Farkas Erzsébetet negyvennyolc éve kínozza az igazságtalanság fájdalma

A sofronyai Farkas Erzsébet fiatalon, az 1950-es években az aradi Készruhagyárban dolgozott 6 évig, amikor megrendelésre készítették a női ruhákat. Közben 1958-ban a fia, Tibor megszületett, utána nem ment vissza a munkahelyére, de a családban bekövetkezett haláleset miatt már semmiképp se tudott volna visszamenni, mert nem hagyhatta a gyermekét senkire. Még abban az évben Kurilla György tanácselnök, iskolatársa, szólt Erzsébetnek: a Fructexport állami vállalat Sofronyán keres zöldségátvevőt. Tekintve, hogy nekik van pajtájuk, ahol begyűjthetné a faluban megtermesztett zöldségféléket, főként paradicsomot és sárgadinnyét, fogadja el az ajánlatot, mert csupán két hónapról lenne szó.

Tekintve, hogy Erzsébet férje, Sándor szabóként az Artexben dolgozott, tehát a gyermeket nem volt kire hagyni, úgy döntöttek, hogy elvállalja az itthoni munkát. Az abból állt, hogy átvette a faluban megtermett paradicsomot, amit át kellett adnia a németszentpéteri születésű, de Újaradról naponta ingázó raktárosnak, T Josefnek. Az viszont állandóan kötekedett vele, nem vette át rendszeresen a paradicsomot, amiben a rekkenő hőség közepette nagy veszteségek keletkeztek. Ezeknek a pótlása érdekében a raktáros hozott neki átvételi elismervényeket 2-3 mázsa árura, arra kérve Erzsébetet, hogy írja alá, majd adja át neki papíron az árut. Erzsébet azonban nem akarta megtenni, amíg nem látja az árut. Az behívta a raktárba és megmutatta az ott álló több láda paradicsomot és sárgadinnyét, ezért Erzsébet aláírta az átvételi szelvényt és kifizette az ellenértékét. A jelzett zöldségféléket az emberek a kertjükben, illetve a kollektív gazdaságtól veteményesként használatba kapott földterületeken termesztették. A paradicsomot igen jó áron Németországba szállították. A raktáros keze alatt 18-20 helybeli asszony dolgozott, akik az előre elkészített ládákba csomagolták a paradicsomot és a sárgadinnyét. Mivel a németek sokat fizettek értük, igényelték a minőségi árut, ezért ha egy-egy vagonban találtak 5-10 romlott paradicsomot, az egész áru átvételét visszautasították. Az asszonyok azonban újraválogatták és újra becsomagolták a paradicsomot. Tekintve, hogy a gödörben, ahova a romlott paradicsomot dobták, úgysem lehetett leellenőrizni, mennyit dobtak el, T. Josef folyamatosan hozta neki az átvételi elismervényeket és arra kérte Erzsébetet, hogy írja alá az eldobott paradicsomról készült jegyzőkönyvet. Ne féljen, mert megbeszélte a főnökkel és a könyvelővel is, semmi baja nem származik belőle. Később azt mondta, ne itthon, hanem a meglévő hivatalos átvevő központban vegye át a paradicsomot. A raktáros azonban addig manőverezett az átvételi elismervényekkel, hogy a németekkel kétszer kifizettette az átvett paradicsomot. A turpisság azonban kiderült, ezért a raktáros munkahelyi visszaélés gyanújával feljelentette Erzsébetet a gazdasági milícián. Azok másnap reggel a helyszínre érkeztek, de a raktáros tudhatott a dologról, mert a segédjével, egyben barátnőjével együtt nem jelentek meg a munkahelyükön, hanem a Hármas-szigeten szórakoztak. Erzsébetet viszont a kasszában pénzhiánnyal találták.

Bukarestből irányított bűnszövetkezet

Az egész turpisságot Bukarestből irányították, a külkereskedelmi miniszter a Ceauşescu bátyja volt. A termelőket kifizették ugyan, de a manőverekkel papíron hatalmas többletterményt hoztak létre, amit a németekkel kifizettettek.

1970-ben, amikor azok rájöttek a turpisságra, hatalmas botrány keletkezett, ezért az egész Fructexport vonalon elindult a hivatalos vizsgálat, melynek során 52 alkalmazottat, köztük Farkas Erzsébetet is letartóztatták. Azzal együtt, hogy egyikük se tudta, honnan keletkezett a többlet, hiszen a termelőket kifizették. Arra is gyanakodtak, hogy a mázsálásra érkezett, paradicsommal megrakott teherautóknak a gumiköpenyei vízzel voltak telenyomva. Erzsébet nem tudja, összesen mennyi kár keletkezett, de a T. Josef raktáros hatáskörébe tartozó részben 202 ezer lejre emelkedett a hiány értéke, amiért Erzsébetet vonták felelősségre. Az összeg akkor két sofronyai ház árának felelt meg. Ugyanilyen helyzet alakult ki Kürtösön is, ahol szintén felelősségre vontak alkalmazottakat.

Erzsébetet 1970. október 6-án letartóztatták, Aradon volt vizsgálati fogságban. Ott hetente kétszer felkereste egy bukaresti Traian G. nevű ügynök, aki egy alkalommal bevallotta: Ceauşescunak jó barátja, mert együtt voltak a doftanai börtönben, ezért az államfőhöz még éjszaka is bemehet biztonsági emberek nélkül. Egyik este 9 óra tájban Traian G., a vallató tiszttel, Petru C-vel együtt kereste őt fel és azt akarták, hogy menjen el velük az Astoria szállóba.

Erre ő visszakérdezett: hogyan gondolnák, hogy ilyen állapotban és öltözékben, harisnya és cipőfűző nélkül kimenjen az utcára, illetve egy olyan fényes helyre, ahol még életében nem járt?

– Akkor elmegyünk egy cukrászdába, ahol együtt megiszunk egy kávét – érvelt tovább Traian G.

– De hát én soha nem iszom kávét – szabadkozott tovább Erzsébet.

– Ha nem iszik, hát sétálunk egyet a Maros-parton – jött újabb ajánlattal az ügynök.

Erzsébetet azonban rossz érzés kerítette hatalmába, mert a szomszéd cellában két idegen, fiatal milicistát látott, ezért semmiképp nem volt hajlandó elhagyni a celláját. Attól tartott, hogy meg akarják ölni. A megérzése helyes volt, mert később Traian G a füle hallatára mondta Petru C-nek: megmutatja, hogy a nőnek a börtönben rothadnak meg a csontjai.

Hogy miért haragudtak rá olyan nagyon?

Mert azt hitték, mindent tud T. Josefről, aki a letartóztatása elől Németországba szökött, méghozzá hamis útlevéllel. Traian G azt akarta megtudni Erzsébettől: ki állította ki T. Josefnek a hamis útlevelet? Mert azt a konstancai kikötőben a Transilvania nevű fehér hajó várta, amivel a barátnője társaságában Hamburgba szöktek. Úgy hallotta, hogy a volt raktáros egy kiló arannyal távozott az országból.

Erzsébet szerint a Sofronyán tevékenykedő németországi paradicsom-átvevő megbízottakkal intézett mindent, velük igen jó barátságban volt T. Josef.

Amikor a Câmpina melletti Mislea kolostorban töltött fogsága idején a vállalat aradi igazgatója megkereste, négyszemközt megmondta: tudom, hogy te is ártatlan vagy, de nekünk Bukaresttel szemben nincs más célunk, mint hogy titeket, a négy Arad megyei zöldségátvevőt megmentsünk a halálbüntetéstől. Akkor ugyanis 100 ezer lej hiány miatt – ami a közvagyon kárára elkövetett lopásnak számított – a vétkest halálbüntetéssel is sújthatták. Éppen ezért az ügyet 5 évig, 1973-tól 1977-ig húzták, hogy felemeljék a halálbüntetéssel sújtható lopott összegnek az értékét. Ez idő alatt a kolostorban szőnyegeket szőttek. A halálbüntetést megúszta, de 12 évi börtönre ítélték azzal együtt, hogy a bukaresti főügyész nyíltan kimondta: Farkast nem is kellett volna letartóztatni, mert nem bűnös, mégse vontak le a büntetéséből. Amikor a Legfelsőbb Bíróságon tárgyalták az ügyét, a szülei eladták a tehenüket, hogy hálókocsis vonattal utazhasson Bukarestbe az aradi védőügyvédje, aki annyi fáradságot sem vett, hogy a tárgyaláson felszólaljon, a büntetés enyhítését kérje. 

Nehéz rabság

Végül is Erzsébetet Aradon ítélték el 12 évi börtönbüntetésre, de több helyen raboskodott. A fegyházban olyanokkal is találkozott, akiket halálra ítéltek. Egy bukaresti lány Kolozsváron dolgozott egy kis zöldséges üzletben, ahol 100 ezer lej hiány keletkezett. Ezért halálra ítélték: 71 napig élt halálfélelemben, mert naponta, amikor a zárban csikordult a kulcs, a rosszullét környékezte, többször elájult, mert azt hitte, a kivégzésére viszik. Azért rettegett, mert a társát, egy 26 éves nőt kivégeztek az üzletében gyanús körülmények között keletkezett 100 ezer lejes hiánya miatt. A börtönnek a parancsnoka javasolta a halálra ítélt lánynak, hogy nyújtson be kegyelmi kérvényt, amivel megúszta a kivégzést.

A fogdatársai azt beszélték, hogy Ceauşescu nem politikai fogoly volt Doftanán, hanem azért került oda, mert szóváltás közben megölt egy ortodox papot. A börtönben találkozott Gheorghiu Dej-zsel, akivel összebarátkozott, végül ő követte az ország vezetésében. Amikor Erzsébetet Temesváron tartották fogva, a vingai fűzfavessző ültetvényen -30 Celsius fok körüli hidegben, lyukas gumicsizmában vágták a kosárfonáshoz szükséges fűzfavesszőt, amire ráfagytak az ujjai. Annyira cudar körülmények között dolgoztak, hogy a rabőr is megsajnálta, mert odaadta a zsebkendőjét, azzal megfogni a jeges fűzfaágakat. Este a harisnyáiból kicsavarta a vizet, majd a dereka alá tette, hogy reggelre megszáradjanak. Más alkalommal Rékás mellett ugyancsak télen erdőt telepítettek, de a föld annyira fagyos volt, hogy nem lehetett rendesen kiásni a csemetéket, amelyeket megpróbálták kicibálni a földből, ezért mindannyijuknak vízhólyagok keletkeztek a tenyerükben. A hólyagok kifakadtak, tele volt a tenyerük sebbel, mégis dolgozniuk kellett, méghozzá a vékony, csíkos kabátban. Reggelente, munkába indulás előtt szigorúan ellenőrizték: a csíkos alatt nincs-e civil ruha.

Erzsébet manapság is meg van győződve, hogy Traian G. meg akarta öletni, hogy bosszút álljon azért, amit el sem követett, ugyanis nem hitték el, hogy semmit nem tudott T. Josef és barátnője szökéséről. Amíg a büntetését töltötte, állandóan kihallgatásra jelentkezett, illetve kérvényezte a felmentését mindaddig, amíg a börtönparancsnok megtagadta tőle a kérdőívet, mondván: Farkas, neked már nem adok, hiszen láthattad, bárhova is nyújtottál be kegyelmi kérvényt, azt elutasították. Időközben amnesztiát hirdettek a 10 évre elítélteknek, csakhogy őt 12 évre ítélték, ezért újra kérdőívet kért a parancsnoktól. Az megkérdezte: hol ítélték el? Amikor megtudta, hogy Aradon, azt tanácsolta: oda kérvényezzen. Meg is tette, és végül is Aradon a büntetését enyhítették 1,5 évvel, így beleesett az amnesztiába, különben le kellett volna töltenie a 12 évet. 1977. augusztus 26-án amnesztiával szabadult.

Epilógus

Szerencséjére az édesanyja egészséges volt, vigyázott a gyermekére, de maga betegen jött haza, a mája alól rákos daganatot műtöttek ki. Miután kiszabadult, a sofronyai téeszben dohányt termesztett. Nem csak őt, hanem a Sofronyán emlékművet kapott Virgil Iovănaşnak a nagynénjét is 8 évre ítélték azzal együtt, hogy csupán 2 hónapig dolgozott a Fructexport helybeli zöldségátvevő központjában. Az akkori sofronyai tanácselnök azért kapott 3 évet, mert ellenőrzés nélkül írta alá azoknak a vagonoknak az elindítását, amelyeket T. Josef raktáros, illetve a cégvezetők utasítására megrövidítettek. A Fructexport helybeli alkalmazottai ugyanis a 10 tonna paradicsommal megpakolt vagonok mindegyikéből kipakoltattak 1-1 tonnányit, amivel megpakoltak egy újabb tehervagont, de mindet 10 tonna áruval könyvelték el.

Farkas Erzsébetnek manapság a férje után járó fél nyugdíjjal együtt összesen mintegy 1000 lejből kell megélnie, a nőtlen fia gondozza. Jól tudja: ha oly sok beadványára hiába várt igazságos ítéletet, manapság erre már nem számíthat, de legalább kibeszélhette az őt 48 éve kínzó igazságtalanság miatti fájdalmát.

Azt nem mondhatta el senkinek, elmondta hát mindenkinek.