Kelet-Európa előtérben

Hét év után először csökkent az EU-ban tartózkodási engedélyhez jutó külföldiek száma. Méghozzá jelentősen: tavaly mintegy 2,25 millió külföldi kapott hivatalos tartózkodási engedélyt az EU 27 tagországában, bő 700 000-rel kevesebben, mint 2019-ben. A jelentős, 24%-os visszaesés mindenekelőtt a koronavírus-járványra vezethető vissza, számos uniós ország ugyanis hónapokra lezárta határait, a csökkenő tendencia azonban már korábban is érezhető volt, 2019-ben is kevesebben érkeztek legálisan, mint 2018-ban, amikor 3,2 millióan voltak. A bevándorlók a világ szinte minden tájáról érkeztek, legtöbben közülük – mintegy 900 000-en, vagyis 40% – munkavállalásért kaptak legális tartózkodási engedélyt az EU valamelyik tagországában. A második leggyakoribb ok a családi volt, az újonnan érkeztek 28%-a erre hivatkozva kapott tartózkodási engedélyt, majd az tanulás következik 11%-kal. Egyéb okokra hivatkozva (beleértve a menedékkérést is) a bevándorlók 21%-a jutott tartózkodási engedélyhez, derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának legfrissebb adataiból. Tavaly szinte minden uniós tagország kevesebb tartózkodási engedélyt bocsátott ki, mint 2019-ben, Litvánia az egyetlen kivétel.

Kibocsátó országok

Az EU-ba vándorlók több mint fele, pontosabban 56%-uk tíz országból származik. Ukrajna távolról a legnagyobb kibocsátó ország, tavaly 601 000 ukrán állampolgár kapott tartózkodási engedélyt valamelyik uniós országban. Marokkóból 123 000-ren érkeztek, a többi országból viszont kevesebb, mint százezren. Sorrendben India (79 000), Szíria (74 000) és Brazília (72 000) következik. Beloruszból 64 ezren, Venezuelából és Oroszországból 61-61 ezren, Kínából és Törökországból pedig mintegy 60 ezren érkeztek külön-külön.

A sorrend nem sokat változott az előző három évhez képest, az ukrajnai akkor is távolról a legnagyobb érkező csoport volt, csupán 2017 óta közel három millió ukrán állampolgár kapott legális tartózkodási engedélyt az EU-ban. Valós számuk minden bizonnyal annál is nagyobb, Kárpátaljáról sokan magyar állampolgárként, Észak-Bukovinából román, Galíciából és Volhíniából pedig lengyel állampolgárként érkeztek az unióba, tehát eleve nem szerepelnek a statisztikában. Mondhatni, egyre több ukránnak elfogy a türelme, nem várja meg hazája EU-s csatlakozását, s egyénileg lép be az unióba.

A származó országoktól függően, a bevándorlók eltérő okok miatt kaptak tartózkodási engedélyt az EU valamelyik tagállamába. Az ukránok főleg munkavállalási célból, 86%-uk erre hivatkozva jutott tartózkodási engedélyhez, a maradékot pedig minden valószínűséggel a családtagok képezik. Szintén munkavállalási céllal érkezett a beloruszok 60%-a, a marokkóiak többsége (53%-a) viszont családegyesítési okokból, a már korábban bevándorolt rokonsághoz, miközben a szírek 70%-a és a venezuelaiak 78%-a menedékkérőkként érkezett. Az indiaiaknál, braziloknál, oroszoknál, kínaiaknál és törököknél a bevándorlás okai sokkal kiegyensúlyozottabbak, munkavállalásra, tanulmányokra, családi és egyéb célokból egyaránt érkeztek.

Bevándorlási célországok

Akárcsak az előző két évben, a legjelentősebb befogadó ország tavaly is Lengyelország volt, oda irányult az EU-ba érkezők több mint egynegyede, a varsói hatóságok 598 000 új tartózkodási engedélyt adtak ki, majdnem ugyanannyit, mint a sorrendben következő Németországban (313 000) és Spanyolországban (312 000) együtt.

Franciaország (226 000 új tartózkodási engedély) és Olaszország (106 000) a másik két olyan ország, ahol, több mint százezer új tartózkodási engedélyt bocsátottak ki EU-n kívüliek számára. Magyarország közel 55 000 tartózkodási engedélyt adott ki tavaly EU-n kívüli külföldieknek, Románia pedig közel 18 000-t.

A befogadó országok és a bevándorlók származási országai közötti kapcsolatot a következő táblázat mutatja, néhány uniós tagországra szűkítve.

A fenti számok országonként igen eltérő helyzetre utalnak. A kelet-európaiak főleg a kevésbé szerencsés környékbéli országok állampolgárai számára bocsátottak ki tartózkodási engedélyeket, Lengyelország, Csehország, Magyarország és Litvánia főleg ukránoknak, Horvátország egyéb délszlávoknak, Románia pedig moldáviaiaknak. Vagyis nagyrészt kulturálisan hasonló közegből származóknak, akik könnyen integrálódnak a befogadó országokba. Az ukránok például könnyen elsajátítják például a szintén szláv cseh nyelvet, az anyanyelvűkhöz még annál is közelebb álló lengyelről nem is beszélve. A Horvátországba vándorló bosnyákoknak és szerbeknek sincsenek nyelvi nehézségeik, beszédük tájszólásilag tér el a horváttól, olyannyira, hogy a jugoszláv időkben nem is tekintették külön nyelveknek.

Magyarország esetén a szerbek a negyedik helyre csúsztak vissza a bevándorlók között, tavaly 2105-en jöttek a déli szomszédból, valamivel többen, mint Dél-Koreából (2063) jönnek. Akárcsak az ukránok, idővel a szerbek is alighanem megtanulnak magyarul. A kínaiak és vietnámiak számára ez már bonyolultabb, a dél-koreaiaknak pedig nem is nagyon van szükségük a magyar nyelv megtanulására, ők leginkább a nagy multik magyarországi üzemeibe jöttek dolgozni hosszabb-rövidebb időre. A kelet-európai országokba jövők nagy többsége ugyanis munkavállalási céllal érkezett, azaz munkájukkal és adóikkal hozzájárulnak a befogadó ország gazdasági fejlődéséhez. Litvánia kétszeres kivételt képez, egyrészt mert az EU egyetlen országa, ahová tavaly többen érkeztek, mint 2019-ben, másrészt mert a bevándorlók jelentős része Lukasenko véres diktatúrája elől menekült el Beloruszból.

Nyugat-Európa esetében teljesen más a helyzet. Az ottani országokba főleg idegen kultúrkörből származó muszlimok érkeznek, kiknek integrációja gyakran illúzió. A szírek, afgánok és egyéb közel-keletiek menedékkérőkként jöttek, akik évekig a befogadó országok szociális rendszereit terhelik. A mediterrán európai országokba irányuló marokkóiakat ugyan nem menekültként fogadták be, hanem főleg családi okokból, integráció és munkavállalás terén azonban helyzetük sok mindenben hasonlít közel-keleti arab társaikéhoz.

Vonalat húzva azt lehet mondani – nyilván sarkítva –, hogy az EU-ba bevándorlók távolról legnagyobb számát kitevő, szegényebb ukránok Lengyelországba mennek dolgozni, Észak-Afrika csórói a már dél-Európában megtelepedett rokonaikhoz, a harmadik világ nincstelenjei pedig a többi nyugati országba – főleg Németországba – a nagyvonalú jóléti rendszert élvezni.