgóként működött egy román nyelvű színdarabnak az előadásakor.

Évtizedekkel ezelőtt a régi színház épületén elkezdett felújítási munkálatok alkalmával hozzáfogtak a tetőnek a megjavításához, ezért a magasba súlyos, egyenként 200-300 kilós vaselemeket szereltek fel, illetve fóliával is védeni próbálták a falakat. Valóban csak próbálták, mert a munkálatok elakadtak, a fóliafoszlányokat lengeti a szél, amelynek a föld- és homok-hordalékából fűzfák nőttek ki a falakból.

Amikor személyesen megkerestük Zvitek Károlyt és feleségét, az idős ember elmondta: szeptember 3-án, szombaton 23 óra tájban, bombarobbanáshoz hasonló, hatalmas dörrenéssel zuhant a járdára három, nagy méretű vaselem. A nagy robajtól a szemben lévő emeletes bérházuk is megrázkódott. Amikor kinéztek, azt látták, hogy a régi kőszínházról lezuhant három nagy méretű vas-idom. Szerencsére este későn történt, amikor nem jár ott senki, ráadásul éppen akkor autót sem parkoltak az épület mellett, ezért tulajdonképpen nem történt baj. Az esetről valamelyik szomszéd telefonon értesítette a helyi rendőrséget. Az intézkedésük nyomán másnap, azaz vasárnap reggel megérkezett egy teherautó, amelyre felrakták a vasakat, összeseperték és felrakták rá a keletkezett szemetet is, majd elmentek. Azóta azonban nem történt semmi.  

Amint Zvitekék emeleti lakásából közelebbről is megnézhettem a kőszínház tetejét, jól látszott, hogy valamikor fémelemekből álló tetőszerkezetet próbáltak építeni rá, de a munkálatok régóta megszakadtak, miközben az épület állaga egyre jobban romlik.

A már szinte javíthatatlanná váló épület halálra van ítélve, ugyanakkor közveszélyes is.

E sorok írója nosztalgiával gondol vissza a gyermekkorára, amikor a rendben tartott épület filmszínházként működött, ahol maga is megfordult néhányszor.