ELMÚLIK – avagy karanténban gyermek(ek)kel

Több mint egy hónapja, hogy az új koronavírus-világjárvány miatt az oktatási intézmények felfüggesztették tevékenységeiket Romániában is. Nagyon sok diák – kicsik és nagyok – az első napokban még örült is ennek, a tanulást viszont online folytatták és folytatják azóta is, kisebb-nagyobb nehézséggel. Sok szülő kényszerült otthon maradni gyermekével/gyermekeivel, nagyon nehéz ez a helyzet kicsinek-nagynak egyaránt, legtöbb esetben a felnőtt is nehezen birkózik meg a bezártsággal. Vannak, akik otthonról dolgoznak, közben háztartást vezetnek, a gyermekkel is foglalkoznak, és közben szoronganak a bizonytalanságban, hogy vajon meddig lesz ez így? Vajon meddig bírjuk ezt a gyökeresen megváltozott és kényszeresen megváltoztatott életmódot ép ésszel? És gyűlnek a kérdések, a feszültség, miközben helyt kell állni ebben a helyzetben is a magunk, a gyermekek, a család testi, lelki és mentális egészsége érdekében.

– Az elmúlt hetek eseményei során jelentősen átalakult a családok élete. Sok esetben eddig csupán napi 3–4 órát kellett lefoglalni a gyerekeket, most meg reggeltől estig össze vannak zárva a családok – mondja a Nyugati Jelen megkeresésére Rudolf Anna iskolapszichológus. – Nagyon sokat olvasunk a világhalón, hogy milyen hatása lehet ennek egyéni és családunk életére, illetve számos ötletet is találunk arra vonatkozóan, hogy hogyan küzdhetünk meg minél eredményesebben ezzel a kihívással. Nem hiszem, hogy tudnék ehhez képest újat mondani, de abban biztos vagyok, hogy nincs recept, mindenkinek másképp nehéz és más-más dolgok segíthetnek.

A szakember szerint fontos beszélni a gyerekekkel arról, ami történik, de hogy mikor, mennyit és hogyan tálaljuk, az a gyerek életkorától függ, ezt jó, ha figyelembe vesszük.

– Verbálisan is jusson kifejezésre, amit magatartásunkkal amúgy is kommunikálunk. Minél kisebb egy gyermek, annál inkább a biztonságot a szülő jelenléte jelenti a számára. Persze attól vannak kérdéseik, hogy miért nem mehetnek oviba, iskolába, a nagyiékhoz stb., ezekre válaszolni kell. De történhet bármi a négy falon kívül, ha apa, anya itt van, akkor minden rendben – állítja a pszichológus.

De mi van akkor, ha a szülő szorong? Aggodalmaskodik? Úgy kell lefoglalni a gyerekeket, hogy ott lebeg az egzisztenciális bizonytalanság felettük?

– Egy olyan megterhelő időszakot élünk, amikor ezeknek az érzéseknek is helye van. Nem kell kényszeredetten mosolyogni, mikor belül egészen mást élünk meg. Fel lehet vállalni a gyerekek előtt, hogy nekünk is nehéz, akkor a gyerek tudni fogja, hogy nem ő az oka a szülő szomorúságának, rossz kedvének. Kisgyermekek esetén annyival egyszerűbb a helyzet, hogy ők szeretnek velünk lenni, örülnek a társaságunknak. Itt fontos odafigyelni a rejtett üzenetre, amit közvetítünk feléjük, hogy mi is szeretünk velük lenni, örülünk a sok közös játéknak. Úgy látom, hogy a nagyobb korosztály nehezebben viseli a bezártságot. Nekik jobban hiányoznak a kortársaik. Vannak fiatalok, akik jól belerázódtak ebbe a helyzetbe, de többen vannak, akik indulatosabbak, feszültebbek, szorongóbbak. Úgy gondolom, legtöbbet az együttérzésünkkel segíthetünk, a „tudom, hogy most nehéz neked” típusú őszinte mondatokkal. Nem javasolt erőltetni a közös programokat, beszélgetéseket, a kamasz gyerek nem elsősorban a szülei tanácsára kíváncsi. Ne legyünk meglepve és ne vegyük személyesen, hogy nem, vagy csak nagyon ritkán igényli a társaságunk – ebben az életkorban ez teljesen normális és rendben van. Segítsünk nekik átvészelni ezt a helyzetet, legyünk elfogadóak és türelmesek, de ugyanakkor legyünk jelen, válaszkészen, ha úgy dönt, hogy megosztja velünk érzelmeit, gondolatait.

– Hogyan alakítsuk ki a napi programot? Ragaszkodjunk egy rendszerhez vagy hagyjuk lazán a dolgokat? Erőltessük pl. a tanulást vagy egyéb oktatási tevékenységet?

– Erre vonatkozóan is sok tanácsot olvashatunk, hogy fontos kialakítani egy rutint, legyen napi program. Egyet értek ezzel, úgy gondolom fontos, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amire van ráhatásunk. De itt sincs recept. Figyeljük, hogy nálunk mi működik, ami másnál jó megoldás, nem biztos, hogy nálunk is az. Végezetül megosztanék egy számomra nagyon kedves tanmesét: Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Csupán egyetlen szót vésett bele: ELMÚLIK.

Bármennyire is nehéz benne lenni ebben a helyzetben, ne feledjük, egyszer ez is elmúlik – mondja biztatóan Rudolf Anna.